Cserna-Szabó András ezúttal a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusát írta meg.
„Ami a tehetségemet illeti, rég nem táplálok illúziókat. Elmúltam már ötven, és jól tudom, hármas fölé író vagyok. Na jó, tudok alanyt és állítmányt egyeztetni, olykor találok egy-két meghökkentő jelzőt vagy hasonlatot (mint vak tyúk szemet), néha összekócolom a szórendet, tisztában vagyok felütéssel, csúcsponttal, csattanóval – de mindez hiába, mert hiányzik belőlem a tűz, a képzelet lángolása, amit nem lehet megtanulni, erre születni kell.
Ezért is lepődtem meg, mikor egy szutykos egű kedd reggel felhívott Gerda néni (csak így mutatkozott be: Gerda néni), és cigarettától karcos, mégis életvidám hangján közölte velem, én vagyok a kedvenc szerzője. Jólesett, persze, de azért szabadkoztam. Miért nem Schultzért rajong, aki olyan varázslatos kelkáposztafőzelék-szagot tud teremteni a regényeiben? Miért nem Kerepeit olvassa, akinek minden mondata csillagszóró-ragyogású? Vagy miért nem hívogatja Lajos Lajost, aki régi korok hű krónikásaként, szerelmes asszonyok apró lélekrezdüléseinek akvarellfestőjeként oly népszerű az olvasók körében?”
Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom
Kibillent az elviselhetetlen normalitásból
Réges-rég történt már, hogy kiűzettünk a Paradicsomból. Hisszük is, meg nem is, hogy az Éden létezett egyáltalán. Talán elveszett, talán megveszett, talán még mindig ott vagyunk, s újra és újra bűnbe esünk.
Ebben a könyvben a férfiak kallódó ádámok, akik hol léhán, hol elképesztő elszántsággal vetik bele magukat az önpusztításba, az apokalipszisbe, a nők pedig csábító, rafinált évák, akik hol ifjú perditák, hol érett szépasszonyok bőrébe bújnak, de mindig taszítanak egyet a lejtőn lefelé csúszó (elvileg) erősebbik nemen.
Persze ez a pusztulás egyáltalán nem lehangoló, inkább groteszk, abszurd és vicces. Nemcsak szánjuk hőseit, hanem bizony velük (sokszor rajtuk) nevetünk, s közben nem feledkezünk meg a kulináris és az altesti élvezetekről sem.
Cserna-Szabó András ezúttal a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusát írta meg.
Cserna-Szabó András 1974-ben született Szentesen. Bölcsészkarra járt, majd prózaszerkesztője lett a Sárkányfű című irodalmi lapnak. Volt a Magyar Konyha főmunkatársa, tíz éve a Gusto étteremkritikusa.
Szépirodalmi munkássága (novellák, esszék) mellett gasztronómiai írásai is ismertek. Írt már drámát, forgatókönyvet és a másnaposság eszmekörét tárgyaló rendhagyó szakácskönyvet is, nyert lecsófesztivált és kocsonyafőzés közben feltalálta a farkas pacalt.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: Fél négy (1998), Fél hét (2001), Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), Puszibolt (2008), Mérgezett hajtűk – esszék (2009), Ede a levesben – gasztrokrimik, Fehér Bélával közösen (Magvető – M-érték, 2011), Nagy macskajajkönyv, avagy süssünk-főzzünk másnaposan (társszerző: Darida Benedek) (2012), Szíved helyén épül már a Halálcsillag (2013), Veszett paradicsom (2014)
Díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1998), Arany Fakanál-díj (Az V. Szentesi Lecsófőző Fesztivál fődíja – csapatban, 2006), Mészöly Miklós-díj (2008), Nemzeti Kulturális Alap-ösztöndíj (2008), EMIL-díj (2009), ARTISJUS-díj (2009), József Attila-díj (2010)
