„Végül megtanultam, semmit sem szabad elmondani egy készülő könyvről: meg kell írni” – vallotta Dame Agatha Christie. A detektívregény műfajának a királynője 130 éve született, és idén 90 éve szerepelt először regényben egyik kedvelt hősnője, az éles eszű Miss Marple.
„– Mindenkinek van valami rejtegetnivalója – idéztem mosolyogva.
– Pontosan.
– Még mindig ezt hiszi?
– Erősebben, mint valaha, barátom. De nem könnyű Hercule Poirot elől elrejteni a dolgokat. Különös érzéke van hozzá: kitalálja.” (Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság)
Agatha Christie (született: Agatha Mary Clarissa Miller) 1890. szeptember 15-én született a dél-angliai Torquay-ben, apja ingatlanokkal ügynökölt, ő magántanuló volt, csaknem mindent otthon, anyjától tanult. Komolyan fontolgatta, hogy énekesnő lesz, de első fellépésén kinevették, így örökre felhagyott a zenei pályával.
Az első világháború kitörésekor ápolónőnek jelentkezett, pályafutása rövid, de annál „sikeresebb” volt: az első beszállított beteghez férjhez is ment. Az illető Archibald Christie repülőtiszt volt, a házasságból 1919-ben egy lány született. Agatha a hadikórházban szerezte jártasságát a mérgek terén, s az itteni élmények ihlették első detektívregényét, amelyet hat kiadó utasított vissza. A titokzatos stylesi eset című könyv végül 1920-ban jelent meg, igaz a tárgyalótermi nagyjelenetet a következetlenségek miatt újraíratta vele kiadója. Az írónő ezután mindig konzultált szakértőkkel (ügyvédekkel, orvosokkal) – kivéve, ha mérgekről volt szó.
Már első könyvében szerepelt a különc, fura bajszú belga mesterdetektív, Hercule Poirot, nem titkoltan Sherlock Holmes szellemi gyermeke. Eredetileg neki is volt egy segéde – az egyenes, korlátolt, fantáziátlan és pedáns Hastings kapitány, akit sokak szerint Archibald Christie ihletett. Hogy így volt-e, nem tudni, de a házaspár válása után Hastings kapitány is eltűnt a Poirot-regényekből…
Christie az Önéletrajzában így írt két főhőséről: „Manapság minduntalan kapok olyan leveleket, hogy Marple kisasszonynak és Hercule Poirot-nak találkoznia kellene. Miért kellene találkozniuk? Bizonyos vagyok benne, hogy egyáltalán nem élveznék a dolgot.”
A házasság ugyanis megromlott: a férj 1926-ban bejelentette, hogy egy másik nőt szeret; Agatha, aki ugyanekkor vesztette el anyját is, idegösszeomlást kapott és két hétre eltűnt. A valós krimit azóta sem sikerült megfejteni: bár egy egész ország kereste, ma sem lehet tudni, merre járt és mit csinált. A válóper 1928-ban zárult le, Agatha bánatát feledni két év múlva Mezopotámiába utazott. Itt megismerkedett a nála 14 évvel fiatalabb Max Mallowan régésszel, akivel év végére már össze is házasodtak, s 46 évet éltek együtt. Agatha önironikus megjegyzése szerint ugyanis minél idősebb egy asszony, annál jobban érdekel egy régészt.
A II. világháború idején az írónő ismét egy kórházban dolgozott, az ötvenes évektől gyakran vett részt férje ásatásain Irakban és Szíriában. Mallowant tudományos teljesítménye elismeréseként 1968-ban lovaggá ütötték, felesége 1971-ben kapta meg hazája legmagasabb kitüntetését. Az idős hölgy ugyanabban az évben lábtörést szenvedett, egészségi állapota megromlott. Utoljára 1974-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Gyilkosság az Orient Expresszen című film bemutatóján, amelyen részt vett II. Erzsébet királynő is. Az irodalom talán legnagyobb „tömeggyilkosa” 1976. január 12-én halt meg wallingfordi otthonában.
„És mi az, amit tudok? Nos, tudok írni. Tűrhető muzsikus lehetnék, de nem igazi profi. Jó zongorakísérő vagyok. Nehéz helyzetekben képes vagyok találékony rögtönzésekre, ez rendkívül hasznos adottság: meglepődnének, hogy egy hajtűvel vagy biztosítótűvel micsoda házi balesetekből tudok kikecmeregni. Én voltam, aki ragacsos galacsint gyúrt egy darab kenyérből, majd belenyomtam egy hajtűt, a hajtűt pecsétviasszal egy függönyhúzó rúd végére erősítettem, és ezzel a szerkentyűvel sikerült felszednem anyám protézisét a télikert tetejéről, ahová lepotyogott! Kloroformmal elkábítottam egy sündisznót, amely belegabalyodott a teniszhálóba, és így ki lehetett szabadítani. Joggal állíthatom, hogy hasznomat lehet venni a ház körül, és így tovább.” (Osvát Katalin: Agatha Christie, a krimi királynője)
Sikerének titka tulajdonképpen megmagyarázhatatlan: még rajongói közül is sokan elismerik, hogy figurái gyakran két dimenziós sztereotípiák: ostoba szolgák, dagályos őrnagyok és pletykás vénkisasszonyok, ráadásul könyvei nem mentesek az előítéletektől és a sznobizmustól. Műveiből hiányzik az erőszak, a szex, talán még a szenvedély is, igaz a megoldás mindig korrekt és logikus. Az olvasó gyakran azt hiszi, hogy rájött, ki a gyilkos, de mindig kiderül, hogy tévedett, annyi a hamis nyom és a blöff. Christie saját bevallása szerint legzseniálisabb gyilkossági terveit mosogatás közben ötlötte ki, annyira gyűlölte ezt a házimunkát. Tehetségét a „szakma” is elismerte: a legenda szerint a londoni rendőrség főkapitánya a hatvanas években így fohászkodott: csak hála illetheti a Teremtőt, hogy nem faragott az írónőből bűnözőt.
