A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendége, Sofi Oksanen a Sztálin tehenei című könyvével robbant be a kortárs északi irodalomba. Hatalmas szenzációt keltett – súlyos társadalmi és lelki terhekre, politikai és szociális bűnökre mutatott rá.
„Sofi Oksanen irodalmi jelenség lett. A Tisztogatás egy hasadt és briliáns mű, amit nem könnyű letenni, mert megragadja az olvasó képzeletét.” The Times (UK)
2003-ban robbant be az irodalmi életbe a Sztálin tehenei (Stalinin lehmät) című regényével, ezt követően 2005-ben jelent meg a Baby Jane, majd 2008-ban az Oksanennek világhírt hozó Tisztogatás, mely eddig a legnagyobb sikert aratott könyve.
Napjaink egyik legnépszerűbb északi szerzője, Sofi Oksanen 1977-ben a finnországi Jyväskyläban született – észt anyától, finn apától. Az észt és a finn gyökerek óriási teherként nehezedtek gyermek- és kamaszkorára. Irodalmában azóta is erőteljesen jelen van Finnország, a Szovjetunió és az elnyomás alatt fuldokló Észtország történelme, illetve a női lét, a nők ellen irányuló erőszak kérdései, illetve a bevándorlással kapcsolatos kérdések. Finnországban nem él sok immigráns, de a legnagyobb csoport az észteké, és ők asszimilálódtak a leginkább. Gyerekkorában, a hetvenes-nyolcvanas években azonban még kevesen voltak
Sofi Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát. A színházhoz való vonzalom gyümölcse első drámája, melyet fergeteges közönségsikerrel mutatott be 2007-ben a finn Nemzeti Színház. A mű főszereplői és eseményei azonban túlnőttek a színpadi kereteken – így született meg a drámából a világsikert hozó regény: a Tisztogatás (Puhdistus). A kötet Finnország első számú hazai és nemzetközi bestsellerévé vált, eddig világszerte több mint 500 000 példányt adtak el belőle, és közel 40 nyelvre fordították le. 2012-ben a Helsinki Operában mutatták be a műből operát.
A Sztálin tehenei című regénye eredeti, szókimondó, a politikai felhangoktól sem visszariadó stílusa elnyerte jutalmát: Finnország legismertebb kortárs írójává vált. A fiatal szerző a Baby Jane című kötetében is az elnyomottak, a nők szemszögéből vizsgálja a világot. Regényének főhőse Kormi, egy magabiztos, bakancsos lány, aki súlyos pánikbetegségben szenved.
A Sztálin teheneinek fiatal hőse, Anna és észt édesanyja gondosan titkolják származásukat, mert attól félnek, hogy annak napvilágra kerülésével a finn társadalom nem fogadná be őket. Mint Sofi Oksanen 2011-ben a Könyvfesztivál idején felidézte, a földrajzi közelség ellenére Finnországban viszonylag kevés észt telepedett le, mert a menekülteket a hatóságok visszaküldték a Szovjetunióba.
Ezt a döntést az ország politikai helyzete indokolta – fűzte hozzá az írónő: a II. világháború után a finnlandizáció kifejezéssel illetett sajátos viszony alakult ki a Szovjetunióval, ami hivatalosan meghagyta ugyan Finnország függetlenségét, de Moszkvának számos kérdésbe beleszólást engedett. Erre az Észtországgal kapcsolatos politikai álláspont kialakításánál is tekintettel kellett lenni Helsinkiben.
Sofi Oksanen vallja, hogy a finnországi észtek helyzete máig különbözik a máshová kivándorolt honfitársaikétól. Svédországban például észt óvodák, iskolák, újságok jöttek létre, az észt gyerekekből orvosok, jogászok lehettek, és ez a generáció ma is aktív a svéd kulturális életben. Finnországban azonban nem alakulhatott ki ilyen kép az észtekről, és amikor megnyíltak a határok, a legtöbb finn az olcsó alkohollal és az olcsó nőkkel kezdte azonosítani a balti államot.
Számos irodalmi díjjal jutalmazták: többek közt Finlandia-díjat kapott 2008-ban a Tisztogatásért; 2010-ben elnyerte az északi országok legnagyobb irodalmi kitüntetését (Nordic Council Literature Prize) – Oksanen a legfiatalabb szerző, akit eddig ebben a díjban részesítettek. 2010-ben megkapta az Európai Könyv Díjat.
