Ha eltűnik egy bizonyos nyelv, vele együtt elveszik a versekben, legendákban, szólásokban és viccekben rejlő kulturális örökség is. A Kihalt nyelvek, eltűnt népek című könyv 100 kihalt nyelvet mutat be.
A világon számon tartott mintegy hatezer nyelv közül kétezret Afrikában beszélnek. Sokuknak nincs ábécéjük, de még nevük sem, és nem egy közülük minden bizonnyal nyom nélkül el fog tűnni. A társadalmi és a gazdasági körülmények évszázadokon át rosszul alakultak a kim számára is, kiszorította a térségben általánosan használt mende nyelv.
Az UNESCO szerint csak Németországban összesen 13 nyelv, nyelvjárás áll a kihalás szélén. A leginkább veszélyeztetettek közé tartozik az északfríz és az úgynevezett saterfríz nyelvjárás. De egyre kevesebben beszélik például a bajor, az alemann, az keleti frank, a szorb és a jiddis nyelveket is. A szász dialektus tulajdonképpen már 100-150 éve kihalt.
És a fent említettek csak két, nem is extrém példa a nyelvek és az általuk beszélt népek fokozatos eltűnésére. Az ausztráliai dharug nyelv kipusztult, de a dharugok leszármazottai számára ez a holt nyelv kulturális örökségük része, ezért érdemes megtanulniuk valamennyit belőle. A kimek esetében is versenyfutás folyik az idővel. A nyelv, akárcsak egy ember, megöregszik, mielőtt meghalna.
A nyelvek világszintű veszélyeztetettségének hátterében elsősorban a háborúk, üldözések, a stigmatizálás, a migráció és a nyelvek keveredése áll. Emellett az új információs médiumok is egyre inkább erősítik az angol nyelv befolyását.
A Veszélyeztetett Nyelvek Atlaszának 2010-es kiadásában az UNESCO név, veszélyeztetettségi fok és régió alapján 2500 nyelvet sorol fel – közülük 250 nyelv már 1950 óta eltűnt. Az nemzetközi szervezet figyelmeztetése szerint elsősorban azokra a nyelvekre kell ügyelni, amelyeket kevesebb mint tízezer ember beszél.
A történelem forgószínpadáról időre időre népek tűnnek el, hogy új népcsoportoknak adják át a helyüket. Az eltűnt néppel együtt majdnem mindig a nyelve is kihal. Néhány esetben a meghódított nép nyelvcserével átveszi a győztesek nyelvét, elfeledve sajátját. Korunkban már nem a nagy csatákkal győzedelmeskedő birodalmak, hanem a világunkat átfogó globalizáció veszélyezteti a kisebb nyelveket.
A Kihalt nyelvek, eltűnt népek című könyv 100 kihalt nyelvet ír le. A kötetben ismertetett eltűnt népek és nyelvek között vannak a történelmi tanulmányok miatt sokak számára ismerősen csengők is: akkád, avar, besenyő, dák, etruszk, gót, hun, jász, kun, latin, ószláv, sumer, szanszkrit, vandál. Megtaláljuk jó néhány olyan kihalt nyelvnek is a bemutatását, melyekkel sokan most találkoznak először, hiszen valamikori beszélőik vagy Európától távol éltek, vagy nem voltak a világtörténelem fontos szereplői.
A kötet végén Földrészenkénti mutató található, amelyből megtudjuk, az ismertetett kihalt nyelvek közül hány található az egyes kontinenseken: Afrika 5, Amerika 6, Ausztrália–Óceánia 1, Ázsia 49, Európa 39.
A Földközi-tenger térségében zajló nagy történelmi mozgások következtében kihalt népek lakóhelyét térkép illusztrálja.
A szerző, Kicsi Sándor András (1957– ) a nyelvtudomány sokoldalú művelője, idáig 10 kötete jelent meg. Főbb témái a jelentéstan, orientalisztika és a nyelvészet története. Részt vett A világ nyelvei című enciklopédia munkálataiban. Jelen kötet a szerző több évtizedes filológusi és lexikonszerkesztői tapasztalataira épül.
Ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek a mára már eltűnt népek izgalmas sorsa és valamikori nyelvük iránt.
Kihalt nyelvek, eltűnt népek
100 nyelv halála
Előszó
A nyelvészet tudományos fegyvertárának önfeledt gyarapítása, megszokott munkája bűvöletében a tudósok jelentős része megfeledkezett arról, hogy a legfontosabb feladat a föltárt vagy még feltáratlan, de egyáltalán megmaradt emlékek megőrzése. A potenciális nyelvhasználat vizsgálata hasznos ugyan, de nem történhet a reálisan létező emlékek megóvásának rovására. Nemcsak a nyelvi jelenségek tűnnek el, hanem napjainkban is egész nyelvek is, s kötetünk egyik célja ráirányítani a figyelmet a nyelveltűnésekre, nyelvhalálokra.
