„Kioltotta az ősz az ősz a nyár hevét / Az őszi ködön át ballag két szürke árnyék” Guillaume Apollinaire a reményt és a bánatot, a múltat és a jövőt egyszerre jeleníti meg, miközben a hangulat szépségével ajándékoz meg minket.
„Mindenki könnyen megérti, hogy a széket akármelyik oldalról nézzük is, mindig négy lába, támlája, ülése lesz, s ha bármelyiket elvesszük, tényleges létének egyik lényeges részétől fosztjuk meg” – írta Guillaume Apollinaire, amit A művészetről című írásában barátja, Picasso azzal egészített ki, hogy feltette a kérdést: „Látott már valaki igazán természetszerű ábrázolást? Mivel a természet és a művészet két teljesen különböző dolog, nem szolgálhatja ugyanazokat a célokat.”
1901 augusztusában egy ismerős ajánlására a gazdag kölni Milhau családhoz került franciatanárnak, s a családdal együtt a Rajna vidékére költözött. Az itt töltött egy év két döntő élményt hozott számára: egyrészt a Szeszek című kötetének „rajnai verseit”, másrészt a szerelmet tanítványának angol nevelőnője, Annie Playden iránt. Sokan innen számítják a modern költészet útját, valójában ez az időszak az útkeresés időszaka lett Apollinaire életében. A Szeszek – és a benne szereplő versek – egyszerre mutatja be az újítás és a hagyományőrzés világát, a költő nem is próbálja tagadni: a szabadságot keresi; a kötöttből a szabad vers felé halad.
Ezen a héten az őszi „ködön át” a szerelem szépségét, az idő múlásának állandó létét elevenítjük fel Guillaume Apollinaire Ősz című versével.
GUILLAUME APOLLINAIRE: ŐSZ
Egy csámpázó paraszt ballag a ködön át
Mellette lépeget ökre az ősz ködébe
Melyben megbúnak a szemérmes kis tanyák
S dúdolja a paraszt a ködben mendegélve
A szerelem meg a hűtlenség énekét
A gyűrűt a szivet mely összetörve vár még
Kioltotta az ősz az ősz a nyár hevét
Az őszi ködön át ballag két szürke árnyék
(Vas István fordítása)
