„Ákombákom, berkenye; / Szagos húsvét reggele. / Leöntjük a virágot, / Visszük már a kalácsot.” A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték.
A jeles tavaszi napok sorában kiemelkedik a húsvét, ami a keresztény világban Krisztus feltámadásának, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A keresztények húsvéti ünnepe a régmúltban gyökerezik, kialakulása a zsidó pészah-hoz vezethető vissza, amikor a zsidók Egyiptomból való kivonulását ünnepelték. Az Ótestamentum szerint ekkor – az Egyiptomot ért tíz csapás közül az utolsóként – lecsapott a Halál Angyala és magával ragadott minden elsőszülött fiút.
A pészah ünnepének előestéjén fogyasztották el a szokásos széder esti vacsorát, amely élesztő nélküli kenyérből és borból állt. Jézus a Getszemáni kertben, letartóztatásának estéjén tanítványai körében fogyasztotta el a vacsorát is, amely azóta a történelemben és a művészetben is az Utolsó vacsora néven lett közismert. Ezen az estén adta őt át Júdás a katonáknak, a híres áruló csókkal.
A húsvét minden évben más-más napra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőség – március 21-e – utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük. (Évente kétszer van olyan nap, amikor a nappal és az éjszaka hossza közel azonos). A tavaszi napéjegyenlőség után egyre hosszabbak lesznek a napok, míg az őszi napéjegyenlőség után az éjszakák hossza növekszik.
A húsvét magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó nagyböjt után, mely Jézus 40 napos sivatagi tartózkodására emlékeztetve önmegtartóztatásra tanít, ekkor vehettek ismét húst magukhoz húst az emberek. Több európai országban Ostara istennő ünnepének neve is ragadt a húsvéthoz: Oster vagy Easter. Ostara a germán istenek közül az alvilág felett uralkodott, tavaszi ünnepét pedig a napéjegyenlőség napján ülték meg. Ostara ünnepéhez vezethető vissza a húsvéti nyúl és a tojás szimbóluma is. Ilymódon mai világunkban a húsvétot nemcsak vallásos tartalma, hanem a a természet megismerésének igénye, az élet megújulásának tisztelete is élteti.
Ákombákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.
(Sepsiszentgyörgy)
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a közelmúlt „terméke”.
„Hogy miért van a húsvéti locsolkodás? Eztet annak az emlékezetire tarcsák, hogy mikor Jézus Krisztust felfeszitették és feltámadott, hát az asszonyok meg népek összeálltak, gyerekek, emberek, oszt mondták, hogy:
– Te! Feltámadt a Jézus!
Ugy csoportokba vótak. Akkor csak kiszaladt egy udvarral egy zsidó, oszt felvett egy veder vizet, osztán vizet öntött közzéjek, oszt lelocsolta őket, hogy mennyenek széjjel, mit beszélnek, hogy a Jézus feltámadt. – Ennek az emlékire tarcsák a husvéti locsolkodást.”
A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek. Korábbi szokások szerint a lányokat vödörrel locsolták le, s felöltözve befektették őket az itatóba. Húsvéthétfő egyúttal a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, s az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek. A falvakban kialakult a tojásokkal való, különféle versenyek hagyománya is, a gurítás, a dobálás, az összeütés. Az ajándékba kapott piros tojásba a fiúk aprópénzt dobtak élével, ha “beleállt” megkapták, ha nem sikerült, elvesztették.
