„El kell érni, hogy a néző a lehető legjobban szenvedjen” – így hangzott filmrendezői ars poeticája, amihez élete végéig tartotta magát. Alfred Hitchcock filmrendező, a borzongatás nagymestere 115 éve született.
Alfred Hitchcock filmrendező, a borzongatás nagymestere 115 éve, 1899. augusztus 13-án született. Egy jómódú zöldségkereskedő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Londonban. Mérnöknek tanult, a filmmel a feliratok tervezésekor került kapcsolatba, de idővel kitanulta a szakma minden csínját-bínját. Gyerekkorától izgatta, hogy az emberekre az érzelmeiken keresztül lehet hatni, s a már gyermekkorában is fura testalkatú, s kissé magányos fiú akkor tapasztalta meg a félelem, a szorongás érzését is. Gyorsan rátalált a feszültség fokozásán alapuló thriller egy sajátos műfajára, gyakran a gyilkossági ügyek bírósági tárgyalásaiból merített ihletet.
Első remekműve az 1927-es A titokzatos lakó, melyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”.
1929-ben ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet, majd olyan klasszikus darabokat forgatott, mint Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok, a Londoni randevú. 1939-ben Hollywoodba hívták, de az amerikai állampolgárságot csak 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, bár ezt a rendezését nem szerette, ráerőszakoltnak tartotta.
Több mint 50 filmet forgatott, filmjeinek nagy része három kedves témájának valamelyikét járta körül. Az első: egy ártatlanul megvádolt embernek kell megtalálnia a valódi tettest (39 lépcsőfok, Idegenek a vonaton, Őrület, Észak-északnyugat). A második: a férfit egy bűnös asszony elcsábítja, majd tönkreteszi vagy megmenti (Zsarolás, A Manderley-ház asszonya, Szédülés). A harmadik: a pszichopata gyilkos személyére csak lassan, a cselekmény kibontakozása során, derül fény (A gyanú árnyékában, Hátsó ablak, Psycho). A sorból kilógó Madarak, az ismeretlen okokból az emberre támadó állatok motívuma számos utód, néző és rendező képzeletét ragadta meg.
A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket, főként Grace Kellyt és Tippi Hedrent, mert úgy tartotta: „A szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok.” Rajongott Freudért, filmjeit telezsúfolta szimbólumokkal, fóbiákkal. A hatóságoktól nagyon tartott, mert kiskorában egyik csínytevése után apja néhány órára lecsukatta. A szabályokat ezután csak filmjeiben szegte meg.
A nézőket ráhangolta a félelemre, a feszültség fenntartása érdekében új látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét, meglepő hanghatásokat alkalmazott. Rekordmennyiségű vizuális trükköt, közel 350-et, használtak.
A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak igazán figyelni a cselekményre, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként.
„Huszonhárom évesen még nem jártam senkivel, és egy korty alkoholt sem ittam”- nyilatkozta egyszer. Későbbi feleségébe, Almába már évek óta szerelmes volt, de csak akkor mert kérni tőle randevút, amikor segédrendező lett. Almát és lányukat is később gyakran szerepeltette filmjeiben. Kedvenc története arról a rendezőről szólt, aki mindig panaszkodott, hogy legjobb ötletei éjszaka támadnak. Egyszer aztán papírt és ceruzát készített az ágyához, és reggel azt olvasta a cetliről: „Fiú beleszeret a lányba”.
Hatszor jelölték rendezői Oscar díjra, végül az Amerikai Filmakadémia 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett produceri életműdíjjal tűntette ki, 1980-ban II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte. „El kell érni, hogy a néző a lehető legjobban szenvedjen” – így hangzott filmrendezői ars poeticája, amihez élete végéig tartotta magát. A borzongatás mestere 1980. április 29-én halt meg.
