2017. március 29.  Szerda
Közepesen felhős 3 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. március 29.  Szerda   Auguszta
Közepesen felhős 3 °C Közepesen felhős

Janus Pannonius, az első magyar lírikus

Walt Whitman világa

Beethoven világa

Alfons Mucha közelről

Janus Pannonius, az első magyar lírikus  
545 éve, 1472. március 27-én hunyt el Janus Pannonius, az első kiemelkedő magyar lírikus, a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője és legnagyobb alakja.
Walt Whitman világa  
125 éve, 1892. március 26-án hunyt el Walt Whitman amerikai költő, aki Magyarországon a 20. század elején jelentkező avantgárd irodalom egyik ihletője volt, a többi között Pásztor Árpád, Kassák Lajos, Kosztolányi fordította le műveit
Beethoven világa  
190 éve, 1827. március 26-án halt meg Bécsben Ludwig van Beethoven, a zenetörténet óriása.
Alfons Mucha közelről  
A Reök-palotában megnyílt kiállítás segítségével a szecesszió egyik leglebilincselőbb életművébe pillanthatunk bele.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Csáth Géza 130 című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Csáth Géza 130

Szerző: / 2017. február 13. hétfő / Kultúra, Irodalom   

“Ha saját magunknak hazudunk – annak már jó ára van.” 130 éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza orvos, író, zenekritikus, a 20. század eleji magyar széppróza egyik megújítója.

Esélye sem volt e matuzsálemi kor megélésére, de még megöregedni sem, hiszen zaklatott idegrendszere korán önpusztításra sarkallta. Zsenialitása nem segített, irodalmi, esztétikai, orvosi sikerei sem adtak erőt a démon leküzdéséhez és munkája, élete folytatásához. Ám amit az utókorra hagyott, az utánozhatatlanul eredeti, mérhetetlenül gazdag szellemi kincs.

“Csáth korunk egyik legjelentősebb íróművésze. Véleményem szerint a Beatles együttessel is felér. Itt teszem közzé a legelső, valósághoz hű életrajzát.
Vannak könyvek, amelyek meg tudják változtatni a világot és az emberek életét. Elsőnek természetesen ezeket kell elolvasni.
Aztán akadnak olyan könyvek is, melyeket az ember inkább csak önmagának ír, mivel kedvét tölti benne. Ez ilyen könyv. „Művészetté próbálom zülleszteni azt, ami már örökre több annál.” Mindazonáltal nincs szándékomban mentegetődzni miatta.”
 (Esterházy Péter: Csáth Géza fantasztikus élete)

Csáth Géza (1887-1919) író, zeneszerző, pszichiáter (Fotó: OSZK)Benner József, azaz Csáth Géza, a magyar irodalom elátkozott nemzedékének egyik legnagyobbja hivatása szerint községi orvos volt. Ám az irodalom korán megérintette, már húszévesen megírta novellairodalmunk egyik remekét, az Anyagyilkosságot. Aztán következtek a világháború előtti magyar vidék, a magyar alföld tespedt világát olyan félelmetesen átvilágító remek írások, mint A béka, A vörös Eszti, A szombat este és a többi. E novellák többnyire félelmet, szorongást árasztanak. Írójuk ugyanis félt: az élet fájdalmai elől menekült, mint tragikus sorsából tudjuk: az öngyilkosság felé.

Nem csak írt. Rajzolt, festett, zongorázott, hegedült, zenét szerzett. Éjszakai esztétizálás című posztumusz kötete a modern magyar zenekritika egyik sarkköve, Paganini-tanulmányát németre is lefordították. 1909-ben szerez orvosi diplomát, s a híres Moravcsik-klinikán helyezkedik el. 1912-ben polgári nevén – dr. Brenner Józsefnek hívták – teszi közzé orvosi tanulmányát Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa címmel Felfokozott életvitelét akkor már alkohollal és különféle nyugtatókkal igyekszik fékezni – eredménytelenül. A szabadkai ügyvéd fia ifjú orvosként a morfiumhoz nyúl. Egyesek szerint tudatosan szokott rá: a szer tudattágító hatása érdekelte. “1910. április 10-én reggel fél hatkor a gyönyörű tavaszi nap sugaraiban fecskendeztem be az asztalomon levő fecskendővel az ugyanott pihenő oldatból az első adagot” – emlékezik naplójában a sorsdöntően tragikus pillanatra.

“Ha saját magunknak hazudunk – annak már jó ára van. (Apró kis neurózisok, phobiák, ellenszenvek, depressziók, meghasonlások).” (Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója)

Csáth Géza 1915 őszétől körzeti orvosként dolgozott Földesen. Az ottaniak elmondása alapján katonabakancsban, esőkabátban, viharlámpát lóbálva baktató körorvos képe sejlik föl, aki a háború éveiben gyalog és szekéren járta a Földes környéki tanyákat, hogy elláthassa a rászorulókat. Pedig akkor már beteg volt ő maga is. 1910-ben diagnosztizálják kezdődő tüdőbetegségét. Tuberkulózisát a híres tátrafüredi szanatóriumban kezeltette (ott ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Jónás Olgával, akit hamarosan feleségül vett). 1913 óta morfinista, a Liget Szanatóriumban a cipője sarkában őrzi a kábítószert. Családja könyörgő rábeszélésére már-már rászánná magát a zártosztályos kezelésre, amikor kitör az első világháború. Brenner doktort rövid frontszolgálat után hazavezényelik, és betegszabadságot kap.

