„Bűnösnek érzem magam, amiért életben maradtam, mikor annyian meghaltak.” A címbeli „madárdal” az első világháború emlékének hangja, egy elveszett nemzedék hangja és egyben a művészet hangja is.
A Madárdal „a szerelem és a háború története”. Tények és fikció keveredik benne, célja: hogy megakadályozza azt, hogy az első világháború emléke elhalványuljon.
Valójában azt az ígéretet teljesíti be, hogy „nem feledjük a hősöket”. Faulks fiktív katonatörténetei arcot kölcsönöznek a háború „veszteségeinek”, a halottaknak és eltűnteknek. A szerző minden lehetséges írói eszközt bevetve könnyes együttérzést vált k olvasóiiból. Újradefiniálja a háborús hősiességet, amkor a katonák sorsát handabandázó vitézkedés helyett dermesztő félelemként és a hiábavaló szenvedés bénító tragédiájaként mutatja meg.
Elizabeth 1978-ban megtalálja nagyapja, Stephen Wraysford háborús naplóját. A noteszlapok bejegyzéseit silabizálva Elizabeth újraéli a nagyapa történetét, ugyanakkor megtalálja saját identitását – egyre „többet ért meg önmagából”. Stephen Wraysford szenvedélyes szerelme Isabelle iránt elmaradt szexuális élményének pótlékaként jelenik meg, akik – mint barátja, Weir is – úgy haltak meg, hogy soha nem tapasztalták meg a test örömeit. A lövészárkok rémségeinek plasztikus ábrázolása beleég az olvasó tudatába, mintegy megteremt egy olyan generáció nemzeti öntudatát, amely soha nem szagolt puskaport. Rákényszeríti olvasóit arra, hogy végiggondolják: hogyan viselkednének háborúshelyzetben.
„– Persze – mondta sóhajtva a főhadnagy – a háború naponta szolgál nekünk anatómialeckével. Dolgozatot tudnék írni a brit közlegény fontosabb szerveiről. A máj metszete. A belek hossza kifordult állapotban. Az angol alantos tiszt csontjának porózussága.” (Sebastian Faulks: Madárdal)
Így a Madárdal hozzájárul ahhoz, hogy – mint Elizabeth – az olvasó is többet tudjon meg önmagáról. A regény nem nacionalista: Stephent egy német katona menti meg, majd együtt sírnak „az emberii élet felfoghatatlan keserűségén”. A regény tulajdonképpen azt sugallja, hogy a háborúról szóló igazság kimondása s nyelven túlmutató feladat, mert az igazság túlságosan rettenetes ahhoz, hogy el lehessen beszélni vagy fel lehessen fogni. A címbeli „madárdal” egy elveszett nemzedék hangja és egyben a művészeti hangja is.
Sebastian Faulks: Madárdal, Fordította: Gy. Horváth László, Európa Kiadó, 2015