Sofi Oksanen Magyarországon
Az írónő világsikert hozó kötetét a Scolar Kiadó adta ki 2010-ben, és itthon is kiemelkedően szerepelt a különféle szépirodalmi sikerlistákon. 2011. áprilisában megjelent az írónő első, Magyarországon második kötete, a Sztálin tehenei. A Tisztogatást 2011 őszén bemutatta a kaposvári Csiky Gergely Színház Valló Péter rendezésében, valamint a Budapesti Kamaraszínház is Sopsits Árpád rendezésében. A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég-írója napjaink egyik legnépszerűbb északi szerzője, a finn Sofi Oksanen.
Sztálin tehenei
„Katariinának viszont bizonygatnia kell, hogy nem orosz iskolában tanult. Igen, igen, itt van észt nyelvű oktatás, de tényleg! És igen, dolgozni kötelező, senki nem lehet munka nélkül, nincsenek is munkanélküliek. Előbányássza táskájából a munkakönyvét, és megmutatja a férfinak: ilyen van mindenkinek, már az iskolában megkapják az első termelési gyakorlat során, és akkor ide beírják, hol dolgozik, és amikor visszamegy az iskolába, akkor bejegyzik, hol tanul. Amikor az iskola végeztével munkába áll, a munkakönyvbe bekerül a vállalat neve, a foglalkozás és hogy mikor kezdte a munkát. Amikor kilép a munkahelyéről, akkor ezt is könyvelik. A dátumoknak folyamatosaknak kell lenniük, nem maradhat ki egyetlen nap sem.
A munkanélküli-segélyről ugyancsak nem hallott Katariina. Nem, ilyen nincs, de tényleg nincs, hiszen munkanélküliek sincsenek. Miért nem érti ezt a finn? Felfoghatatlan, hogy Finnországban gyakran mennek az emberek szabadságra, és a fizetést bankszámlára utalják, nem pedig a kézbe számolják a bankjegyeket, ahogyan a Szovjetunióban.”
Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekült emberekre – legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák… E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása „szégyenét” anyjával együtt a titkolózást választja – soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel.
A Sztálin teheneiben különböző generációkhoz tartozó nők életét követhetjük nyomon a háborútól a második ezredfordulóig – a nagyanyától az anyán át az unoka sorsáig kígyózik e megrendítő saga, melynek hősei a lelki elveszettség, az otthontalanság s a történelem viharai közt próbálják meglelni, ha nem is a boldogságot, de legalább a biztonságot.
Vad szexualitás, bulimia – mint jellegzetes civilizációs betegség – és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről.
Példátlanul erőteljes irodalom nők három generációjáról, akiket a politika, a háború, a szerelem és a betegség sodort el egymástól… és önmaguktól.
Tisztogatás
„1949. május
A SZABAD ÉSZTORSZÁGÉRT!
Meg kell próbálnom írni, hogy meg ne őrüljek, és össze ne roppanjon a lelkem.Ide rejtem a füzetkémet a búvóhely padlója alá. Itt senki nem fogja megtalálni,még ha engem meg is találnának. Ez az élet nem férfnak való. Az embernek szüksége van a másik emberre és valakire, akihez beszélhet. Igyekszem minél több fekvőtámaszt csinálni, gondot fordítani az izmaimra, de már nem férfi vagyok, hanem halott. A háza körüli munkákat a férfi végzi, de az én házamban asszony, s ez a férfi számára szégyen.
Liide állandóan közeledni próbál. Miért nem hagy békén? Hagymaszagot áraszt. Mi késlelteti az angolokat? Hol marad Amerika? Minden borotvaélen táncol,semmi sem biztos.
Hol van a kislányom, Linda, és hol van Ingel? Kibírhatatlanul vágyódom utánuk.
Eerikfa Hans Pekk, észt paraszt”
A Tisztogatás hosszú-hosszú idő óta az első olyan regény, amely a kommunizmus, az elnyomás, majd a rendszerváltás koráról szól, és nemtől-kortól függetlenül mélyen megérint mindenkit.
A magány békéjében éldegélő idős észt asszony, Aliide Truu életét váratlan esemény kavarja fel: eszméletét vesztett orosz lányt talál a háza udvarán. A fiatal Zarával való találkozás feleleveníti Aliidéban a múltat: tragikus szerelmi történetét és azokat a döntéseket, amelyek megpecsételték a hozzá legközelebb állók és a saját maga sorsát. A kétségbeesett lépésekre kényszerült Zara helyzete rávilágít, hogy az üldöztetések a megváltozott körülmények ellenére sem értek véget – csupán formájuk változott.