„Ő a maga részéről sohasem vágyott rá, hogy szép fiatalember lehessen, nem mintha erre bármiféle esélye lett volna valaha is. Egyedül a bajuszával volt elégedett: a szép, dús bajuszával, amely hálásan fogadta a gondoskodást, a rendszeres kefélgetést és nyírást. Nagyszerű bajusz volt. Poirot nem ismert senkit, akinek akár csak fele ilyen pompás bajusza lett volna. Mindazonáltal tisztában volt vele, hogy sohasem volt jóképű férfi. Szép meg aztán végképp nem.” (Agatha Christie: Halloween és halál)
Alakjai közül a leghíresebb a már említett Hercule Poirot, a világ leghíresebb nyomozója, aki nemcsak tojásfejű, de hiú és mérhetetlenül büszke a bajszára és “kis szürke agysejt”-jeire. Lehet is, hisz ezeknek a segítségével fejtette meg a huszadik század legmeghökkentőbb bűnügyeit. És Christie személyes kedvence, a saját magáról is mintázott éleseszű vidéki vénkisasszony, Miss Marple. Idén ő is születésnapját ünnepli, méghozzá a hetvenötödiket: a Gyilkosság a paplakban című, először 1930-ban kiadott regényben jelent meg, és még 11 regényben, valamint 20 elbeszélésben bogozta ki a rejtélyeket. A siker titka részben az, hogy Miss Marple lakóhelye, az idilli St. Mary Mead falucska valóságos kis újkori Szodoma és Gomorra, nem történhet olyan bűntény, amelyhez hasonló – bár kevésbé súlyos – helyi esetet ne tudna az öreg hölgy előbányászni emlékezetéből.
„Mark Gaskell kissé meglepetten nézett Miss Marple-ra. – Ön… detektívregényeket ír? – kérdezte kételkedve.
A leglehetetlenebb emberek írnak detektívregényeket, ezt tudta. És Miss Marple, divatjamúlt, öreglányos ruhájában, különösen lehetetlen embernek látszott.” (Agatha Christie: Holttest a könyvtárszobában)
Christie krimije először 1928-ban került képernyőre. Miss Marple-t és Hercule Poirot-t olyan színészek alakították a mozivásznon és a televízióban, mint Margaret Rutherford, Joan Hickson, Geraldine McEwan és Julia McKenzie, illetve Peter Ustinov, Albert Finney, David Suchet, John Malkovich és újabban Kenneth Brannagh. A Beresford házaspár, Tommy és Tuppence kalandjai közül a legutóbb Tommy és Tuppence forró nyomon címen kerültek a tévé képernyőjére David Walliams és Jessica Raine főszereplésével.
Sikeres film készült a Gyilkosság az Orient Expresszen, A vád tanúja, a Halál a Níluson című regényeiből. Talán a leghíresebb munkája a Tíz kicsi néger, amely ma már angol nyelvterületen – a politikai korrektség és a színesbőrűek érzékenysége miatt És már senki sem… címmel jelenik meg. Színművei közül az Egérfogó a leghíresebb: a bűnügyi játék 1952 óta fut egyfolytában Londonban, túl van a húszezredik előadáson és a tízmilliomodik nézőn. Metcalf őrnagy egyik alakítója, David Raven 4575 előadást teljesített, s ezzel a darabbal együtt ő is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.
Christie évente legalább egy könyvet írt, ezek a karácsonyi ünnepek előtt jelentek meg. Összesen 147 kisregény, 15 dráma, és 90 regény szerzője, szinte valamennyit ma is kapni lehet Angliában. Agatha Christie hat románcot is írt Mary Westmacott fedőnevén. Könyvei hatalmas népszerűségnek örvendenek: csak az angol nyelvű kiadásokból másfél milliárd példány fogyott el, világszerte további egymilliárd, ennél csak a Biblia és Shakespeare kelendőbb. Írásait 45 nyelvre fordították le, az Egérfogót 45 országban mutatták be. Christie a kibertérben is tovább él: se szeri-se száma a neki szentelt helyeknek, hivatalos internetes honlapján pedig minden héten új fejtörőkkel, megoldandó gyilkosságokkal várják rajongóit.
