„Vajon a világ diktátorai miért tekintenek oly gyanakvóan a könyvre? Hiszen az barátok és tanítók millióival ér fel!” Gerald Durrell ebben a kötetben családjáról és egyéb – ezúttal emberi – csodabogarakról írt elbeszéléseit köti csokorba.
Larry, Leslie, Margo, Gerry, no és természetesen a mama néhány, szárazon és vízen átélt jeles kalandja után Velencében láthatjuk viszont A halak jellemé-ben megismert Ursulát, akinek fekete fürtjei közé immár ősz hajszálak vegyülnek, de változatlanul kelekótya jóindulattal ártja magát barátai ügyes-bajos dolgaiba, s ezúttal is nagy buzgalommal töri kerékbe anyanyelvét.
„Lévén, hogy családomban a könyv szakasztott olyan létszükséglet, mint a levegő, az étel meg a víz, mindig meghökkent, hogy az átlagember milyen keveset olvas vagy olvasott.”
Gerry, a világcsavargó, egy békés hetet szeretne tölteni az angol tengerpart egy csendes szállodájában – ahol azonban olthatatlan olvasási szenvedélye félelmetes kalamajkába sodorja: kéretlenül megteszik szexszakértőnek, csak győzze felvilágosítani a szállodai személyzet ilyen-olyan problémákkal küszködő tagjait.
De még ennél is különösebb kaland várja egy franciaországi fogadóban, amely nem alaptalanul igényelt előkelőbb besorolást a patinás Michelin-féle útikönyvben…
S hogy meggyőzzön bennünket sokoldalúságáról, szerzőnk a horror műfajával is megpróbálkozik – teljes dicsőséggel. E. A. Poe bízvást büszkén veregette vállon, amikor Gerry helyet foglalt mellette a mennyek országának egy kényelmes felhőpáholyában…
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Gerald Durrell: A piknik és egyéb kalamajkák
(részlet a könyvből)
Antikvár könyvkereskedő vagyok, és minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy szakmámban az elsők közé tartozom. Vagy talán pontosabb lenne, ha azt mondanám, az elsők közé tartoztam. Sőt, egyik könyvkereskedő kollégám egyszer úgy jellemzett – remélem, inkább az élcelődés, mintsem az irigység szellemétől vezettetve –, hogy én egy nagy, „irodalmi szarvasgomba-keresésre idomított kutya” vagyok, s ez a leírás, a maga mulatságos módján, úgy vélem, illik rám.
Száz vagy még annál is több könyvtár ment keresztül a kezemen, és jó néhány értékes leletet fedeztem fel; például az eredeti Gottenstein-kéziratot, a ritka „Conrad”-féle képes bibliát – ez egyesek szerint olyan gyönyörű, mint a Kellsi Könyv; Blake öt új költeményét, amelyet egy nem sok jóval biztató vidéki házeladásnál ástam elő Közép-Angliában; és sok más, noha kisebb értékű, de mindamellett kielégítő felfedezést tettem, mint például ráakadtam az Aliz Csodaországban dedikált első kiadására – ezt egy rongyos könyvekkel és törött játékokkal teli hajóbőröndben találtam egy parókia gyerekszobájában, Shropshire-ben; és a Portugál Szonettek egy tiszteletpéldányára, amit dedikált és a könyv előzéklapjára írt hatsoros verssel látott el mind a két Browning, Robert és Elizabeth.
Az a képesség, hogy az ember ilyen dolgokat tudjon napfényre hozni különböző hihetetlen helyeken, a varázsvesszővel való vízkutatáshoz hasonló, ez a tehetség vagy vele születik az emberrel, vagy nem.
