Szomorú hangú, ám életigenlő verseiben a nagyvárosi nyomorról festett pontos képet, szereplői a csavargók, a koldusok az utcasarkok „virágai”, a perditák, akiknek versciklust is szentelt. 160 éve született Jászai Mari szerelme, Reviczky Gyula költő, író.
REVICZKY GYULA: KÖLTŐK SORSA
Költészet mézédes nedűjét
Nyomasztó gondok, keserűség,
Tört vágyak sajtolják a szívből,
Csalódások, bánat verik föl.
Szegény költő! óh, hány halott
Mély sírja szíved és dalod
Bubánatos halotti ének…
Bucsúztatója álomnak, reménynek!
Leszámolsz emberrel, világgal,
S czélhoz csak eztán érkezel,
És meghalsz száz kinos halállal,
Mig halhatatlanná leszel.
1855. április 9-én született Vitkócon Reviczky Gyula költő, író, születésének körülményei, rövid életének eseményei, szomorú szerelmei olyanok, mintha filléres regényt olvasnánk. Apja, Reviczk Kálmán előkelő felvidéki család sarja, csinos testőrtiszt, amúgy léha és könnyelmű férfiú, anyja egy szlovák cselédlány, Balek Veronika. Nem sokkal a kisfiú születése után az anya eltűnt, apja viszont magához vette, felesége, Zmeskál Judit a sajátjaként szerette. Nevelőanyja azonban korán meghalt, s így a kisfiú különböző rokonoknál nevelkedett Alsókubinban, majd Léván. 1873-ban Pozsonyban elvégezte a főgimnáziumot. Itt pillantotta meg első, igaz csak plátói szerelmét, Lajkát, a kékruhás lányt, akinek első szerelmi ciklusát is szentelte.
Nem sokkal az érettségit követően meghalt az apja, s ekkor derült ki, hogy minden pénzét elherdálta. Fiára nemhogy egy fillért sem hagyott, de még törvényesíteni is elfelejtette, így a gyermek neve igazából Balek Gyula volt. Név és pénz nélkül nem sok esélye maradt az ifjú Reviczkynek (aki azért az apai nevet csak megtartotta), vidéki úri családokhoz szegődött el házitanítónak. Itt ismerkedett meg a szép és művelt Bakálovich Emmával, aki bár fogadta a félszeg ifjú közeledését, s a hozzá írott verseit, hamar értésére adta, hogy nem mehet feleségül a bizonytalan származású és léthelyzetű költőhöz.
Reviczky ekkor Pestre költözött, s ott próbált megélhetést szerezni, sikertelenül. Igaz, hogy verseit több lap is közölte, de biztos állást nem kapott, sokszor szállása sem volt, s a jóllakásról legfeljebb csak álmodozhatott.
REVICZKY GYULA: SZERETLEK-E?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
Szememből is kinézheted.
Képed szivemben ringatom,
De üdvöm, édes angyalom,
Ki nem, ki nem dalolhatom.
Oh mert lezártad ajkamat,
S dal rajta most csak egy fakad:
Csókot ha csókkal visszaad.
Ugyanakkor népszerű és elismert volt az ifjabb nemzedék körében, amely ekkor már ráunt a hivatalos irodalom provincializmusára, a népnemzeti irányzat témáira és hangjaira, s valami forradalmian újra vágyott. Reviczky pedig valóban új témát és új hangot jelentett, a nagyvárosi életet, s annak minden árnyoldalát szedte rímbe. Szomorú hangú, ám életigenlő verseiben a nagyvárosi nyomorról festett pontos képet, szereplői a csavargók, a koldusok, a penészes pincék reménytelen lakói, az utcasarkok „virágai”, a perditák, akiknek versciklust is szentelt.
