Bár csupán néhány hónapot élt itt, ma mégis egész Oroszország egyik legkedveltebb múzeuma a pazar 11 szobás lakás, ahol az ünnepelt költő, Alekszandr Puskin 1837. február 10-én tragikus módon elvérzett.
„Kortársaim nem ismerhetnek engem úgy, mint amilyen betekintést engedek a jövendő nemzedékeknek. Ügyelnem kell N. tisztességére és a gyermekeim becsületére, hogy miattam életükben ne érje őket gáncs. Mégsem tudom megállni, hogy papírra ne vessem azt, ami a lelkemet nyomja: talán leküzdhetetlen grafomániám nyilvánul meg e késztetésben. Az írás utáni vágy gyakran végzetes: kortársaim megölnének, ha kinyilvánítanám mindazt, ami lelkemben kavarog, ha megismernék igazi énemet, ha megsejtenék, mi az, amit leírni készülök. Ám a következő nemzedékek úgysem tehetnek velem semmit, de még az ükunokáim sem, mert az időbeli távolság elveszi a dolgok élét, történelemmé simít mindent.” Így kezdődik az 1799. június 6-án született és fiatalon, 1837. február 10-én (orosz naptár szerint: 1799. május 26. – 1837. január 29.) elhunyt Alakszandr Szergejevics Puskin titkos naplója.
Kihagyhatatlan épületek – Puskin Emléklakás – Szentpétervár
Puskin a szentpétervári társaság egyik kedvence, már életében kultikus alak volt. Költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. Legjobb versei közül sokat magyarra sajnos nem fordítottak le. Életét egy párbajban szerzett seb oltotta ki: felesége jó hírének védelmében párbajozott az őt provokáló Georges Charles d’Anthes francia emigráns kalandorral, és a sérülésbe a második napon belehalt.
„Házasságunk első hónapjaiban, mielőtt a társaság beleszeretett volna, N. nem tudott mihez kezdeni a szabadidejével. Megtanítottam sakkozni, Karamzine „Történelem” című könyvét is odaadtam neki olvasni, de csak még jobban unta magát. Gyermeki lelkesedéssel olvasta viszont a sekélyes francia regényeket, egyiket a másik után. Egyszer felolvastam neki néhány versemet. Miközben hallgatta őket, olyan közöny ült ki az arcára, hogy soha többé nem mertem költészetemmel zavarni őt, ő pedig nem kért rá.”
Akárha leghíresebb művéből, az Anyeginből vette volna a jelenetet: Puskin csélcsap felesége, Natalja eredményeit védve halt meg időnek előtte. Miután egy gúnyos oklevelet küldtek neki „a felszarvazottak nemesi rendjének” tagságába történő beválasztásáról, (az egyébként szoknyabolond) Puskint őrjöngő féltékenység kerítette hatalmába, és Natalja szégyentelen udvarlója, a francia Georges d’Angthés vérét követelte. Egy fagyos januári reggelen indult a két férfi párbajozni a hómezőre, ahol Puskin ellenfele volt a gyorsabb. A költő halálos sebet kapott. Két, rettenetes kínok között töltött nap után a deliráló 37 éves Puskin dolgozószobája kanapéján elhunyt – míg állítólag azt képzelte, hogy hatalmas könyvgyűjteményét rendezgeti.
Mint, aki előre látta sorsát naplójában így írt a halálról: „A halál bizonyossága az egyetlen vitathatatlan igazság, annak ellenére, hogy ezt a legnehezebb felfognunk, miközben oly könnyedén és gondolkodás nélkül fogadjuk el a különféle hazugságok tengerét.”
A bőrkanapé – és Puskin több mint 4000 kötettől roskadozó könyvespolca – ma is a házban látható. 2010-ben egy alapos vizsgálat után bizonyossá vált, hogy Alekszandr Puskin valóban azon a díványon halt meg, amely Szentpéterváron, a költő lakásában berendezett múzeumban látható.
A szentpétervári törvényszéki orvostani intézet munkatársai mintákat vettek Puskinnak a múzeumban őrzött véres mellényéből és hajtincséből, és ezt hasonlították össze a díványon, illetve a kárpit mélyebb rétegeiben talált vérnyomokkal. A mellényt bizonyítottan a költő viselte, s a hajtincsről most állapították meg egyértelműen, hogy tőle származik.
A díványt az Ermitázs adta át a múzeumnak 1937-ben, de sokan kételkedtek eredetiségében. Galina Szedova, a lakás-múzeum igazgatója hétfőn azt is bejelentette: sokéves kutatómunkával sikerült kideríteni, hogy a bútordarabot Natalja Goncsarova, a költő özvegye adta át Mark Filoszofovnak, az Ermitázs munkatársának, s onnan került vissza eredeti helyére, Puskin Mojkán lévő lakásába.
A vizsgálat azt is bebizonyította, hogy barátainak nem volt érdemes a sebesült költőt elvinni a katonai orvostudományi akadémia kórházába, mert az a segítség, amelyet akkoriban ott tudtak nyújtani, nem volt semmivel sem több, mint amit otthon biztosíthattak a sérültnek a hozzá siető orvosok. A dívány eredeti voltát illető kételyek sokáig olyan erősek voltak, hogy a tárlatvezetésen hangsúlyozták: az egyetlen, ténylegesen Puskin tulajdonát képező bútordarab a múzeumban egy nagy asztal, a többi hű kópia, amelyet az eredeti számlák alapján az eredeti bútorokat gyártó cégtől rendeltek meg.
A relikviák között megtekinthetjük a költő párbaj idején viselt mellényét, halotti maszkját és sötét hajának egy tincsét. A dolgozószoba ma is éppúgy fest, mint a költő halála idején, hála barátjának, Vaszilij Zsukovszkijnak, aki Puskin halálos ágya melletti virrasztás közben lerajzolta a helyiséget.
Továbbá tágas, fénnyel elárasztott szobák is látogathatók tele pompás, birodalmi stílusú bútorokkal, elegáns vörös szőnyegekkel és a falakon Natalja párbajra hívó szépségét megörökítő portrékkal. A négy közös gyermekükről készült festmények mellett itt látható a Puskinról készült utolsó arckép is.
Elhagyva a lakást, egy kis sétát követően, a közelben találjuk az Irodalmi Kávéházat, ahol a költő állítólag utolsó reggelijét fogyasztotta (ez korábban Beranger Café névre hallgatott), és elindult a végzetes kimenetelű párbajra. Ma az előkelő étterem korábbi patrónusa előtt a bejáratnál elhelyezett viaszbábúval tiszteleg, étlapján pedig ma is megtalálhatók Puskin kedvenc ételei.
