„Légy boldog, ha semmi se vagy a földön! / Mit ér tudás, mit a becsvágy tüze / S a tehetség s a szabadság s a szív, / Hogyha egyik se hasznosítható?” A 203 éve született Mihail Jurjevics Lermontov orosz romantikus költő versét ajánljuk.
„Kora ifjúságától kezdve a romantika legmagasabb színvonalán fejezte ki a vágyódás, a boldogtalan szerelem, az ábrándozás hangulatvilágát. Nem sokkal később azonban már megszólal benne a szabadságvágy és az indulatos harag a szabadság akadályozói ellen. Majd amikor a Kaukázusban szemtől szembe kerül a természet látványainak szépségével, egyre jobban fordul a természet felé. A természetet leíró költészetnek világviszonylatban is az egyik legnagyobb művésze.”
Mihail Jurjevics Lermontov, az orosz költészet Puskin utáni korszakának egyik legnagyobb képviselője, 203 éve, 1814. október 15-én született, és egész élete 27 évig tartott. De 25 éves korában már Oroszország határain túl is terjed a híre. A cári udvarban még ekkor is – és nem véletlenül – veszedelmesen forradalmár szelleműnek tartják. A költészetkedvelőknek, és közöttük a szigorú cárnak is tetszenek a Lermontov-versek.”
Kalandokban bővelkedő életét egy tragikus végkimenetelű vita vetett véget: tiszttársával vitába keveredve – ismét – a párbajt választotta: 176 éve, 1841. július 27-én pisztolygolyó végzett vele.
MIHAIL LERMONTOV: MONOLÓG
Légy boldog, ha semmi se vagy a földön!
Mit ér tudás, mit a becsvágy tüze
S a tehetség s a szabadság s a szív,
Hogyha egyik se hasznosítható?
Észak fiai, olyanok vagyunk, mint
Észak virága: nyarunk túlrövid
S elhervadunk, gyorsan, könyörtelen.
Akár a szürke nap a téli égen,
Oly szegény, oly ködös az életünk,
S nemsokára lejár s megáll az óra.
Mifelénk csak szorongva ver a szív,
Búsul, nehéz, s a kebel csak feszűl.
Nincs szerelem és nincs édes barátság,
Zord kételyektől mérgezve üres
Viharban vész el az ifjú erő,
Keserű az élet és salakos,
S a fáradt szív nem ismer örömöt.
(1829)
(Fordító: Szabó Lőrinc)
