„A betegség, az őrület és a halál angyalai vették körbe bölcsőmet, és azóta is, egész életemben követnek…” Százötven éve született Edvard Munch norvég festő, grafikus, A sikoly című kép alkotója.
„A festés számomra betegség, mámor. Betegség, amitől nem akarok szabadulni, mámor, amire szükségem van.” Munkássága modernista elemeket tartalmaz, de nem teljesen modern. Munch munkái szinte teljesen önéletrajzi ihletésűek. Munkásságára jellemző az őszinteség, amely hiányzik kortársainál és elődeinél, Van Gogh kivételével. Valójában Munch az, aki hidat alkot az európai szimbolista mozgalom és a német expresszionizmus között – tehát a késő 19. és a korai 20. század kreatív miliője között.
„Nem azt festem, amit látok, hanem amit láttam”
Munch a modern mozgalomra tett hatása érdekesebb, mivel távoli, vidéki környezetből jött. Százötven éve, 1863. december 12-én született Lötenben öt gyermek közül a másodikként Edvard Munch norvég festő, grafikus.
Középosztálybeli családból származott, apja tábori orvos volt, aki később körzeti orvos lett Christianában (a mai Oslo 1924 óta – a szerk.). Gyerek- és ifjúkorát „a betegség, az őrület és a halál angyalai vették körbe”: 5 éves volt, amikor elvesztette anyját. Ez édesapját mélyen érintette, visszavonultan, magányosan élt, és az őrület súroló vallásos-, szorongásrohamoktól szenvedett, Munch sokáig emlékezett apja erőszakos kitöréseire. 14, amikor egyik húga, huszonéves, amikor apja és egyik bátyja is meghalt, egyik nővére megőrült. Maga Munch is labilis alkat, nikotinfüggő volt, alkoholproblémákkal küzdött, többféle pszichés betegségtől szenvedett.
Egy későbbi feljegyzésből kitűnik, mennyire erős mozgatórugói voltak családjának tragikus elvesztése és a vele járó élmények a személyes és egyben művészi fejlődésnek: „Szorongás és betegség nélkül evezőjét vesztett csónak lenne az életem.”
„A betegség, az őrület és a halál angyalai vették körbe bölcsőmet, és azóta is, egész életemben követnek… Gyermekkoromban mindig úgy éreztem, igazságtalanul bánnak velem, anya nélkül, betegen – és a pokolban rám váró büntetés örökké a fejem fölött lebegett.”
Mérnöknek készült, de a műszaki főiskoláról kimaradt, majd a kristianiai (oslói) Királyi Művészeti Iskolában festeni tanult. Tagja lett egy bohém művészcsoportnak, Christian Krohg és Frits Thaulow voltak első mesterei, utóbbi felesége pedig első szerelme is. 1885-ben Párizsba utazott, a Louvre és a Salon festményeit tanulmányozta, különösen Manet hatott rá. 1889-ben Oslóban megnyílt első önálló kiállítása, amely meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. A festő állami ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol szakított a naturalizmussal és az impresszionizmushoz közeledett. Hazatérése után Berlinbe kapott meghívást, de önálló kiállítása botrányosra sikeredett, egy hét múlva be is zárták.
Élet, halál, sikoly
„Sétáltam egy este, az út egyik oldalán terület el a város, a másikon, alattam a fjord. Fáradt és beteg voltam – megálltam, s lenéztem a fjordra. Épp lement a nap, a fellegeket vörösre színezte, mint a vér. Úgy éreztem, hogy egy sikoly tör át a természeten – úgy tetszett, hogy hallom a sikoltást. Megfestettem ezt a képet, a felhőket valódi vérnek festettem. Sikoltottak a színek. Ez lett az Életfríz Sikoly című képem.”
Képeinek szenvedélyessége és a hagyományokat elvető képzelőereje miatt állandóan a viták kereszttüzébe került. Eredeti stílusa ebben az időben bontakozott ki, a szecessziósan kígyózó vonalak, a táj ívei, a komor tónusok nem díszítőelemek nála, segítségükkel mély lelki folyamatokat tárt fel. 1893-ban készült legismertebb műve, A sikoly a kozmikus erejű félelem megjelenítése. A világ egyik legismertebb festményén a művész egy halálfejhez hasonló arcot festett meg, ám a részleteket inkább csak jelzésszerűen érzékeltette. Munch a témát többfajta technikával is megformálta.
A festő barátja, August Strindberg dráma- és regényíró így írt a műről: „A rémület sikolya a dühtől vöröslő természet jelenlétében – ez viharral, dörgéssel készül szólni azon alacsonyrendű kótyagosokhoz, akik minden isteni adottság nélkül istenként pózolnak.”
Berlinben kezdett dolgozni Az Élet fríze című, az életről, a szerelemről és a halálról szóló festménysorozatának motívumain. Ennek darabjai A hang, A csók és a Madonna című képek is, a nő és a férfi bonyolult, olykor ambivalens kapcsolatának sajátos ábrázolásai. Munch jól ismerte a szerelem gyötrelmét, harmonikus kapcsolatban nem nagyon volt része.
1894-től litográfiákat is készített, kísérleti terepnek tartotta a grafikát, több emberhez is eljuttatta művészi üzenetét. A kilencvenes évek közepétől egy évtizeden keresztül állandó utazásban telt élete, Norvégia mellett főként Berlinben és Párizsban élt, alkotott, s az Egyesült Államokban is voltak kiállításai. Képeinek visszatérő motívuma a halál, az elmúlás: a Halottas ágynál, a Halál a betegszobában, a Halott anya és gyermeke című képein gyerekkori élményeit dolgozta fel.
„Ha egészséges és újból ember akarok lenni, mindentől távol kell tartanom magamat, ami a norvégiai körülményekkel kapcsolatos. Kár, hogy az a nézetem, miszerint minden művészetnek azon országban kellene gyökereznie, ahol az ember született, és gyermekkorában első benyomásait nyerte.”
Az állandó utazás, a megfeszített munka ideg-összeroppanáshoz vezetett, 1908-ban és 1909-ben hosszabb időt szanatóriumban töltött. Gyógyulása után az oslói egyetem aulájának kifestését kezdte meg, fő motívuma az allegorikus képekkel körülvett Nap lett. Késői alkotásai kevéssé avantgárd jellegűek, több önarcképet is készített. 1937-ben a német múzeumokból, degenerált művészetnek titulálva, a nácik eltávolították képeit.
Edvard Munch 1944. január 23-án az Oslo melletti Ekelyben halt meg. Vagyonát és minden művét Oslo városára hagyta, ahol 1963-ban nyílt meg a Munch Múzeum.
Felhasznált forrás:
Kristó Nagy István: Edvard Munch, Gondolat, 1983
MTI
