„Nos, ha furcsának találják is, hogy az emberek életére gyakorolt hatásában Wagnert Shakespeare-hez hasonlítom, egy dolog mindenesetre bizonyos. Wagner „gyanús”, Shakespeare nem. Ismeretes, hogy Shakespeare életéről nagyon keveset tudunk, s éppen ezért könyvek hosszú sora vet fel mindenféle elméleteket vele kapcsolatban.” Új monográfia jelent meg Wagnerről.
Fischer Ádámot, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőjét idézve Michael Tanner Wagner című új monográfiája „ideális Wagner-kalauz”.
Wagnert és művészetét bemutató új monográfia jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. „Michael Tanner kezelhető terjedelemben, mégis átfogóan, a tudós megbízhatóságával, ugyanakkor szellemesen, olvasmányosan dolgozta fel hatalmas tárgyát: Wagnert és a zenéjét. Nagy erénye, hogy nem kerüli meg a nehéz kérdéseket, és hogy külön tudja választani az embert és a művészt” – írja a könyv fülszövegben Fischer Ádám.
„A kiadó szerint Tanner könyve több szempontból is kitűnik a Wagner életét és műveit ismertető monográfiák közül, „ugyanis a személyesség, a szellemesség, az átfogó szemlélet és a részletesség benyomását keltő írásmód élvezetes keveréke”. Az ismertető szerint a művek elemzésében jól megfér egymás mellett a szellemi, filozófiai háttér és a könnyed anekdotázás, a nagyközönség számára is tökéletesen érthető zenei elemzés.
Wagnerre, az emberre súlyos árnyékot vet az antiszemitizmusa, de nem ő a felelős Hitler bűneiért. A Harmadik Birodalom kisajátította a zenéjét. Ez a könyv nagyban hozzájárul, hogy a művek megszabaduljanak az antiszemitizmus stigmájától.
Wagner zenéje minden más zenénél erősebb mákony – hatása a kábítószeréhez fogható, de annak mellékhatásai nélkül. Újra meg újra meglepődöm, hogy Wagner milyen sokarcú művész, és hogy hányféle emberre hat ugyanolyan intenzitással immár generációk óta. Zenéje sokak számára az élet értelmének egyik szinonimája, a boldogság forrása” – olvasható Fischer Ádám gondolata.
„Nos, ha furcsának találják is, hogy az emberek életére gyakorolt hatásában Wagnert Shakespeare-hez hasonlítom, egy dolog mindenesetre bizonyos. Wagner „gyanús”, Shakespeare nem. Ismeretes, hogy Shakespeare életéről nagyon keveset tudunk, s éppen ezért könyvek hosszú sora vet fel mindenféle elméleteket vele kapcsolatban.
Ezzel ellentétben Wagner életéről óriási ismeretanyagunk van: tudjuk, hol volt és mikor, mit csinált ott és mi volt a véleménye – szóval nagyjából mindent. Több ezer levele maradt fönn, meglehetősen nagyszámú könyvet és cikket írt, életének későbbi szakaszában pedig hívek és csodálók hada vette körül, akik minden egyes gondolatát, véleményét lejegyezték. Ezeknek nagy részét sokan meglehetősen bizarrnak találják, és vitathatatlan, hogy van köztük nem egy, ami igencsak ellenszenves. Vajon lényeges-e ez annak, aki arra tesz kísérletet, hogy értékelje és értse a művészetét – vagyis a legfőbb tényezőt, ami fontossá teszi őt? És vajon mennyire lényeges, hogy ez a művészet a Harmadik Birodalom többé-kevésbé „hivatalos” művészetévé vált? Véletlen volt-e az a szerencsétlen Wagnerfüggőség, amely Hitlerben kora ifjúságától kezdve kialakult, vagy kell-e valami sötétebb, mélyebb kapcsolatot sejtenünk a Wagneroperák hatalmas varázsa és egy kimondhatatlanul gonosz politikai rendszer között? Shakespeare-rel kapcsolatban ilyen kérdések nem merülnek föl.
Senki sem állíthatja, hogy akár egyetlen történelmi eseményért is felelős lenne, kivéve természetesen az irodalom- és színháztörténetet.
Sokakat már csak azért is lenyűgöz az élete, mert bámulatosnak tartják, hogy egyetlen ember – bármilyen iskolázottságú, társadalmi helyzetű, vallási meggyőződésű legyen is – hogyan tudta létrehozni azt az életművet, amelyet több-kevesebb bizonyossággal Shakespeare-nek tulajdoníthatunk. Ez az érzés késztet sokakat arra, hogy Shakespeare-ről, az emberről próbálják megtudni az „igazságot” – mintha az, amit valaha is megtudhatnának róla, kevésbé lenyűgözővé tehetné színdarabjai csodáját…”
A kötet életrajzi kronológia mellett válogatott bibliográfiát, szubjektív CD- és DVD-jegyzéket is közöl. A szerző összegyűjtött néhány frappáns idézetet Nietzschétől Thomas Mannon át Richterig, melyekből kiderül, hogyan vélekedtek a 19-20. század neves művészei és gondolkodói a „Wagner-jelenségről”.
A Rácz Judit fordításában megjelenő könyvet Michael Tanner író, tanár, zenekritikus, a Corpus Christi College professzora írta. Harminchat évig tanított filozófiát a Cambridge-i Egyetemen. 1996 óta ír operakritikákat a Spectator számára, rendszeresen közöl recenziókat komolyzenei CD- és DVD-felvételekről. Fontosabb művei: Schopenhauer (1999), Nietzsche (2001), Wagner (2002).