A nyelvészet művelésekor már nem egy élő nyelv normatív nyelvtanának megalkotásával, már nem a nyelvi változással és a nyelvek összevetésével (összehasonlító történeti nyelvészet), már nem a nyelv lehetőleg szinkrón rendszerével (strukturális nyelvészet), s már nem is a nyelv teremtőképessége magyarázatának szabályaival (generatív nyelvészet) illik foglalkozni, s nem is azzal, hogy a nyelv miként eszköze az információ megszervezésének és közvetítésének (kognitív nyelvészet), hanem heterogén témakörökkel. A XX. század közepén még többé-kevésbé céhes szabályok szerint működő részdiszciplínák jöttek létre (szociolingvisztika, pszicholingvisztika), a század végére viszont a korábban legfeljebb alkalmazott nyelvészetnek minősíthető, módszereikben alig ellenőrizhető, de rejtélyes módon piacképes alkalmazott nyelvészeti iparágak váltak divatossá. Jellegzetesen ilyen, elsősorban a politika diktálta új témakör a nyelvi tervezés és a nyelvvesztés (nyelvhalál, nyelvcsere) tanulmányozása. A XIX. századi magyar nyelvújítás sikerét követően a XX. század számos tudatosan tervezett nyelv (kínai, ivrit, szuahili, indonéz, filipino stb.) diadalát mutatta, ennek a jelenségnek tanulmányozása mindössze egy az alkalmazott nyelvészeti témák közül.
Megbízhatóbb számítások szerint a világon mindmáig 6 ezer nyelvet beszélnek, de ezek folyamatosan, sőt nyilvánvalóan gyorsuló ütemben halnak ki. Az elvont adatok alapján (milyen időközönként hány nyelv és nyelvjárás hal ki, mindezt kontinensekre, országokra stb. lebontva) drámai képet szokás festeni a fokozódó globalizációról, s folyamatosan válnak divatossá a „globális nyelvészet”, a „nyelvvesztés”, sőt „nyelvhalál” témái. A nyelvhalál dramatizálása különösen az 1980-as évektől folyamatos, amikortól drámaian fel is gyorsult a nyelvek kihalása. Ennek analógiái kézenfekvőek: az élő természetben a fajok kihalása, a társadalomban szakmáké, sőt talán meghatározott, szociológiai értelemben vett embertípusoké.
Egyes becslések szerint a mai beszélt nyelvek hozzávetőlegesen 90%-a kihal száz éven belül, ha a nyelvcsere és a nyelvvesztés ilyen ütemben halad tovább. Derűlátóbb becslések szerint ez az arány csak 50%. Ismeretes, hogy a statisztikai adatok szerint a világ lakosságának kb. a fele a 10 „legnagyobb” nyelvet beszéli, 8 nyelv számlál több mint 100 millió beszélőt, a nyelvek 95%-át a világ lakosságának csupán 4%-a beszéli, a nyelvek felének kevesebb, mint 10 ezer, negyedének pedig kevesebb, mint 1000 beszélője van. A nyelvek átlagos beszélőinek száma kb. 5–6 ezer, és a mintegy 6 ezer számon tartott nyelvből csupán 600 mondható biztonságban lévőnek, a borúlátóbb előjelzések szerint inkább csak 300. Bizonyos elképzelések szerint azonban csak 40–50 nyelvnek van reális jövője, mégpedig azoknak, amelyekre a számítógépes programokat, rendszereket lefordítják. Napjainkban is 500 majdnem kihalt nyelvet tartanak számon.
A nyelvek végső eltűnése, halála legtöbbször egy hosszabb folyamat végeredménye. A teljes eltűnéshez több lépcsőn keresztül vezet a nyelvek útja. A szakirodalomban számos szempont alapján csoportosították valamilyen szinten a veszélyeztetett nyelveket (pl. a beszélők száma, életkora, a generációközi nyelvátadás működése vagy hiánya, a nyelv funkciói a közösségben, társadalomban). A felosztásokra jellemző, hogy legtöbbször a biológiából és az orvostudományból kölcsönöznek olyan szavakat, kifejezéseket és metaforákat, mint veszélyeztetett, haldokló, kihalófélben lévő, kihalt stb. Gyakran a nyelvek halálát, kiveszését párhuzamba állítják a fajok eltűnésével.
