„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy ember.” A magyar gyermekirodalom egyik megteremtője, a nagy székely mesemondó, Benedek Elek 155 éve született.
„És itt, ekkor, megtörtént a csoda. A gondterhelt, létalapjukban megrendített, keserűséggel és aggodalommal teli emberek fölfigyeltek a mese hangjára. Észrevették azt, amit Apám mindig tudott, hogy a mese: a tiszta, leszűrt, teljes és tökéletes igazság. Az az igazság, amelyet megtámadni, elferdíteni nem lehet. Az az igazság, amely mindnyájunkat egyesít, ha fel tudunk emelkedni hozzá.” (Benedek Marcell)
Benedek Elek többször leírta, hogy ő csupán a falusi székely mesemondó apjának küldötte és az általa nyert tudás továbbítója az irodalomban, s nem tesz egyebet, csak írásba foglalja, amit tőle tanult. 1859. szeptember 30-án az erdélyi Kisbaconban látta meg a napvilágot, így gyermekként megismerkedhetett a székely népmesék és mondák gazdag világával. Gondos nevelésben részesült: nyolcévesen már a nagyhírű székelyudvarhelyi református kollégium diákja volt, ahol felső tagozatos korában az önképzőkör lelkes tagjaként nyelveket tanult és meséket írt. Érettségi után Budapestre költözött és a bölcsészettudományi karon megszerzett diplomájával a zsebében újságírónak állt. Több napilap és folyóirat munkatársa, a Néptanítók Lapjának főszerkesztője volt.
1889-ben Pósa Lajossal indították útjára az első valóban irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklapot, Az én újságomat, utána Sebők Zsigmonddal közösen szerkesztették a Jó pajtást. 1887 és 1892 között országgyűlési képviselő volt, parlamenti beszédeiben az ifjúsági irodalom, a népköltészet, a népnyelv és a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. 1885-ben adta ki a Székely Tündérország, majd a Székely mesemondó című köteteket. 1896-ban a millenniumi ünnepségekre jelent meg igazi szívügye, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág, amely négyszáz történetet tartalmaz és korának legnagyobb példányszámot elért sikerkönyve volt.
Kis Könyvtár címmel ifjúsági könyvsorozatot indított, ebből lett később Benedek Elek kis könyvtára. Gyerekeknek szánt verseket, leányregényeket, meseátdolgozásokat adott közre nagy hozzáértéssel, esztétikai igényességgel (Ezeregyéjszaka, Grimm legszebb meséi). A humanista-hazafias nevelést szolgálták maradandó értékű regényei, a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásai: A magyar nép múltja és jelene, Nagy magyarok élete, Honszerző Árpád. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották.
1921-ben, amikor Trianon után aki tehette, menekült Erdélyből, Benedek Elek végleg hazatért Kisbaconba. Itt sem maradt tétlen: szerkesztője lett a Cimbora című ifjúsági lapnak, amely először 1922. szeptember 22-én jelent meg. Ő volt a gyerekek Elek nagyapója, aki kiterjedt levelezést folytatott „unokáival”. A lap 1929-ben anyagi nehézségek miatt szűnt meg.
Benedek Elek példás családi életet élt, feleségével 45 évig éltek együtt boldog házasságban, hat gyermeket nevelve. 1929. augusztus 17-én Kisbaconban érte a halál szélütés következtében, levélírás közben. Felesége követte a halálba, egyszerre temették el őket, sírjuk egymás mellett fekszik a település temetőjében. A fejfán látható Benedek Elek saját maga által írt sírverse: „Jézus tanítványa voltam / Gyermekekhez lehajoltam / A szívemhez felemeltem / Szeretetre így neveltem.”
Benedek Elek Emlékház, Kisbacon
„Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.
– Ez a falu, ennek a falunak erdeje, mezeje – emlegette gyakorízben édesapám -, ősfoglalás. Három nemzetség az ősfoglaló: a Benedek-, a Benkő- s a Boda-nemzetség. A többiek: a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok mind jövevények.
Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez. Szegről-végről csaknem valamennyi jövevény famíliával atyafiságba keveredtünk, s hogy messzebb ne menjek, édesapám anyja Gál Rebeka volt.” (Fotó: Benedek Elek: Édes anyaföldem!)
Születésének 155., halálának 85. évfordulóján egész évben rendeznek programokat Magyarországon és Romániában, egyebek közt mesemondó versenyekkel, vetélkedőkkel, kiállításokkal, konferenciákkal. 2005 óta szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünneplik a népmese napját Magyarországon.
A Sepsiszentgyörgytől alig 28 kilométerre fekvő kisbaconi Benedek Elek Emlékház régi idők óta valóságos zarándokhelye a mesét szerető gyermekeknek, irodalomkedvelőknek, turistáknak. Hatalmasra nőtt, még Benedek Elek által ültetett fenyősor vezet a házhoz. Itt írta műveinek jelentős részét, és innen szerkesztette a két világháború közötti Erdély egyetlen magyar nyelvű gyermeklapját, a Cimborát. A ház késő klasszicista stílusban épült ház homlokzatán a MARI név olvasható, mellyel Benedek Elek feleségének – Fischer Máriának – állított emléket. A gyakran Mari-laknak is emlegetett szépséges kúriát emlékháznak 1969-ben, Benedek Elek születésének 110., halálának 40. évfordulója alkalmával avatták fel, s azóta is múzeumként működik.
Benedek Elek: Tréfás mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy süket, egy vak és egy kopasz fejű ember. Ezek hárman nagy erős barátságban éltek, mindig együtt jártak-keltek. Amint egyszer mennek, mendegélnek rengeteg erdőn keresztül, megszólal a süket ember:
– Hallgassatok csak, valamit hallok, bizonyosan útonállók!
Megszólal a vak is:
– Azám, nézzétek, én valamit látok.
Nagyot kiált erre a kopasz ember:
– Uccu, bizony szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk!
