„…az én tanításaim az igazi tanítómestertől, az egyszerű, tiszta tapasztalattól származnak.” A 497 éve meghalt Leonardo da Vinci életéről keveset tudunk, de festményei, vázlatai, irodalmi minőségű naplójegyzetei és visszaemlékezései mesélnek a festő helyett is.
„Sokan azt fogják hinni, jogosan tehetnek nekem szemrehányást, amiért bizonyításaim ellentmondanak egyes szaktekintélyeknek, akiket nagyra becsülnek olyan véleményeikért, melyeket a tapasztalat nem támaszt alá; ám ők nem veszik figyelembe, hogy az én tanításaim az igazi tanítómestertől, az egyszerű, tiszta tapasztalattól származnak.” (Leonardo da Vinci válogatott írásai)
Leonardo da Vinci életét homály fedi, festményei is megsötétedtek, már amelyik el nem pusztult, ám művészete, rajzai, vázlatai, irodalmi minőségű naplójegyzetei és visszaemlékezései mesélnek a festő helyett, és feljegyzései által betekinthetünk a szárnyaló fantáziájú polihisztor műhelyébe és legmélyebb gondolataiba.. Leonardo da Vinci a Firenze melletti Vinci községben született 1452-ben több mint húsz évvel Michelangelo és harminc évvel Raffaello előtt, akiknek neve az övéhez kapcsolódik a reneszánsz fogalmában. Születése idején még fennáll a kelet-római birodalom, de már egyetlen városra zsugorodott, és ez az egy város – Bizánc – is török kézre kerül a következő évben. A Szent Római Birodalom már csak árnyék, Itália egyetlen kavarodás: köztársaságok, félköztársaságok, erős és gyengébb hercegek kényuralma, a pápa világi hatalma alá vont területek összevisszasága. Mindenki harcban áll mindenkivel.
Leonardo végigjárta a háborúknak és cselszövéseknek ezt az egész világát. Szolgálta Firenze városát és Ludovico Maria Sforzát – akit csak Lodovico il Morónak neveztek –, a milánói bitorlót, a Velencei Köztársaságot és a Borgiákat, szerencsét próbálta pápai udvarnál, felajánlotta szolgálatait a török szultánnak, és mint a francia király évjáradékosa halt meg francia földön, Amboise-ban. Volt festő, szobrász, költő, szakíró, hadimérnök, vízműépítő, térképrajzoló és műszaki tervező. De valójában csak magamagát szolgálta. Mikor 1519-ben, hatvanhét éves korában meghalt, szülőföldjén alig ismerték, mindössze annyit tudtak róla, hogy nagy kezdeményező volt, és két hatalmas freskót alkotott, a milánói Utolsó vacsorát, amelyről máris lepattogzott a festék, és a firenzei, ugyancsak már akkor pusztulásnak indult Az anghiari csatát. Firenzében is már-már magányosan élt, csak hű tanítványa, az előkelő családból származó Francesco Melzi volt mellette, aki gondosan megőrizte mestere rajzait, tanulmányait, terveit, találmányait, gondolatait és rébuszait, hogy majd nekünk továbbítsa.
„Fiatalon tegyél szert olyasmire, ami kárpótol majd öregségedért. S ha úgy gondolod, hogy az öregség bölcsességgel táplálkozik, akkor már fiatal korodban munkálkodj azon, hogy öregségedben ne legyél híján e tápláléknak.” (Leonardo da Vinci: Leonardo da Vinci válogatott írásai)
Pedig törvénytelen származása ellenére sem lehetetett boldogtalan Leonardo gyermekkora, apja, Ser Piero magához fogadta fiát és – noha kevés időt töltött vele – gondosan nevelte, taníttatta (igaz, Leonardo később panaszkodott a latin nyelv és a geometria kellő elsajátításának hiánya miatt). Ser Piero négyszer is megnősült és összesen még tizenegy gyermeke született, akikkel később kínos örökösödési pereskedésbe keveredett a festő. A gyermek Leonardo rajongott az állatvilágért, növényekért, különös alakzatú kövekért. Az álomban is, amelyet úgy ír le, mint legkorábbi emlékét, egy nagy madár szerepel: „Bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy héja csapott volna le rám, kinyitotta számat és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait.” Úgy magyarázta ezt a gyermekkori álmát, hogy valamiféle keresztségben részesült, egy természeti lény megnyitotta a száját. „Nyilván ez a sorsom, hivatásom” – tette hozzá.
„Azt mondják, a háládatosság erénye leginkább a búbos bankában van meg. Ez a madár tudja, mennyi jót tett vele apja és anyja, akiktől az életet kapta, és akik táplálták, ezért, amikor látja rajtuk az öregség jeleit, fészket rak nekik, ápolja és eteti őket, csőrével kitépdesi öreg és csúnya tollaikat, bizonyos füvekkel pedig még a látásukat is visszaadja, úgy, hogy újra megelégedésben élhetnek.” (Leonardo da Vinci: Leonardo da Vinci válogatott írásai)
1748-tól már önálló festőként szerepel a festők céhének névjegyzékében. Első művei szinte kivétel nélkül elvesztek, így csak kora krónikása, Giorgio Vasari leírásai alapján alkothatunk némi fogalmat róluk. Bárhol élt is, bárkit is szolgált Leonardo igazi reneszánsz emberként kifinomult humanista volt, a kapcsolattartás nagymestere, számos portrét festett, nagyszabású udvari ünnepségeket szervezett, ezekre kosztümöket tervezett, koreográfiát készített, díszleteket épített. Elkészítette a Sziklás Madonnát és a Hölgy hermelinnel című festményét, valamint a már említett Utolsó vacsora című freskót.
És Leonardo nem állt meg, nem pihent. Lankadatlanul folytatta az emberi test tanulmányozását: anatómia, mozgás, fiziognómia, belső jellemvonások megjelenítése. Nagyszabású mérnöki vállalkozásokat tervezett, építészeti valamint meder- és folyamszabályozási terveken dolgozott.
„A feltalálókat, a természet és az emberek közötti közvetítőket, összehasonlítva mások műveinek szajkózóival és kikiáltóival, úgy kell megítélnünk és megbecsülnünk, ahogyan egy tükör előtt álló tárgyat összehasonlítva ennek a tárgynak tükörben megjelenő képével. Mert az egyik önmagában valami, a másik pedig semmi. Ember, aki a természetnek keveset köszönhet, mivel külsejét csak véletlenül kapta, s anélkül az állatok csordájába lenne sorolható.” (Leonardo da Vinci válogatott írásai)
Legnevezetesebb portréját, a Giocondát, 1506-ban fejezte be. A legendás varázsú Mona Lisa portré előtt állva oly sokan próbálták faggatni e bájos hölgy titokzatos mosolyát és tekintetét.
Elfogadta I. Ferenc francia király meghívását, és 1516-ban már Amboise-ban volt, ahol a lehető legnagyobb tisztelettel fogadták, s a király első számú festőjévé, építészévé és mérnökévé nevezték ki. Cloux-i kastélyában Leonardo minden idejét kutatásainak szentelte, városterveket, mocsárlecsapolást tervezett. Még utoljára részt vett az udvari ünnepségek megtervezésében és előkészítésében. Egyre romló egészségi állapota miatt kibékült testvéreivel, végrendeletet írt, amelyben kéziratait, gyűjteményét Melzire hagyta. A világ egyik legnagyszerűbb művésze, Leonardo da Vinci 1519. május 2-án halt meg.
