150 éve, 1872. október 4-én született Schöpflin Aladár Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító, akadémikus, a 20. századi magyar kritika és irodalomtörténet-írás kiemelkedő alakja.
A XX. század első felének tisztelt és „rettegett” kritikusa a klasszikus és a modern magyar irodalom képviselőivel egyaránt váltott levelet. Partnerei között említhető Jókai Mór, Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, Márai Sándor és későbbi felesége Maderspach Irén is – mondta az irodalomtörténész. Így tartott kapcsolatot Kaffka Margittal is; az írónő egyes források szerint gyengéd érzéseket táplált a kritikus iránt, olyannyira, hogy alakját Állomások című könyvébe is beleírta.
Schöplin Aladár több ezer kritikát, regényeket, drámákat, novellákat és gyermekregényt is írt; mindenki rá hivatkozik, aki érdeklődik az irodalomtörténet iránt.
Schöpflin Aladár 1872. október 4-én született a Nyitra vármegyei Manigán. Pozsonyban járt középiskolába, és itt végezte evangélikus teológiai tanulmányait. 1894-ben a budapesti egyetemen hallgatott filozófiát. 1898-ban, 26 évesen már a Vasárnapi Újság segédszerkesztője, 1902-től a lap irodalmi rovatának szerkesztője és vezető irodalomkritikusa volt, egyben számos irodalmi, történelmi és társadalmi témájú cikk szerzője.
ADY ENDRE: LEVÉL
Szerkesztő úr! Én most ötödször
Intézek önhöz levelet,
Ötödször kérek mindig egyet,
Óh, teljesítse, ha lehet.
Szerkesztő úr, kora tavasszal
Tavaszi nótát írtam én
S szerkesztő úr négyszer üzente,
Hogy nincs tavasz még s nincs remény.
Szerkesztő úr! Tavasz van immár,
Virágzik minden, zöld a rét,
A korzón tarka szín-zavarban,
Zajjal, tolongva jár a nép.
Tavaszról zeng a kis pacsirta
És nékem zengni nem lehet?
Szerkesztő úr! Ötödször kérem,
Közölje már a versemet!…
Ne féljen attól, hogy, mint eddig,
Csak ámitott a napsugár.
Most már kétségbevonhatatlan,
Hogy az idő tavaszra jár.
Szerkesztő úr! Kifogásokkal
Becsapni engem nem lehet:
Itt a tavasz, közölje már le
Az én tavaszi versemet.
Amikor 1908-ban megjelent a Nyugat, a 20. századi magyar irodalom meghatározó, korszakos jelentőségű folyóirata, rögtön közölte Schöpflin írását, s azután is szinte nem volt olyan szám, amelyben ne jelent volna meg tőle tanulmány vagy recenzió. Schöpflin mint a Nyugat kritikusa elemezte és értékelte a folyóirat első nemzedékének képviselőit, színvonalas tanulmányokat jelentetett meg Petőfi, Arany és Babits költészetéről, közreadta kiváló Mikszáth-monográfiáját.
Komoly szerepe volt Ady Endre, Móricz Zsigmond és mások elismertetésében.
Igényes arcképvázlatot készített a világirodalom klasszikusairól, Schillerről, Victor Hugóról, Zoláról. Kritikusi és irodalmi érdeklődése kiterjedt a századelő fiatal tehetségeinek munkáira is: teret adott a lapban Juhász Gyula és Kosztolányi verseinek csakúgy, mint Kaffka Margit és Krúdy Gyula regényeinek, novelláinak.
Az 1910-es években a Nyugatban megjelent esszéit és tanulmányait foglalta össze Schöpflin a Magyar Írók, valamint az Irodalmi arcképek és tollrajzok című kötetekben 1917-ben. Személyes- és olvasmányélményeit az Írók, könyvek, emlékek című művében tette közzé (1925).
A magyar irodalom története a XX. százakban című munkája a kor irodalmának első, tudományos igényű összefoglalása, melyben átfogó képet ad a 19. század végének és a 20. század elejének magyar irodalmáról, egyebek mellett a Nyugat szerepéről, s a folyóirat körül kibontakozó irodalmi mozgalom jelentőségéről.
Schöpflin mint szépíró is sikereket aratott (A pirosruhás nő – 1921; Balatoni tragédia – 1927; Vihar az akváriumban – 1939), de jelentős műfordítói munkássága is: számos angol, francia és német szerző művét fordította magyarra. Szerkesztésében jelent meg 1929-ben a Magyar Színművészeti Lexikon. 1918-ban Schöpflint a forradalmi írókat összefogó Vörösmarty Akadémia főtitkárává választották. A későbbiekben vezette a Szózat című napilap irodalmi rovatát, s egyik szervezője volt az 1926-ban létrehozott Magyar PEN Klubnak.
Munkássága elismeréseként két ízben – 1929-ben és 1936-ban – Baumgarten-díjjal tüntették ki. Babits halála után, 1941-től az ő irányításával folytatta működését a díj kuratóriuma. Ugyanebben az évben Illyés Gyula mellett társszerkesztője volt a Nyugat utódjának, a Magyar Csillagnak.
Schöpflin Aladár 1948-ban tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, a Kossuth-díjjal 1949-ben tüntették ki. Budapesten halt meg 1950. augusztus 8-án.
