Erdély-trilógia, Rokonok, Légy jó mindhalálig, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Úri muri, Pillangó, Kerek Ferkó, Életem regénye. Móricz Zsigmond elévülhetetlen prózai műveiből 26 kötetet jelentet meg a Kossuth Kiadó.
„Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén.” (Móricz Zsigmond, 1929)
Hegedűs Géza irodalomtörténész szerint: „Móricz Zsigmond jelentősége a regény és novellairodalomban csaknem olyan méretű és olyan hatású, mint Adyé a költészetben. Életműve óriási. Élő, népszerű, nagy közönségű író, akárcsak Jókai vagy Mikszáth. Hatása sokféle irányban mutatható ki; nemcsak a népi írókra, akik mesterüknek vallják, hanem úgyszólván minden realista hazai törekvésre. Vele kezdődött el a mi regény-, novella- és drámairodalmunknak az a fejezete, amely még most is tart.”
„Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát…” (Móricz Zsigmon: Úri muri)
Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén és 1942-ben hunyt el Budapesten.
A realista prózairodalom legismertebb alakja íróként, újságíróként, szerkesztőként egyaránt maradandót alkotott. Édesanyja Pallagi Erzsébet, egy református pap leánya, édesapja törekvő, igazi, kemény, ötholdas magyar parasztember volt, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Kilenc testvére közül kettő erőszakos halállal halt meg. Az édesapa vállalkozásokba fogott, ám üldözte a balszerencse és oda jutott, hogy napszámosként tartotta el és taníttatta hét gyermekét.
Ars poeticáját így fogalmazta meg 1930-ban, a Nyugat 23. számában:
„Mit írjanak a fiatal írók, hogy közel jussanak az olvasók lelkéhez? Ha régi formulákhoz ragaszkodnak, azonnal múzeumba kerülnek, ha újakat énekelnek, szemben találják magukat a még élő, bár korhadt világszemlélet embereivel. Milyen istenekre esküdjenek, milyen ideálokért lelkesedjenek, mit prédikáljanak? Az életet, csak az életet. Ezt a mai életet, amely minden eddigi élettől különbözik.”
A realista prózairodalom legismertebb alakja íróként, újságíróként, szerkesztőként egyaránt maradandót alkotott. Édesanyja Pallagi Erzsébet, egy református pap leánya, édesapja törekvő, igazi, kemény, ötholdas magyar parasztember volt, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Kilenc testvére közül kettő erőszakos halállal halt meg. Az édesapa vállalkozásokba fogott, ám üldözte a balszerencse és oda jutott, hogy napszámosként tartotta el és taníttatta hét gyermekét.
Tanulmányait Debrecenben kezdte, ahol teológiát tanult, aztán jogra járt, majd következett Sárospatak, Kisújszállás, Budapest, ahol bölcsészhallgató volt, de a tanulmányait sehol nem fejezte be. 1903-ban lett az Újság című lap gyermekrovatának szerkesztője és a Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett.
„Lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezőkészletét. De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével (1909), majd Sárarany című regényével (1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentőségű író, de központi alakja a magyar szépprózának, aki hamarosan túlemelkedik a körülötte keletkező indulatos vitákon, és rendkívüli tehetségét, ábrázolókészségét és hatását kezdeti ellenfelei is kénytelenek elismerni.” (Hegedűs Géza)
A Hét krajcárt második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában. „Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.”
1905-ben házasságot kötött Holics Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Kisfiuk született, aki azonban nyolc hónaposan meghalt. Majd a második gyermeküket is elvesztették. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben. Janka 1925-ben öngyilkos lett.
Az I. világháborúban haditudósítóként vett részt: a harctérről írt riportjaiban megdöbbentő képet rajzolt a magyar katonák háborús szenvedéseiről (Vérben, vasban, 1918). A polgári forradalom lelkes híve volt, a Tanácsköztársaság idején írt hatalmas riportjaiban (Népszavazás a földreformról, A földtörvény kiskátéja) üdvözölte a földreformot és az újonnan alakult paraszti szövetkezeteket. A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ezért a Horthy-korszak idején zaklatásoknak volt kitéve.
1912-ben házat épített Leányfalun, ahol kezdetben a nyarakat töltötte, majd 1936-ban végleg oda költözött. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel, de ez a házassága is tönkrement.
1929–1933 között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot, erdélyi, felvidéki, vajdasági, amerikai magyar szerzők írásait közölte, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket. 1939-től a népi írók atyjaként, a Kelet Népe szerkesztője lett. 1930-ban Krúdy Gyulával együtt megkapta a Rothermere-díjat. Ebben a korszakában írta legjelentősebb regényeit, az Erdély-trilógiát, a Légy jó mindhaláligot, valamint a dzsentrivilág haláltáncát bemutató Úri murit és a Rokonokat.
1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, akit lányává fogadott, és élete végéig együtt élt vele. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt. 1942-ben agyvérzésben halt meg.
Műveiből – többek között a Légy jó mindhalálig, a Kerek Ferkó, az Úri muri, a Rokonok, az Árvácska – több nagysikerű színházi előadás és film készült.
Móricz Zsigmond Válogatott Művei
A Kossuth Kiadó folytatja a magyar irodalom klasszikusai sorozatát és új, 26 kötetes sorozatban, elegáns, aranyozott díszkötésben jelenteti meg a 20. századi magyar széppróza mindmáig legnagyobb képviselőjének válogatott műveit. A kiadó külön oldalt hozott létre a sorozat számára.
A most megjelenő sorozat az író gazdag hagyatékára és mondandójának máig érvényes igazságaira kívánja az olvasók figyelmét felhívni. Mert Móriczot mindig az élet érdekelte. A maga testközelségében, valóságában lüktető élet, haditudósítóként éppúgy, mint később a Nyugat társszerkesztőjeként (1929–1933).