A nyomor elől 1884-ben Aradra menekült, ahol az Aradi Hírlap egyik szerkesztője lett, majd innen Kassára vitt az útja, s a német nyelvű Pannónia munkatársa lett. Élete kezdett jobbra fordulni, első verseskötete is megjelent Ifjúságom címmel, s 1887-ben visszatérhetett Pestre, a Pesti Hírlap színikritikusának. Közben azonban szervezetét megtámadta a végzetes kór, a tüdőbaj, amit – barátai nem kis anyagi segítségével – több ízben is külföldön kezeltetett. Ekkor jött az utolsó, a végzetes nagy szerelem is, a kor egyik legkiválóbb színésznője, Jászai Mari lett a kedvese. Irodalmi szempontból gyümölcsöző volt kapcsolatuk, hiszen együtt fedezték fel és fordították Ibsent a magyar közönség számára, így például a Babaotthon című drámának Reviczky adta a Nóra címet.
A szenvedélyes és nem éppen hűségéről ismert színésznő azonban elhagyta Reviczkyt a még ifjabb Szomory Dezsőért. A beteg költő állapota ettől kezdve rohamosan romlott, s 1889. július 11-én, alig 34 éves korában meghalt Budapesten.
Reviczkyt az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekinti az irodalomtörténet. Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi, s általában a Nyugat körének kedves költője volt. Viszonylag nagy terjedelmű életművének egy része mind a mai napig feltáratlan, sok kézirata el is tűnt a történelem viharaiban.
Az Apai örökség
Versek mellett nagyon sok esszét és tanulmányt írt, leginkább a humor fogalma izgatta. A humor az ő megfogalmazásában az emberi szenvedés és nyomorúság láttán érzett részvét, megértő, szelíd bánat, megbocsátás. Ilyen értelemben tartja például Jézust, Buddhát, Goethét az emberiség nagy humoristáinak. Hosszabb poémái közül kiemelkedik a Pán halála című, a kereszténység győzelmét hirdető költői látomása. Írt drámai műveket is, bár néhány drámájának csak töredéke maradt meg, egyetlen vígjátéka, a Büszkék pedig elveszett. Műfordításai közül fontos megemlíteni Kleist és Grillparzer drámáit, Lenau, Heine és Baudelaire verseit. Írt regényt is Apai örökség címmel, sokan ezt – a főként önéletrajzi elemekből felépülő művet – tartják az első igazi modern regénynek.
A magyar szimbolizmus, a modern irodalom korai előfutára volt, jelentőségét halála után ismerték fel. Az Apai örökség című, önéletrajzi elemekből táplálkozó regénye 1884-ben jelent meg először. Az a feltétlen hűség a vélt igazsághoz, amely Reviczkyt jellemezte, hozta magával, hogy elbeszéléseiben esztétikai elvein túlmenő mértékben őszinte, mély kritikai képét festi a magyar társadalmi valóságnak. Az Apai örökség tárgya egy Oblomov-szerű, alapjában rokonszenves, de dologtalanságra nevelt, akaratgyenge fiatalember pusztulása.
Bár harmadik személyben íródott, önvallomás ez: megdöbbentő őszintesége máig páratlan irodalmunkban. Nem mintha a regény hőse, Fejérházy Tibor pontos mása volna Reviczkynek. Sőt, lényeges vonásokban eltér tőle. Az egész művet áthatja az az eszme, hogy az ember jelleme az ember sorsa. Reviczky azonban világosan látja, hogy hőse munkakerülése: társadalmi jelenség. Annak ellenére, hogy a tanulság megfogalmazásában inkább hőse jellemét hangsúlyozza, mégis ennek és hőse sorsának társadalmi gyökereit is felismeri, s éppen ez a regény eszmei magva. Hőse ugyanis belátja: „Azt hittem, elég hogy megszülettem, s kis- és nagyvámosi Fejérházy Tibornak hívnak” a vak fátum maga köteles gondoskodni arról, hogy ez a hangzatos predikátum ne valljon szégyent. Reviczkyt a meseszövés izgalmai nem érdeklik, figyelmét a jellemábrázolás köti le. Stílusa puritán, szinte komoran egyszerű: mint a gyónás hangja a tényeket beszélteti, elbeszéléseit valami fojtott líra fűti át.
