„Rögtől szívig, minden dalol; / nem ésszel, lényével válaszol, / mint egy nő, vagy egy költemény.” A 104 éve született Weöres Sándor gyönyörű versét ajánljuk.
Vannak versek, melyek helyet s figyelmet kérnek maguknak. „Weöres Sándor bármilyen érett gyermek volt is, nemcsak írt, olvasott és a világ menetén elmélkedett, hanem dolgozott a határban, ahogy tudott, segített apja gazdaságában, borjút, tehenet, disznót őrzött, szőlőt fattyazott, összeszedegette a tövek alján a növekedést akadályozó köveket” – írja 2013-ban megjelent Weöres-kötetében Kenyeres Zoltán. Vagyis a „komor mitoszoktól a bájos nyelvi játékokig” terjedő hangulatváltozatai nem távolodtak el a mindennapoktól, a
Vannak versek, melyek helyet s figyelmet kérnek maguknak. A mindennapokban megjelenő fásultság és a fáradtság nem engedi felütni fejét, ha Weöres Sándort olvasunk. Az ő daloló lírájában még a rossz is hordoz valamiféle pozitív hangot, a jövőt is megváltoztathatónak, boldogsággal telibbnek látni: „Mindennek külső és belső íve — / melyik a visszája, melyik a színe? / van-e harmadik ív: árny nélküli fény?”
WEÖRES SÁNDOR: MI VAN A HÉJ ALATT?
Örök sötétség tapad a felszín belső felére.
Ez a fordított világ,
ez a pokol. Egyforma az éje,
mindene kő-szerű, lobogástalan, fekete láng.
Ez a pokol: belőle hajlik ki az élet,
a hánytorgó, e nyugalomból! Göröngy, fű, ember, állat,
belőle fakad mind, mely sebet és csókot cserélget,
a pokolból, mind, valahányon a fény elárad!
Mindennek külső és belső íve –
melyik a visszája, melyik a színe?
van-e harmadik ív: árny nélküli fény?
Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
