2017. augusztus 21.  Hétfő
Közepesen felhős 21 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. augusztus 21.  Hétfő   Sámuel, Hajna
Közepesen felhős 21 °C Közepesen felhős

Szent István emlékezetének napja

Új szereplőket keres a Barátok közt

Elvis Presley emlékére

Ki volt “Edvárd, a walesi fekete herczeg”?

Szent István emlékezetének napja  
Államalapító Szent István ünnepe, nemzeti ünnep, az egyik legrégibb magyar ünnepnap.
Új szereplőket keres a Barátok közt  
Az RTL Klub sorozata 15 éven felüli, új szereplőket keres: a Barátok közt leendő arcait négy időpontban válogatja a csatorna.
Elvis Presley emlékére  
A rock and roll királya, Elvis Presley az amerikai álom megtestesítője volt, ám a dollármilliókért hajtva a legszebb férfikorban gyógyszerek rabjaként halt meg éppen 40 évvel ezelőtt.
Ki volt “Edvárd, a walesi fekete herczeg”?  
Az eddig véltnél jóval kevesebb vér tapad a Fekete Herceg néven is ismert Eduárd walesi herceg.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Andrej Tarkovszkij világa című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Andrej Tarkovszkij világa

Szerző: / 2017. április 8. szombat / Szubkultúra, Filmvilág   

Andrej Tarkovszkij (1932-1986) filmrendező, forgatókönyvíró (Fotó: culture.ru)“A művészet mindenekelőtt az emberi lélekre hat, s az emberi szellemet formálja.” 85 öt éves lenne Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező, a múlt század egyik legnagyobb filmművésze.

Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij, a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja, aki összesen hét egész estés játékfilmet rendezett 1932. április 4-én született Zavrazséban. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint „egyetlen óriási mű hét fejezete”. Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe.

Apja Arszenyij Tarkovszkij költő, a szovjet irodalom egyik sokat vitatott, zárkózott egyénisége volt. A fiatal Tarkovszkij zenét és festészetet tanult, 1954-1956 között arab nyelvvel foglalkozott a moszkvai Keleti Nyelvek Főiskoláján, majd geológiai kutatásokat végzett Szibériában. 1961-ben fejezte be a rendezői szakot az Össz-szövetségi Filmművészeti Főiskolán, ahol Mihail Romm tanítványa volt. Már 1959-ben készített tévéfilmet, s nagy vitákat váltott ki Az én nagy barátom (eredetileg: Úthenger és hegedű) című, mély emberi érzékenységről tanúskodó diplomamunkája.

Andrej Tarkovszkij (1932-1986) filmrendező, forgatókönyvíró (Fotó: culture.ru)

“Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.” (Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő)

Romm egy év múlva átadta neki Vlagyimir Bogomolov Iván című kisregényének filmre adaptálását: így született az Iván gyermekkora című film, amely 1962-ben Velencében elnyerte az Arany Oroszlán díjat. A mű korszakhatárt jelentett a sematikus szovjet filmművészet után, egészen új hangon jelenítette meg a nép háborúban mutatott hősiességét.

Az Andrej Rubljov című alkotás 1966-ban készült, s a kétrészes, fekete-fehér film folytatta a megkezdett utat, az orosz szellemiség tradicionális lételméleti kérdéseit feszegette. Az ikonfestő életét és alkotói válságát bemutató film történelemábrázolása realista, ugyanakkor a hagyományos életrajzi filmektől eltérően önálló epizódokból épült fel. Az árnyalt szellemiség, a mítoszoktól mentes történelemszemlélet sem a nacionalista értelmiség, sem a pártvezetés tetszését nem nyerte el, így a film több évig dobozban hevert. Csak 1969-ben jutott ki – külföldi nyomásra – Cannes-ba, ahol különdíjat kapott.

Tarkovszkij hosszas témakeresés után talált rá Stanislaw Lem Solaris című tudományos-fantasztikus regényére. Az 1972-ben bemutatott film bölcseleti, erkölcsfilozófiai kérdéseket feszegetett. A fantasztikus irodalom mai klasszikusa, Stanislaw Lem művének e filmváltozatát gyakran vetették össze Stanley Kubrick hasonló, bár jóval látványosabb kiállítású filmjével (2001: Űrodüsszeia, 1968). Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. 

