Trefort Ágoston művelődéspolitikus, miniszter, akadémikus, az MTA elnöke 200 éve született. Kortársai feljegyezték róla, hogy rendkívül művelt, olvasott ember volt, érdeklődése szerteágazó.
Szász Károly mint minisztert a következőképpen jellemezte: „Trefort miniszterségének jellemvonása az egyetemesség, vagyis óriási reszortjának minden ágára egyenlő tevékenységgel való kiterjeszkedés… Trefort közoktatásügyi politikája: egyszerre, együttesen s párhuzamosan fejleszteni a közoktatás minden ágát, minden fokozaton…”
1817. február 6-án (önéletírásában így ír: „1817. február 7-én születtem egy felső-zempléni mezővárosban, Homonnán, ahol apám vármegyei seborvos volt.”) Zemplén vármegyében, Homonnán született, vallon eredetű katolikus családban. Szüleit korán elvesztette az 1831. évi kolerajárványban, és Csáky Petronella grófnő gyámsága alá került. A pesti egyetemen jogot végzett. Kitűnő nyelvtehetségének köszönhetően megtanult angolul, olaszul és franciául, de már a gimnáziumi évek során tudott szlovákul, németül és latinul is. Egy európai körút után, 1827-ben kiváló ügyvédi vizsgát tett, majd a budai Udvari Kamaránál gyakornokoskodott. Bevezették a pesti életbe, tagja lett a Nemzeti Kaszinónak, ahol fontos kapcsolatokat és barátokat szerzett, a Trefort által „Pepi”- ként becézett, Eötvös Józseffel is ott kötött életre szóló barátságot. Eötvössel később sógorok is lettek, Trefort Rosty Ilonát vette feleségül 1847-ben, akinek a testvére Eötvös felesége volt.
„Hazatérve, 1837-ben am. kir. udvari kamaranál lelt alkalmazást ezt az iroda-munkát azonban, mint nem neki valót, hamar odahagyta s nemzetgazdasági és politikai tanulmányokba merült. E közben jött szorosabb érintkezésbe ama fiatal nemzedékkel, mely a negyvenes évek politikai mozgalmainak főtényezője lett maga is egyike lőn a közeszmék legismertebb hordozóinak. Ő pendité meg 1840-ben a pesti müegyesület megalakítását, olyan időben, midőn ennek szükségét még kevéssé érezte a közélet. Rokonszellemű legbensőbb barátaival: báró Eötvössel, Lukács Móriczczal és Szalay Lászlóval, egy európai színvonalon álló tudományos folyóirat, az első Budapesti Szemle kiadására egyesült. Ők négyen honosították meg nálunk a modern irodalmakban oly nagy szerepre hivatott essay-(tanulmány) irodalmat. Trefort e folyóiratban az Anyagi érdekekről s a Birhatási jogról Magyarországban értekezett alapos tanulmány-czikkében. Tudományos munkálkodása annyira ismertté tette nevét, hogy már 1841 ben a magyar tudományos akadémia levelező tagjává választotta, a hol székét.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 35. évf. 35. sz. augusztus 26.)
Az 1843-44-es országgyűlésben – Zólyom szabad város követeként – a reformellenzéken belül a centristák közé tartozott. Publicisztikái a Pesti Hírlapban jelentek meg. Az ő kezdeményezésére jött létre a képzőművészet támogatására, kiállítások szervezésére hivatott Műegylet, s történeti és közgazdasági tanulmányai elismerésként mindössze 24 évesen, 1841-ben felvették a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé.
1848 áprilisától szeptemberéig a Batthyány-kormányban Klauzál Gábor mellett elvállalta a földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi minisztérium államtitkári tisztségét. 1848-ban Eötvös Józseffel együtt önkéntes száműzetésbe vonult külföldön, amikor látta, hogy lehetetlenné válik a királyi udvarral való megegyezés. Október elején, nem sokkal Lamberg császári és királyi altábornagy meggyilkolása után emigrált, a forradalmi események elől Bécsbe, majd Münchenbe menekült családjával, csak 1850 szeptemberében tértek haza. Ezután Békés megyében, elzárkózva élt, majd az 1850-es évek végén bekapcsolódott a megyei közügyekbe. Megalapította a Békés megyei Gazdasági Egyesületet. 1860-tól ő lett Békés vármegye első alispánja, de hamarosan lemondott. A kiegyezés idején a Deák-párt tagja volt.
1872-től haláláig több kormányban is betöltötte a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztséget, és működése alatt számos művelődéspolitikai intézkedést hozott a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztése érdekében. Többek között arra törekedett, hogy a közoktatást összhangba hozza a társadalom szükségleteivel. Eötvös József munkásságát folytató oktatáspolitikája a modern magyar felsőoktatás megszületését eredményezte.
„Eötvös és Trefort elválhatatlan barátok lévén már akkor is, egy képen rajzoltatták le magokat, melyen Eötvös, házasságának első évében, a boldog szerelmet képviseli, mig Trefort vonásain az epedő szerelem kifejezése ismerhető fel. Nem régen kerültek össze, bár futólag már néhány évvel elébb is találkoztak, Trefort azonban csak oroszországi útjából hazatérte után, midőn a fővárosban telepedett le, került teljesen Eötvös befolyása alá, mert a különböző mozgalmak vezetői nyereségnek tartották, ha fiatal, szellemes erők közreműködését a haza átalakításának nagy vállalatához megnyerhették. Eötvös felismerte Trefort talentumát s megbarátkozott vele. Eötvös akkor alapította meg irodalmi hirét az Árviz-könyve által. Névleg ö szerkesztette azt, s ebben jelent meg Karthausi-ja. A munka első kötetének czimlapján, a munkatársak hosszú névsorában, mely az akkori szépirodalomnak csaknem minden nevezetesebb művelőjét magában fogyja, nem találkozunk még a Trefort nevével, csak a harmadik köteten látjuk meg először, s a negyedikben találjuk oroszországi útja leírását.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 36. évf. 45. sz. november 4.)
Rendkívüli jelentőséget tulajdonított az orvostudománynak, az orvosképzésnek és a közegészségügynek. Minisztersége idején készültek el a Műegyetem Múzeum körúti épületei, az Egyetemi Könyvtár, az Orvostudományi Kar, illetve az Üllői út mentén a „klinikai negyed” épületei. Az oktatás terén végzett munkája során szaporította a tanszékek számát is. Új tanulmányi és vizsgarendet, fegyelmi szabályzatot hozott létre, amelyekkel egységesítette az egyetemek szervezetét.
1873-tól újjáalakította a tanárképzés rendszerét: egyesítette a gimnáziumi és reáliskolai tanárok képzését. Rendeleteiben szabályozta a polgári iskolák, középiskolák és a szakiskolák közötti átmenetet, szabályozta a kereskedelmi iskolák szervezését, javasolta az ipartanuló-iskolák és központi ipartanoda felállítását.
Létrehozta az első leányközépiskolát, valamint az állami polgári iskolai tanítónőképző intézetet. Az 1879. évi ún. népiskola-törvénnyel bevezette a magyar nyelv kötelező elemi iskolai oktatását.
„Első indítványozója volt a müegyesületnek, s bebizonyitá ezzel is, hogy a hasznost a széppel tudja párosítani. Eötvössel és Szalayval benső barátságba s irodalmi viszonyba lépvén, a külföldi s jelesen az angol Review-k mintájára kezdek szerkeszteni az első Budapesti Szemlé-t, négy nagy kötetet igérve évenként (mint a Quarterly Review). De az irodalmi talaj még nem volt kellőleg előkészítve ily nagyobb szabású vállalatnak, s a Szemle két kötettel bevégezte pályafutását, hogy majdnem két évtized multával Csengery kezében éledjen fel újra. Az akadémia figyelmét már akkor felkölté a tanulmánygazdag ifjú irodalmi munkálkodása s a 24 éves Trefort 1841-ben e tudományos testület lev. tagjává választatott.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1872. 19. évf. 37. sz. szeptember 15.)
Veje, Szalay Imre Trefort Ágostont, az embert röviden a következőképpen írta le: „alacsony, izmos termetén ülő, erélyes tartású feje, kissé erős, hajlott orra, magas, nyílt homloka, ősz hajától és szakállától pompásan elütő, ragyogó sötétbarna szeme hű tükre volt szeretetreméltó – ártatlan tréfára szívesen hajló – alapjában igazi franciás könnyűvérű kedélyének, mely alatt ez az óriási olvasottságú, finom műveltségű, magas látókörű és emberismeretben gazdag férfiú mélyen érző szívet rejtett. Áldozatkész, szeretetteljes, gyengéd családapa és barát volt…”
Érdemeket szerzett a műemlékvédelemben (a budavári Mátyás-templom, a kassai Szent Erzsébet-dóm, a bártfai Szent Egyed-templom, a jáki apátság, a pécsi székesegyház, a vajdahunyadi vár, a visegrádi Salamon-torony rendbehozatala). Nevéhez fűződött 1875-ben a Zeneakadémia és az első festészeti mesteriskola megalapítása, az Iparművészeti Múzeum és a technológiai Iparmúzeum megszületése. 1867-ben az MTA rendes tagja lett, 1885-88-ban pedig az elnöke volt. Trefort Ágoston 1888. augusztus 22-én halt meg.
Csorba Csaba írja róla: „Kiemelkedő szervezője, menedzsere volt a művelődés- és egyházügynek, mintaszerű rendet és fegyelmet tartó puritán hivatalnok, s mindemellett életvidám, kedves, szeretetreméltó ember. Miniszterként szívén viselte minden hivatalnokának s a hozzá forduló panaszosoknak gondját, baját. Nemigen tudott a kéréseknek ellenállni, kit tanáccsal, kit – ha kellett – pénzzel támogatott. Jellemző, hogy külföldi útjának tapasztalatairól rendszeresen beszámolt hivatalnok-kollégáinak. Az utazást még utolsó éveiben is fontos ismeretszerzési forrásnak tartotta. Útjai nem protokoll-utak voltak, „rangrejtve” járta Európát, így többet láthatott.”
