„Száguld a koldus-szagu tél, / szirmok esőjét záporozza. / Emlékeim felé, elálmodozva, / egy mag-vitorlás ringva útrakél.” Ezen a héten a 41 éve elhunyt Jékely Zoltán gyönyörű versét ajánljuk.
Jékely Zoltán (1913-1982) költő (Fotó: PIM)
Ágh István költő szerint Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek.
Jékely Válogatott verseinek szerkesztője, Rába György így ír: „Jékely csodába illő jelenségekről írt a legtermészetesebb hangon, és az életből is csak az érdekelte, ami piaci árfolyammal nem mérhető: a szerelem, a természet, a költészet és nem utolsósorban lelkiismereti meggyőződése. Az irodalmi kenyér- és babérharcokban senki sem láthatta a tülekvők közt, pedig költői rangja szerint régen a legmagasabb fokon kellett volna állnia.”
Jékely Zoltán 1913. április 24-én született Nagyenyeden és 69 éves korában, 1982. március 20-án (egyes források szerint március 19-én) hunyt el Budapesten.
JÉKELY ZOLTÁN: BÁTORTALAN TAVASZODÁS
Száguld a koldus-szagu tél,
szirmok esőjét záporozza.
Emlékeim felé, elálmodozva,
egy mag-vitorlás ringva útrakél.
Utána megremegve bámul a
kis pipehúr – érzelmes pici kék szem –
és búcsut int a rom-kőkeritésen
a primula.
S csak száll a mag, mint égi készülék,
mely ismeretlen csillagokba indul,
de nem jut a felhők határain túl:
körülveszi s lehúzza majd a jég.
(1934)