1974-ben egy önéletrajzi ihletésű alkotással jelentkezett: a Tükör az egyik legeredetibb szovjet-orosz filmalkotás. Ebben is mozaikszerű kompozíciót hozott létre, szabadon bánva az idővel és az álomképekkel. A mű középpontjában a rendező édesanyjának alakja áll, rajta keresztül mutatja be a forradalom után perifériára szorult, egykori értékei mellett kitartó polgári értelmiséget. (Ennek a filmnek a forgalmazását is akadályozta a kulturális vezetés.)

Az 1979-es Stalkerben (Sztalker) a rendező világképe ismét egy fantasztikus történet keretében jelenik meg. Fenyegető jövőképet tár elénk a titokzatos természeti Zónában kóborló, a lét kérdéseit feszegető Író, a Tudós és kísérőjük.

Andrej Tarkovszkij: Solaris, 1972 (Fotó: culture.ru)

Tarkovszkij további filmjeit már külföldön forgatta, s nem is tért vissza hazájába. Az elszakadás szükséges, de tragikus döntés volt számára: tudta, hogy otthon nem forgathat, ugyanakkor az orosz tradíció lételeme volt. Az akkori vezetés nem tudta, nem akarta és nem merte vállalni és támogatni ezt az egyébként minden porcikájában orosz művészt. A Nosztalgia (1983) már Olaszországban készült, s ebben a művében tárta fel leginkább alkotói személyiségét.

Svédországban előadásokat tartott, majd 1986-ban itt készítette el utolsó, egész életművét összegező filmjét, az Áldozathozatalt. Tarkovszkij ekkor már halálos beteg volt, de még egyszer volt ereje hitet tenni az élet és az értelmiség felelőssége mellett. A film különdíjat kapott Cannes-ban, a díjátadásra már nem tudott elmenni, fiát küldte el maga helyett. A rendező 1986. december 29-én hunyt el tüdőrákban Párizsban, s az ottani orosz temetőben helyezték örök nyugalomra, a temetési szertartást pravoszláv templomban tartották.

Tarkovszkij alkotásai hosszú ideig viták középpontjában álltak. Műveiben a lét értelme, a mai ember konfliktusai foglalkoztatták, s mesterien mutatta be a különböző korszakokat, s az azokban vívódó gondolkodó embert. A szovjet-orosz újhullám kimagasló képviselője volt, teljesen új nyelvet alkotott a filmművészetben, így lehetővé tette, hogy a való életet álomszerűen érzékelje a befogadó. Ő maga mondta, hogy filmjei lényegében ugyanarról szólnak.

“Hőseimet egy közös szenvedély hevíti: hogy túljussanak valamin. Ahhoz, hogy megértsék az élet törvényeit, hogy felismerjék önmagukban és környezetükben a jót, mindazt, ami létezésük szépségét és belső igazságát megteremti, hogy hűek maradhassanak önmagukhoz, hőseimnek a gondolatok, keresések és felismerések gyötrelmes útját kell bejárniuk.”

Tarkovszkij maga is ezt az utat járta be.

Minden nagy rendezőnek vannak felejthetetlen, jellemző képei, így Tarkovszkij neve is összekapcsolódik néhány jelenettel: az Andrej Rubljov negyedik epizódja, a Harangöntés az alkotói folyamat gyötrelméről és csodájáról szól, s egyedülállóan mutatja be azt a magányt, amit az alkotó érez a mű elkészülte után. “Harangot tehát akkor is Borisz-módra – türelmes szenvedéllyel lehet csak önteni, ha tudja az ember, hogy sohasem fogja meghallani a kondulását. Hiszen úgyse saját használatára önti” – írta Ancsel Éva filozófus, a Hogyan kell harangot önteni című írásában, amikor a Rubljov-film kis harangöntője, Boriszka történetén keresztül az alkotói szenvedélyről és szenvedésről ír. Harangot csak egyféleképpen lehet önteni, s igaz életművet is csak egyféleképpen lehet létrehozni, ahogy Boriszka, s ahogy Andrej Tarkovszkij tette.

Andrej Tarkovszkij a Stalker forgatásán, 1979 (Fotó: culture.ru)

Andrej Tarkovszkij: Stalker, 1979 (Fotó: culture.ru)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek