Stein Aurél orientalista, régész-felfedező neve és munkássága ma már elválaszthatatlan a Selyemút történetétől, amely nem pusztán Kínát a Mediterráneummal összekötő eurázsiai kereskedelmi útvonal volt, hanem eszmék, művészeti stílusok közvetítő csatornája is.
Egész életét a Kelet bűvöletében élte, neve és munkássága ma már elválaszthatatlan a Selyemút történetétől. Stein Aurél, a világhírű orientalista és régész-felfedező érdeklődésének középpontjában a Kelet és a Nyugat nagy civilizációinak találkozási pontjai álltak.
Stein Aurél (Sir Mark Aurel Stein) magyar születésű brit régész, történész, orientalista, utazó és földrajztudós, az egyik legjelentősebb Belső-Ázsia-kutató 70 éve, 1943. október 26-án halt meg Kabulban.
1862. november 26-án született Pesten egy művelt és gazdag, asszimilálódott zsidó családban. Őt már evangélikus vallásúnak keresztelték, a piaristákhoz járt középiskolába, majd Bécsben, Lipcsében és Tübingenben szanszkrit és összehasonlító nyelvészetet tanult, később Londonban és Oxfordban képezte tovább magát. A britek felismerték tehetségét, és bőkezű támogatást ajánlottak neki.
1888-tól az indiai Lahor (ma Pakisztán) egyetemén oktatott, később a mohamedán Oriental College igazgatója, Beludzsisztán régészeti felügyelője lett. A következő időszakban Kasmír emlékeit és földrajzát tanulmányozta, első fontosabb munkája 1894-ben egy régi indiai krónika kiadása volt, ezután közreadta a kasmíri maharadzsa hatezer kötetes könyvtárának katalógusát, kivonatolva és magyarázva a szanszkrit nyelvű kéziratokat.
1900-tól három nagy expedíciót vezetett Közép-Ázsiába, a Kínát Európával összekötő hajdani Selyemút területére. Első útján a Takla-Makán sivatagban több romvárost kutatott át, ahol a homok épségben megőrizte az ősi kultúrák számos emlékét. 1906 és 1908 között 1500 kilométerrel távolabb hatolt, ekkor fedezte fel a nyugati tudomány számára ismeretlen Ezer Buddha barlangtemplomokat Tun Huang mellett.
Itt rábukkant háromezer kínai tekercsre, hatezer kínai kéziratra és több száz selyemfestményre, valamint a világ legrégebbi, Kr.u. 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyvére is. Összesen 30 ezer kilométernyi utat tett meg, visszafelé Tibet magas hegyei között valamennyi lábujja lefagyott. Harmadjára 1913-tól három év alatt 18 ezer kilométert járt be, Turkesztántól a Góbi-sivatagig és a Kuen-Lun hegységig. Expedícióinak eredményeit könyvekben és tudományos publikációkban dolgozta fel.
1915 júliusában Stein és kísérői útra keltek Bosztan-arcseből a Pamírok felé indult. „Azokon át nyitva állt most az út számomra az Oxustól északra emelkedő hegyvidékre, amelynek sokoldalú földrajzi érdekessége, etnikai és történelmi vonatkozásai ifjúkorom óta mindig oly erősen vonzottak” – írta Stein.
Stein 1926-ban azonosította az Indus mellett a Nagy Sándor által ostromolt, csaknem bevehetetlennek tartott Aornosz erődjét. Kutatásai során kapcsolatot keresett Mezopotámia és India civilizációja között, dolgozott Iránban és Beludzsisztánban is, Irakban légi felvételeken próbálta azonosítani a régi római határt. Az ezt követő évek már nem voltak alkalmasak újabb kutatóutak szervezésére.
1904-től volt brit állampolgár, 1912-ben lovaggá ütötték. Számos tudományos akadémia tagja és egyetem díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, haza-haza látogatott, előadásokat tartott, mindig eltöltött némi időt az Akadémia könyvtárának „belső szentélyében”, melynek nemcsak nagylelkű támogatója volt, de sokat tett nemzetközi kapcsolatainak kiépítése érdekében is. A tudós a klasszikus nyelveken kívül beszélte a legfontosabb európai, valamint tucatnyi élő és holt ázsiai nyelvet, kínaiul saját szavai szerint nem tudott, mert csak ezer jelet ismert…
Nyolcvanegy évesen kapott engedélyt újabb expedícióra, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban. Hatalmas könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, munkásságának folytatására alapítványt létesített.
