Múlt századi divat. Évtizedek öltözékei, stílusai és irányzatai egy-egy mondatban.
A divat állítólag ismétli magát. Valóban vannak visszatérő elemek, anyagok, szabásvonalak, amelyek időről időre fölbukkannak. A 20. századig a művészeti stílusok változása viszonylag lassú folyamat volt. A művészet igazodott a társadalom fejlődésének üteméhez. A maradandóság gondolatát hordozó egyiptomi ókorban a művészetszemélet változásait csak évezredes időtávlatban tapasztaljuk, a középkorban a jelentős épületek elkészülte egy-egy emberöltőn is túlhaladt anélkül, hogy stílusjegyeinek avultságát számon kérte volna a következő generáció. Összeállításunkkal több évtizedet ölelünk föl kedvezve azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik szívesen idéznék föl, milyen volt a divat a 20. században.
Közelítve a 20. századhoz, a stílusok változásának üteme egyre gyorsult, a mindennapi élet változásai, a társadalmi fejlődésé, az emberi közösségek újfajta kapcsolatainak kibontakozása, az ipar, a kereskedelem, a közlekedés és a hírközlés modern eszközeinek alkalmazása fokozottabban gyorsította, sőt igényelte az újat. Ez a felgyorsulás az öltözködési formák, stílusok változásaiban talán még fokozottabban érvényes, mint a művészeti ágakban.
A második világháború után a textilipar volt hazánkban az a terület, ami szinte a leghamarabb feléledt. Az államosítást, összevonásokat és átszervezéseket követően pár tucat országos vállalat jött létre. A könnyűipar rengeteg embert foglalkoztatott, szövetkezetekben, tanácsi vállalatokban is sokan dolgoztak. A gyártósorokon szovjet exportra is készültek ruhák.
Szovjet kiállításon a magyar ruhák
A 20. századi modern öltözködést elsősorban funkcionális természete, az anyagszerűség követleményei, a szabás és díszítés és a kivitelezés határozta meg. Természetesen az idő előrehaladtával, a rendszerváltás környékén a keleti piac beszűkülésével és a technológiai fejlődéssel a foglalkoztatottak száma csökkent.
Zajlik a munka a ruhaipari szövetkezetben
A tipizált formák és a tömeggyártás világában fokozottan szükséges az egyéniség hangsúlyozása. A szocialista ünnepekről elnevezett ruhagyárak ontották a konfekcióipari termékeket. Május 1. ruhagyár, Április 4. Ruhagyár, Vörös Október Ruhagyár – termékeikre az egyszerű vonalvezetés, visszafogottság volt jellemző.
A Nemzetközi Ruházati Kongresszus, a Ruházati Mintatervező Vállalat, az Országos Kisipari Szövetkezetek Tervező Laboratóriuma diktálták a trendet. 1964-ben például a kosztüm volt népszerű, melynek szoknyája térd alá ért, s az alapanyagául szolgáló szövet nagyrészt hazai gyártású volt.
Őszi kosztüm- és kalapdivat 1964-ből
Jellemzően a műszálas anyagok voltak elterjedtek ebben az időszakban. Divatbemutatókon lehetett találkozni tehetséges tervezők fantáziadús és tényleg ízléses modelljeivel, ezek azonban nemigen jutottak el a vevőkhöz. A tervezőirodákban eleve kétféle kollekcióval készültek: egyet a kifutókra szántak, egy másikat az üzletek polcaira. Az esztétikai és minőségi különbség a kettő között óriási volt. Persze vannak olyan ruhák, amelyeket akár napjainkban is hordhatónak minősítenénk. A népművészeti motívumok például abszolút kortalanok.
Divatbemutató a Margitszigeti Nagyszállóban
Manapság, ha külföldi divatbemutatót nézünk, eleve fölkészülünk a különleges-különc darabokra, nem a mindennapi kényelem az elsődleges szempont. Az 1960-as években is lehetett olyan extrémitásokkal találkozni hazánkban is, amelyek mai szemmel nézve inkább viccnek, de minimum furcsának tűnnek, nem esztétikusnak. Az Op-Art minták nagy népszerűségnek örvendtek ruhák és kiegészítők szintjén is, az arcdíszként történő viselésük azonban nem állta ki az idők próbáját.
