Talán fény derült a 19. század, egyik legnagyobb zeneszerzőjének titkára? Egy kanadai kutató szerint regensburgi nő lehetett Beethoven Eliséje.
Beethovennek a Für Elise címet viselő közismerten híres zongoradarabját rejtélyek övezik lejegyzése óta. Maga a szerző sem tudatosította soha senkiben, hogy pontosan kinek szól a darab, és pontosan mi is a címe.
Egyes források szerint Beethoven 1810. április 27-én fejezte be a-moll bagatelljének romantikus dallamát, de mivel az eredeti kézirat elveszett, a zenetörténészek egy része kétségbe vonta nemcsak azt, hogy kinek is szólt az ajánlás, hanem a behízelgő melódia szerzőjének személyét is. Egyes feltevések szerint Für Therese az eredeti, pontos cím (és Beethoven titokzatos ideáljának, Therese Malfattinak szólt), de az ajánlás körülményei ismeretlenek, így Für Elisabeth, azaz Für Elise is lehet a cím. És a kérdések folytatódnak…
Nem csoda, hogy a zenetörténet egyik örök rejtélyeként tartják számon a kérdést, hogy vajon kihez írta Ludwig van Beethoven Für Elise című híres zongorajátékát. Rita Steblin kanadai zenetudós szerint egy regensburgi nőről lehet szó. Steblin kutatásának eredményei arra vezettek, hogy a zeneművet Beethoven Elise Barensfeld kamaraénekesnőnek írta, aki 1796-ban Juliane Katharine Elisabeth Barensfeld néven született Regensburgban.
A kanadai kutató szerint az énekesnő élettársi viszonyban élt Johann Nepomuk Mälzel hangszertervezővel, akivel Beethoven is szoros barátságot ápolt. A kapcsolatot illetően azonban egyelőre még számos kérdés maradt tisztázatlan – idézte Steblint pénteken a Mittelbayerische Zeitung című helyi lap.
Klaus Martin Kopitz német zenetudós 2009-ben arra a következtetésre jutott, hogy a titokzatos hölgy Elisabeth Röckel szopránénekesnő volt, akit Bécsben Eliseként ismertek. Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban.
Bár Elisabeth 1813-ban férjhez ment Beethoven riválisához, Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, azonban 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz, és ekkoriban nem is volt a zseni életében más Elise vagy Elisabeth nevű nő. Röckel asszony 1827-ben, nem sokkal a zeneszerző halála előtt megkapta annak egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját – ezek ma a bonni Beethoven-házban láthatók.
A rövid zongoradarab hihetetlen népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy már a kezdő fokon zongorázni tanulók számára sem jelent nagy kihívást, és ilyen módon csaknem valamennyi közkézen forgó zongorapedagógiai gyűjteményben helyet kapott.
A sors iróniája, hogy a Für Elise népszerűsége nem Beethoven életében teljesedett ki, a jogdíjak megszüntették volna anyagi gondjait.
