Lincoln ma az erkölcsi értékek megtestesítőjének számít az Egyesült Államokban, a közvélemény a legkiemelkedőbb elnökök közé sorolja. 150 éve lett merénylet áldozata egy washingtoni színházban Abraham Lincoln amerikai elnök, a rabszolgaság elleni harc éllovasa.
1809. február 12-én született egy magányos farmon a Kentucky állambeli Hodgenville-ben, a mai napig ő az egyetlen ebből az államból származó elnök. 1816-ban a család Indiana államba költözött, majd 1830-ban Illinois-ban telepedett le. Lincoln volt révész, vasúti munkás, sikertelen szatócs, postamester, miközben óriási erőfeszítéssel képezte magát. 1832-ben önkéntesként harcolt az őslakosok ellen. A politikai ambíciókat is dédelgető ifjú 1837-ben megszerezte az ügyvédi oklevelet, s praktizálni kezdett. Már ekkor köztudott volt róla, hogy a helyi többséggel szemben ellenzi a rabszolgatartás „szent jogát” és attól sem tartott, hogy a „felszabadított szerecsenek elözönlik északot”. Hét évet töltött az illinois-i parlamentben, majd 1847-ben egyetlen whig képviselőként bekerült a washingtoni törvényhozásba. (Rossz nyelvek különleges aktivitásának okát kiállhatatlan természetű feleségében fedezik fel: szerintük Lincoln csak azért vetette bele magát a politikába, hogy minél kevesebbet kelljen otthon lennie.)
1858-ban ringbe szállt a szenátorságért, s bár alulmaradt, nyilvános szereplései révén országosan ismert lett. 1860-ban ő lett a frissen alakult Republikánus Párt elnökjelöltje: amíg a lényegesen nagyobb támogatottsággal rendelkező William Henry Seward hívei a városban parádéztak, Lincoln emberei elfoglalták az első nyilvános konvenciónak helyet adó terem összes helyét… Lincoln a kampányban megnövesztette szakállát, mert hívei szerint a nyakigláb, hosszú karú ügyvéd így jóval méltóságteljesebb benyomást keltett. Ezért-e vagy sem, de megnyerte a választást, és első republikánusként beköltözhetett a Fehér Házba.
Megválasztása előrevetítette a polgárháború rémét, hiszen Lincoln pályafutása során végig élesen ellenezte a rabszolgaságot. Nem pusztán elvi és erkölcsi alapon, hanem józan megfontolásból is: felismerte, hogy az amerikai gazdaság fejlődését hátráltatja a nagytömegű, ingyenes élőmunka alkalmazása. „A fehér emberek tömegeit valójában károsítja az, hogy saját munkaterületeik közvetlen közelében rabszolgamunka dívik” – mondta egy beszédében. Néhány déli gyökerében akarta elfojtani a bajt: 1861 februárjában merényletet kíséreltek meg a Lincolnt beiktatására szállító vonat ellen, ám a tervet idejében leleplezte Allan Pinkerton, az első modern detektív. Az elnök így baj nélkül megérkezett és 1861. március 4-én beiktatták hivatalába. Az idők változását jelezte, hogy Lincolnnak – elsőként az elnökök sorában – immár valódi katonai védelme, nem pedig jelképes kísérete volt.
Egy héttel később az elszakadásra készülő déli államok megalakították a Konföderációt, csapataik 1861. április 12-én megostromolták a Sumter-erődöt – kitört az 1865-ig tartó polgárháború. (Érdekesség, hogy a Konföderáció megválasztott elnöke, Jefferson Davies szintén Kentucky-ban született, azaz déli győzelem esetén ott is ez az állam adta volna az elnököt.) A véres harcok közepette Lincoln sorsdöntő elhatározásra jutott: 1863 első napján (nem az izgatottságtól, hanem a szilveszteri ünnepi kézfogásoktól) remegő kézzel aláírta az emancipációról szóló proklamációt, amely mindörökre szabadnak nyilvánította az északiak által elfoglalt déli területeken élő rabszolgákat. (A rabszolgaság teljes eltörlését csak az alkotmány 1865-ben elfogadott 13. kiegészítése mondta ki.) A polgárháború tovább folyt, Lincoln sikerrel akadályozta meg az európai hatalmak beavatkozását, s a küzdelem végül az északiak győzelmével ért véget.
Az 1863. november 19-én, egy katonatemető avatásán elhangzott gettysburgi beszéde ma is politika- és kultúrtörténeti esemény, az amerikai önazonosság része lett. Lincolnt időközben 1864-ben újraválasztották, de politikai, katonai és erkölcsi győzelmének nem sokáig örülhetett. Hiába akart nagylelkű és megbocsátó lenni a vesztesekkel, azok bosszút álltak rajta.
1865. március 4-én újra beiktatták hivatalába, ez volt az első ünnepség, amelyre színes bőrű vendégeket is meghívtak. Egy hónappal később, 1865. április 14-én este a washingtoni Ford színház páholyában rásütötte pisztolyát egy John Wilkes Booth nevű, a déliek ügyével szimpatizáló színész. Az elnök másnap reggel nyolc órakor belehalt sebébe, merénylőjét tizenegy nappal később menekülés közben lelőtték.
Lincoln életműve máig hat, nézetei nyomán terjedt el, hogy egy nemzet nem lehet részben rabszolga és részben szabad. Rávilágított, hogy a demokratikus kormányzat még nem biztosítja önmagában a szabadságot és valamennyi állampolgár emberi jogait, a többség diktatúrája is lehet pusztító. Személyét legendák veszik körül, hazájában kultusza van, pedig nem rendelkezett különös képességekkel. De talán épp ez volt a titka: az egyszerű amerikai ugyanolyannak láthatta őt, mint önmagát…
Lincoln az erkölcsi értékek megtestesítőjének számít az Egyesült Államokban, a közvélemény a legkiemelkedőbb elnökök közé sorolja, nevét viseli autómárka, anyahajó és tengeralattjáró, Washingtonban hatalmas emlékműve áll. Barack Obama, az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke Lincolnt tekinti példaképének. Sajnos arra azonban minden jó tette, akarata az utókorra hagyott emléke sem volt képes arra, hogy az emancipációt és a faji megkülönböztetést eltörlését a fejekben is véghezvigye. Első beiktatására ő is vonattal utazott Philadelphiából Washingtonba, esküjét is arra a Bibliára tette le, amelyet Lincoln 1861. évi beiktatásakor használtak.
Abraham Lincoln életének és elnökségének utolsó négy hónapjában vívta élete legfontosabb csatáját: egy szétszakított nemzet számára utat mutatott, miközben nyilvánosan és személyesen is hatalmas nyomást próbáltak gyakorolni rá. Steven Spielberg Lincoln című filmje nem csak a pusztító polgárháború lezárását mutatta be Daniel Day-Lewis főszereplésével, hanem az embert is.
