„Megy az élet, jő az élet, / ebek vagyunk és cselédek, / bolondok.” Ezen a héten a 89 éve elhunyt Kosztolányi Dezső gyönyörű költeményét ajánljuk.
A halállal való intenzív kapcsolatát gyakran kiemelik. A naplójában is azt vallja, hogy „engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál”, vagy a Rapszódiában írja: „Nincs, ahova hazatérjek, / ténfergek, mint a kísértet / éjszaka.”
Alapvető játékos énje ellenére élete végén a pesszimista életszemlélete nyilvánul meg, nevezetesen a kiszolgáltatottság félelme a lét vak mechanizmusaival szemben. Felfogása szerint a végzettel és az erőszakkal eleve reménytelenül száll szembe az izolált, az érzékeny, a sérülékeny ember. „Jajgatok, de nincs, ki hallja, / vizes a kalapom alja / a könnytől.”
Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja Szabadkán született 1885. március 29-én (virágvasárnap) és Budapesten hunyt el 1936. november 3-án hunyt el Budapesten.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: RAPSZÓDIA
Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.
Csak csöndesen, szívem aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.
Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.
Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak akácos temetők
mireánk.
Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.
