„Egy dologról végtelen korlátoltsága ellenére sem feledkezik meg ez a ravasz parasztfiú: gondosan ügyel arra, hogy senki ki ne puhatolhassa gyengéit.” A 134 éve született Stefan Zweig a Sakknovellában a fasizmus lélekölő hatásáról írt.
A Helikon Kiadónak köszönhetően a zsebünkben is magunkkal vihetjük, és a buszon utazva vagy a menzára beülve is olvashatjuk Fónagy Iván fordításban Stefan Zweig egyik leghatásosabb művét, a Saknovellát.
A Sakknovella egy óceánjáró fedélzetén játszódik, a nagy személyszállító gőzös New York kikötőjéből Buenos Aires felé. A hajón egy írástudatlan, de lenyűgözően tehetséges sakkvilágbajnok pénzben játszik egy teljesen ismeretlen sakkozóval. Dr. B., egy letartóztatott ügyvéd – a Gestapo börtönében, hogy szellemét frissen tartsa, egy, a vallatóitól elcsent könyvből tanulja meg a sakkjáték stratégiáját. A sors úgy hozza, hogy belemegy egy partiba a szinte robotszerűen játszó sakkvilágbajnok, Mirko Czentovic ellenében. Talán, mert bizonyítani akarja tudását, vagy azt szeretné megtudni, hogy az a játék, akkor a cellában, még sakk volt-e, vagy már maga az őrület. Az ügyvéd és a világbajnok drámai feszültségű összecsapásának történetét. Ezt a féloldalas helyzetet hajtja előre a történet kibontakozását s szolgál hátteréül a feszült és meglepő sakktornának.
– „Nem hiszem, hogy sok szerencséje lesz! – mondta barátom. – Tudomásom szerint még senkinek sem sikerült Czentovicból pszichológiai adalékot kicsikarnia. Egy dologról végtelen korlátoltsága ellenére sem feledkezik meg ez a ravasz parasztfiú: gondosan ügyel arra, hogy senki ki ne puhatolhassa gyengéit. Módszere igen egyszerű. A vele egyívású földieken kívül, akikkel kiskocsmákban olykor elborozgat, lehetőség szerint senkivel sem áll szóba. Ha művelt embert sejdít valahol, sebtében visszahúzódik csigaházába, s így senki sem dicsekedhetik azzal, hogy valaha is butaságot hallott volna szájából, vagy hogy módjában lett volna mérőónját műveletlenségének mélységeibe eresztenie.
Úgy látszott, hogy barátomnak tökéletesen igaza van. Utazásunk első napjaiban egyszerűen képtelen voltam ízléstelen tolakodás nélkül – ami végtére nem a kenyerem – Czentovic közelébe férkőzni.”
A regény posztumusz, az író feleségével együtt elkövetett tragikus öngyilkossága után egy évvel jelent meg, 1943-ban. A Sakknovella Zweig egyik legismertebb szépírói munkája, bár a szerző életrajzíróként, esszéistaként, drámaíróként és költőként is népszerű volt, ismerte Sigmund Freud, Thomas Mann és Romain Rolland is. Osztrák zsidóként a terjeszkedő nemzetszocializmus miatt 1934-ben elhagyta hazáját, később brit állampolgár lett, 1940-ben Angliából New Yorkon keresztül Brazíliába ment. Itt született 1941-ben Zweig utolsó, s talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella. Minden elismerés, tisztelet és szeretet ellenére, amelyet Brazíliában kapott, sem tudta feledni Ausztriát, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották és könyveit máglyákon égették el. Európa helyzete miatt reménytelen és kilátástalan állapotban halt meg Brazíliában.
„De nem sértő korlátozás-e a sakkot egyszerűen játéknak nevezni? Nem tudomány, nem művészet-e egyúttal, mely úgy lebeg e kategóriák között, mint Mohamed koporsója ég és föld között? Az ellentétek sajátos, egyszeri összetalálkozása: ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen. Olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. Matematika, ami semmit ki nem számít, művészet, ami nem hoz létre műveket, anyagtalan szobrászat. S mindezek ellenére lényében és létében tartósabbnak bizonyult minden törvénynél, minden más alkotásnál. Egyetlen játék, amelyet minden idők minden népe egyaránt magáénak vallott, s amelyről senki sem tudja, melyik isten hozta a földre, hogy unalmat űzzön, elmét élesítsen, lelkeket hevítsen.”
Zweig szerint tehát a sakkozás olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. A Sakknovella rövid, erőteljes szöveg, amely meggyőzően állít elénk súlyos témákat: a Gestapo kínvallatásait, a megszállottság természetét, az elvakító önhittséget és kapzsiságot, a politikai manipuláció kérdését. Zweig meséjében a sakk egyfajta méreg, veszedelmes tudatmódosító szer, ugyanakkor enyhíteni képes a magánzárka szellemi sivárságát, és útlevél a hírnévhez. Zweig nem nevezi meg narrátorát, de mindvégig az ő szemével figyeljük a játszmát, ő az egyetlen, akinek az ismeretlen férfi felfedi a titkát. A Sakknovella szűkre szabott, gyors iramú elbeszélés, a műfaj gyöngyszeme.