A Tisztogatás magja az árulás, amelybe a kétségbeesés és a reménytelenség kergeti a főszereplőket. A regény egy család történetén keresztül Észtország közelmúltjának s vele együtt a keleti blokk országainak elhallgatott eseményeibe, az elkendőzések világába is betekintést nyújt. Megszólaltatja a háború és a kommunizmus áldozatait, szembesít a megalkuvók és a megalázottak szégyenével. Ám a hajdani megaláztatások és a napjaink zavaros társadalmi közegében viruló erőszak határvonalai mindinkább elmosódnak Oksanen mesterművében… A Tisztogatást közel 40 nyelvre fordították le.
Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok
Lebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény” Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben.
A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is.
Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.
A történelmet, a politikát, a magántörténelmet és a fikciót egybeolvasztó, mesterien felépített regény több szálon futó cselekménye több idősíkon játszódik: hol a németek megszállta Észtország adja a hátteret a második világháború éveiben, hol ugyanaz az észt vidék, ám a szovjet megszállás alatt, a’60-as években, az ügynökök és Janus-arcú besúgók szőtte hálók közepette.
A Mikor eltűntek a galambok Sofi Oksanen Észtország közelmúltját tárgyaló tetralógiájának harmadik része. A sorozat korábbi kötetei magyarul Sztálin tehenei és Tisztogatás címmel jelentek meg.
Sofi Oksanen a regényről: „Egy ideje már kerestem a megfelelő főszereplőt következő regényem számára, amikor 2009-ben véletlenül rábukkantam a mintaképre. A témakör és a fő téma elvben már körvonalazódott, csak az arc hiányzott. Olvastam egy cikket, melynek számos történelmi alakjából bármelyik beleillett volna történetembe, mert mindegyikük olyan ember volt, aki valamiféle módon hatott a világ alakulására, és még mindig befolyással bír arra, miként olvassuk ma a történelmet.
Az egyik személy azonban a többiek fölé emelkedett. Egy férfi, akit végtelenül lenyűgöztek kora hírességei, csillagai, bálványai – a pilóták –, és ő maga is azzá akart válni. Pilótának adta ki magát, történeteket mesélt veszélyes helyzetekről, melyekbe repülései során került, és hírességekről, akiket repülőgépén szállított. Még pilótafényképeket is retusált magáról.
A valóságban soha nem repült. Még csak repülési engedéllyel sem rendelkezett.
Azzal kezdtem a munkát, hogy régi műrepülő-bemutatókat néztem, kipróbáltam, milyen Suomi géppisztollyal lőni, és elgondolkodtam a férfi feleségén, a házasságon, amely hazugságra épült.”
Sofi Oksanen: Baby Jane
„Amikor az ember egy énekest meghall beszélni, általában csalódik a hangjában, mert az valójában hétköznapi és átlagos. Ám Kormi hangja nem változott aszerint, hogy mit csinált vele. Ha akarta, bárkit horogra akasztott a hangjával, nőt és férfit, kutyát és macskát egyaránt. Hangjával lecsillapított viharokat és síró gyerekeket, az álmatlanságtól szenvedők megpihentek benne, a szorongók érezték, ahogy mellkasuk megkönnyebbülve kitágul. Hangja megfosztotta az ellenséget a páncéljától, de szitkozódás közben is elbűvölő volt, és vakító, a legszúrósabb változatában is lebilincselő.
Hangja nyúlt, tekergett és vonaglott, átfordult akárki hangjába, hogy aztán abban a pillanatban megint saját tejszínes önmaga legyen. Egyetlen, az isteni hangokra valaha is mondott szó sem állta meg a helyét az ő hangjával kapcsolatban, mert az senki máséra nem hasonlított, sem egy adott személyére vagy énekesére, sem az ismert rádiós vagy tévés hangokra. nem volt „bársonyos”, „búgó” vagy „rekedtes”, még ha elbűvölt is, mint a női mell bőre, a bársony csiklandozása a nyakon, vagy mint meleg kéz érintése a blúz alatt.”
Mi történt Kormival? – a magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén?
Hogyan történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti „élet”-nek nem nevezhető létét? A kötet elbeszélőjének nagy szerelme, Kormi elszigeteli magát saját lakásában. Nem vásárol, nem mozdul ki, még csak szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik emberek közé. Súlyos szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el súlyos lelki betegségét – S AMIKOR MÁR FELTÁRULKOZNA, AMIKOR MINDEN IDEGSZÁLA KÖNYÖRÖGNE A SEGÍTSÉGÉRT, SENKI SEM ÉRTI… A SZAVAK ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN HANGZANAK EL, ÉS SÜKET FÜLEKRE TALÁLNAK.
