A Kóma, a Láz, a Jótékony halál és még jó néhány világhírű regény szerzője, az orvosi krimik koronázatlan királya, Robin Cook amerikai író Budapestre látogat.
A regényeivel műfajt teremtő Robin Cook maga is végzett orvos, a Columbia Egyetemen diplomázott orvosként, majd tanulmányait a Harvardon fejezte be. Innen a rendelő helyett a haditengerészethez került, ahol mélytengeri búvárnak képezték ki – első regényének nagyobb részét is szolgálat közben, egy tengeralattjárón írta.
Részletes portrénkat Robin Cook íróról ITT olvashatod.
Életének ez a momentuma sok írásában visszaköszön, így például a Végzetes megoldásban is komoly szerepet kap az erről a világról szerzett tudása. Legkedvesebb karakterei osztoznak vele sport iránti lelkesedésében, az író New York utcáit rója kerékpárral.
Cook 1972-ben megjelent A gyötrelem éve című, leginkább önéletrajznak tekinthető regénye – amely az orvostanhallgatók első gyakornoki évét mutatja be – „csak” az USA-ban szerzett neki hírnevet. Első sikerkönyve, a Kóma 1977-ben jelent meg, ennek megírásakor a szórakoztatás mellett leginkább az motiválta, hogy hasznos orvosi ismeretekkel lássa el közönségét. A Kóma megalapozta azt a hírnevet, amely ma is töretlen. A regényből nem sokkal később film is született, mely szintén nagy sikert aratott.
Ezt követően hű maradt választott írói stílusához, amely megerősítette vezető helyét az orvoskrimiszerzők táborában. Cook könyvei nem dokumentumregények, hanem krimik, a műfaj szabályainak pontos ismeretéről tanúbizonyságot tévő remekek. Ennek ellenére több mint harminc megjelent regény és több millió eladott példány után is inkább orvosnak tartja magát, nem pedig írónak.
Legújabb kötete, a Jótékony halál áprilisban jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában, egyidőben egy korábbi, klasszikus regény, a Végzetes megoldás újrakiadásával.
Robin Cook dedikálja köteteit
Időpont: 2013. augusztus 8., csütörtök 17:00
Helyszín: Alexandra Könyvesház, Párizsi Nagyáruház – Lotz-terem, Budapest