Előpatak, Földes, Regőce: ezek voltak körzeti orvosi állomásai. Ki tudná megmondani, miért éppen ezek, hiszen az első Székelyföldön, a második a Hajdúság déli részén, a bihari Sárrét határán, a harmadik pedig Bácskában, Zombortól északra található. Vajon hány páciense tudta, hogy kölyökképű doktoruk nemcsak orvos, hanem kora legjobb zenekritikusa is, aki az elsők között ismerte fel Bartók és Kodály jelentőségét (a Nyugatban három év alatt négyszer értekezett Bartókról)? Hogy már tizennégy évesen zenekritikákat és karcolatokat írt a Bácskai Hírlapba? Hogy a századelő magyar irodalmának élvonalába berobbanó író – családjának irodalmi gyökerei a XVI. századig nyúltak vissza -, akinek első novelláskötete, A varázsló kertje még egyetemista korában jelent meg? Hogy történeteinek lélektani elemző impulzusai egészen új jelenségnek számítottak a magyar irodalomban? Hogy sikeres színházi szerző, akinek két darabját – Janika; Hamvazószerda (ez utóbbinak a kísérőzenéjét is maga írta) – már 1911 májusában bemutatta a budapesti Magyar Színház? Hogy átfogó műveltsége révén 1914-ben a Martinovics szabadkőműves-páholyban olyanok társaságában avatták mesterré, mint Bölöni György, Ady Endre és Fenyő Andor? Hogy Kosztolányi Dezső unokaöccse, aki akkor, amikor az első világháborúban Földes háborús áldozatainak a száma elérte a háromszázat, kétségbeesett sorokban számolt be unokabátyjának az értelmetlen pusztulásra szántak bevonulásáról? 1916 júliusában több levelet is írt Kosztolányinak Földesről. “Már minden harmadik családnak elesett halottja van” – panaszolja az egyikben.

“A rothadás, az újjászületés, a tehetetlenség egyaránt fiziológiai jelenségek. A halál maga is az. Ámde ezzel senkit se lehet megvigasztalni, aki – inkább – csak élni akar.” (Csáth Géza)

Brenner Dezső, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza (Fotó: PIM)

Vajon érezhette, érzékelhette-e a földesi orvosi rendelőt felkereső beteg, hogy kezelőorvosa vele egy cipőben jár? Csáth Gézát ugyanis ekkor már súlyos lelki és testi panaszok gyötrik. Idegfájdalmak kínozzák, teste nagy részét gennyes sebek, fekélyek borítják, látása romlik. Étvágytalan, feje fáj, alig van íz- és szagérzéke. Üldöztetési rögeszméi miatt állandóan kést hord magánál, potenciazavarát paranoiás féltékenységgel palástolja.

Tűnődés tárgya lehet csupán, hogyan váltogathatták egymást elméjében a józanság és a morfium mámorának pillanatai. Van egy írása, amely olyan pontos és hidegen fogalmazott jelentés az ópiumszívás gyönyöréről, amilyen csak egy precíz mérnöki rajz lehet. A Hamvazószerda még írójának azt a reményét tükrözi, hogy a kábítószer-élvezet olyan álom csupán, amelyből lehetséges az ébredés. Ez a remény az ő esetében szertefoszlott. Micsoda ellentmondás, akár csak két idézetben is: “Finom, nem szorgalmas, de előrehaladó irodalmi működés, zene, harmincöt éves kor körül az első opera vagy némajáték, teljes nagyzenekari apparátussal. München, Párizs, utazások, színdarabjaimnak német premierjei ” – sejdít egyfajta jövőt a naplójában. A béka című művében viszont már a halál gondolatával szembesül: “Ideges lázas reszketés búvik minden porcikámba, és valami ismeretlen félelem kezd reám szállni a csendes sötétségben. A félelem mind erősebb lesz, és minden csepp vérem beveszi magát, a szívem erősen dobog, a fejemben nyomást érzek, s mindenem hideg.”

“A lét essenciája ilyenformán olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak – egy órát. Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni és számot vetett magával – mint méltóságához illik, – az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezeréves életével. De számitsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az opiumszivást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot forditasz testi épséged fönntartására, – amelyet legjobb ügyes orvosra bizni – tiz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.”
Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húsz millió évet – az éljen száz esztendeig és sokasodjék meg az ő utódaiban.”
(Csáth Géza: Ópium, Nyugat, 1909)

A krisztusi kort sem érte még el, amikor már rokkant volt. De dr. Brenner József, alias Csáth Géza írt, szinte egészen az utolsó percéig: naplójában hűen lejegyezte morfinista énjének pokolra szállását, testének lassú, eleven bomlását, önpusztító életét kórtani esetként elemezve. Nem tudott szakítani a szer nyomorította élettel, s a legmélyebb depresszió pillanataiban átélt lidércnyomáshoz lesz hasonlatos halála is.

1919-ben Baján – ma már műhibának számító módon – hirtelen, egyik percről a másikra vonják meg tőle a már naponta hétszer adagolt szert. Elvonási tünetek, álmatlan hetek, téboly. Megszökik, s Regőcén egyetlen lövéssel végez feleségével, majd felvágja ereit. Sikertelen öngyilkossága után a szabadkai kórházba szállítják. Az elmeosztályon – lévén maga is ideggyógyász – ráébred, innen nincs menekvés.

A kórházból 1919 szeptemberében kereket oldva, mégis át akar szökni a határon. Pizsamájára húzott zsakettben, gyalog indul Budapest felé. Bajánál, a demarkációs vonalnál a szerb határőrök elfogják. Csáth Géza könyörög, lőjék agyon – hiába. A fegyveresekkel való dulakodás közben szájában széttör egy ampullát, és lenyeli a halálos adagú mérget. A “varázsló” megkínzott lelkét arzén segíti át a másvilágra.

Csáth Géza rajza (Forrás: Somogyi Könyvtár)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek