Seres Szilvia kiállításának zárónapján, február 12-én 18 órától a Mélycsarnokban. Garaczi László és Kemény István a rendszerváltás éveinek undergroundjára, kultikus helyeire és alakjaira emlékeznek – és mesélnek. Ujj Zsuzsi pedig énekelni fog.
REHAB – Azaz felolvasás és beszélgetés Seres Szilvia Laza optimizmus kiállításán Garaczi László és Kemény István közreműködésével a Műcsarnok projektgalériájában. A szerzők felelevenítik emlékeiket a rendszerváltásról, az undergrond életéről, kultikus helyeiről, emlékezetes pillanatairól és alakjairól.
A rendszerváltás éveinek underground művészeti életével foglalkozó kiállítás író vendégei az egykori kultikus helyszínekről (Tilos az Á, Zanzi Bár, Biliárd ½ 10, FMK, Fekete Lyuk) és eseményekről, bulikról, a város ikonikus figuráiról nem csak számtalan meghökkentő, felkavaró, felemelő, sötét és szép emléket őriznek, ám meg is írták merítkezéseiket.
A kiállításhoz kapcsolódó eseményen „leporolják” régi történeteiket, és gondolatban újrajátsszák a mában. Hallhatók lesznek tehát a 90-es években született írások, amelyekhez reflexiókat, újabb történeteket fűznek vendégeink, és nem hiányozhat a zene sem, Ujj Zsuzsi énekel a 90-es évek elejének dalaiból.
Seres Szilvia projektje visszatekintés és időutazás: a múlt jövővíziója a jelenben. Kiindulópontja a magyarországi rendszerváltás reményteli időszaka – mintegy másfél évtized kijózanító perspektívájából nézve. Seres Szilvia 2006-ban számos videóinterjút készített az átmenet éveinek meghatározó személyiségeivel arról, hogy miként élték meg az átalakulást, mivé lettek álmaik, reményeik, elvárásaik, hová tűnt az egykori underground kultúrája. A videók szereplői ennek révén szembesülnek egykori és mai szerepükkel, egzisztenciájukkal is.

Garaczi László
1956. július 17-én született Budapesten. Tagja a Szépírók Társaságának, valamint tiszteletbeli tagja a József Attila Körnek. 1982 óta szabadfoglalkozású író.
Adott közre verset, prózát, esszét, drámát és több mozi- és tévéfilm-forgatókönyv is a nevéhez fűződik. Legutóbbi regénye, a MetaXa 2006-ban jelent meg, amelynek korábbi változata holtversenyben (Jake Smiles 1 linkjével) első helyen végzett a Magvető Kiadó és az Origo által kezdeményezett első magyar online-regény pályázaton még 2001-ben. Megkapta a Szépíró Díjat (próza) 2011-ben.
Kemény István
1961. október 28-án született Budapesten. Verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig.
Kemény István a 80-as években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Ennek a kornak a Budapestjén játszódó Kedves ismeretlen című regényén túl – amelyből képet kapunk az akkori fiatalság életéről – Kiss Tiborral (Quimby) közös produkciókat is magáénak tudhat.
Laza optimizmus – Seres Szilvia videóinstallációja
Vendég: Garaczi László és Kemény István
Közreműködik: Neményi Zsolt
2012. január 12. – február 12.