„A kedvemért akarsz visszajönni Londonba? És melyik nap? A levelem hatására? De hiszen már semmi sincs a szobában.” Arthur Rimbaud, a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakja és Paul Verlaine, a szimbolista költészet kiemelkedő képviselője egy időre beleszeretett Londonba.
Arthur Rimbaud 1854. október 20-án francia kisvárosban, Charleville-ben született Rimbaud már kamaszként zseniális és korán érő költő volt. Victor Hugo a „gyermek Shakespeare-nek” nevezte. Rimbaud 16 éves kori költeményeiben a nyomasztó kisvárosi környezet elleni lázadás keveredett a szabadság és a kaland utáni szenvedélyes vágyakozással, olyannyira, hogy 1870-ben megszökött és Párizsba indult.
1871 augusztusában – egy barátja tanácsára – elküldte verseit az 1844. március 30-án Metzben született Paul Verlaine-nek, akit annyira lenyűgöztek a költemények, hogy azonnal Párizsba hívta az ifjút. A személyes találkozás végzetes volt mindkét költő számára: parázs vitáktól sem mentes, féktelen és szenvedélyes homoszexuális kapcsolatuk botránykő volt a közvélemény szemében. Néhány hónapnyi szünet után Verlaine hívására ismét Párizsba utazott, ahonnan aztán a botrány elől, amelyet a tizenéves költő és a nála tíz évvel idősebb Verlaine homoszexuális kapcsolata váltott ki Franciaországból Belgiumba, majd Londonba indult a két barát.
Arthur Rimbaud és Paul Verlaine 1872-ben költözött Londonba. Hosszú vidéki sétákat tettek Kew és Woolwich környékén. Rimbaud még olvasójegyet is váltott a British Museumba. Viharos szerelmi és hétköznapi kapcsolatuk ellenére is eredményesek volt ez az időszak mindkettejük számára, hiszen Rimbaud ebben az időszakban írta meg negyven darabból álló prózavers-sorozatát Les Illuminations (Színvázlatok) címmel. Verlaine pedig befejezte a Romances-t, e versei a francia nyelvben addig ismeretlen zeneiséggel szólalnak meg. Darabjai tájakat, személyes hangulatokat adnak vissza, olykor megbánásról ír, máskor feleségét szidja.
Levél Verlaine-nek
Hétfő délben
[London, 1873. július 7.]
Drága barátom!
Láttam a Smithnénak48 küldött leveledet.
[…]
Vissza akarsz jönni Londonba! Nem tudod, hogyan fogadna itt egytől egyig mindenki! És hogy milyen képet vágna Andrieu meg mások, ha újra veled látnának. Mindamellett nagyon bátor leszek. Mondd ki őszintén, amit gondolsz. A kedvemért akarsz visszajönni Londonba? És melyik nap? A levelem hatására? De hiszen már semmi sincs a szobában. – Mindent eladtam, egy felöltő kivételével. Két font tízet kaptam érte. Viszont a fehérnemű még a mosónőnél van, és egy csomó mindent megtartottam magamnak: öt mellényt, az összes inget, gályákat, gallérokat, kesztyűket meg az összes cipőt. Valamennyi könyvedet és kéziratodat biztonságba helyeztem. Szóval csak a nadrágjaidat adtam el, a feketét és a szürkét, egy felöltőt és egy mellényt, továbbá a zsákot és a kalapdobozt. De miért nem írsz egyenesen nekem? Igen, drága kicsim, még egy hétig maradok. És ugye, te is jössz? Mondd meg az igazat. Az bátorságra vallana. Remélem, hogy így van. Bízz bennem, nagyon rendes leszek.
A tiéd vagyok. Várlak.
RIMB.
(Kovács Ilona fordítása)
A két költő kapcsolata egyre feszültebbé vált, s így 1873 áprilisában Rimbaud ismét a családi birokra vonult vissza megpihenni, s írni kezdte Egy évad pokolban című munkáját. Az alkotást azonban félbeszakította Verlaine újbóli megjelenése, akivel Londonba, majd Brüsszelbe utazott. Útközben – heves viták után – viszonyuk annyira megromlott, hogy Rimbaud közölte, végleg szakít barátjával. Verlaine erre rálőtt és megsebesítette csuklóján – Rimbaud kórházba, Verlaine pedig két évre börtönbe került. A kórház után Rimbaud hazatért, befejezte az Egy évadot, mintegy összegezve egész addigi életét és munkásságát.
Írók otthona – Ahol Rimbaud és Verlaine élt
A már hosszú ideje sorsára hagyott londoni ház, amelyben Rimbaud és Verlaine francia költők heves kapcsolatuk javát megélték a XIX. század második felében a költészet házaként kapott új kulturális szerepet.
„A rézveretű gyaloghidak, a teraszok és a csarnokokat és oszlopokat körülfutó lépcsők egy-egy pontján már azt hittem, meg tudom ítélni a város mélységét. Ez az a csoda, amelyről nem tudtam magamnak számot adni: milyen a szintje a többi városrésznek az akropolisz fölött vagy alatt? Aki korunktól idegen, képtelen itt eligazodni. A kereskedőnegyed egyetlen stílusban épült körcsarnok, karzatokkal és árkádokkal. Nem látni boltokat, de az úttesten a havat letiporták; egy-egy nábob – éppoly ritka látvány, mint egy vasárnap reggeli sétáló Londonban – gyémántos delizsánc felé igyekszik.” (Arthur Rimbaud: Városok. ford.: Kardos László)
A Poets in the City (Költők a városban) nevű nonprofit szervezet folyamatosan szponzorokat keres az irodalmi-költészeti jellegű beruházáshoz. A London északi részén fekvő téglaépület már évek óta gazdátlan volt és állaga romlott, de miután egy árverésen megvette egy üzletember, az öreg házat kulturális központnak alakíttatta át, bérbe adva a Poets in the City-nek.
Miután a restaurálás befejeződött, költészettel foglalkozó kulturális központ létre is jött, és abban a szobában, ahol a két költő élt, emlékmúzeumot rendeztek be.
Rimbaud rendhagyó élete, szertelen és különc személye, sokszólamú költészete elvitathatatlan hatással volt az utókorra, őt tekintik a modernizmus atyjának. Magyarra a legnagyobb költők (Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Szabó Lőrinc) fordították. A fiatal költő kedvelte a londoniakat, „intelligensnek” találta őket, bár úgy érezte, hogy London Párizsból úgy néz ki, mint egy „nagyon vidéki város” – hiszen a francia fővárosban ekkor Hugo, Flaubert, Mallarmé mellett már az impresszionizmus is bimbózni kezdett. Rimbaud gyakran sétált a gyárnegyedben, a „véget nem érő dokkoknál” a Temze mentén. Még a ködöt is szerette. Jobban, mint Verlaine, aki vele volt mindhárom londoni tartózkodása alatt.
Az alapítvány ma úgy látja, hogy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine ideális figurák egy olyan szervezet számára, amely a kereszttársadalmi megközelítést támogatja, és egyszerre nyújt teret a költészet, a képzőművészet, a jazz, és a színház számára.
2000 februárjában az etiópiai Hararban avatták fel az Arthur Rimbaud Emlékházat, ahol félezer cikk és kézirat, több száz fotó, dzsibuti, etiópiai és jemeni utazásainak nyomát felelevenítő CD-ROM-ok és videokazetták idézik a Részeg hajó szerzőjének emlékét: „Mert kit megfürdetett minden vizeknek búja, / Nem szállhat révbe többé kalmárhajók után…” – hangzik két sor a költeményből, Tóth Árpád fordításában.
