Gondolatai nagy hatással voltak a protestáns teológiára és a realista regényírásra, sokat merített belőle Ibsenen és Strindbergen kívül Kafka, Sartre és Camus. Sören Aabye Kierkegaard dán filozófus, teológus, az egzisztencializmus előfutára 160 éve, 1855. november 11-én halt meg.
Kierkegaard legfőbb érdeme, hogy az egyéni emberi sorsra irányította a figyelmet. 1813. május 5-én született Koppenhágában. Vallásos, bűntudattól gyötört apja szegény vidéki béreslegényből vált dúsgazdag polgárrá, és még nyomorúságos ifjúkorában megátkozta Istent. Emiatt később úgy érezte, hogy szerencsétlenségre kárhoztatott ő is, utódai is.
Apja ösztökélésére 1830-ban teológiára iratkozott be, de érdeklődése hamarosan a filozófia és az esztétika felé fordult. Végül otthagyta az egyetemet, és az aranyifjak kicsapongó életét élte. 1834-ben, anyja halála után kezdte el írni Naplóját. Amikor 1838-ban apja is meghalt, felhagyott a bohém élettel.
Folytatta teológiai tanulmányait, 1840-ben ledoktorált, és még ugyanebben az évben eljegyezte Regine Olsent, egy államtanácsos leányát. A közvélemény teljes elképedésére és felháborodására azonban egy év múlva, mondvacsinált ürüggyel felbontotta az eljegyzést. Berlinbe ment, hogy Schelling filozófiai előadásait hallgassa. Hazatérve, 1841-ben Koppenhágában teológiai doktori címet szerzett.
Teljes elszigeteltségben élt, szédületes iramban dolgozott. Négy év alatt nyolc jelentős művet írt, amelyeket álnéven, saját kiadásban jelentetett meg. Legnagyobb hatású műve, a Vagy-vagy (1843) napló-, levél- és elbeszélésbetétekkel tarkított nagyesszé, amely az esztétikai és az etikai életfelfogás közti választás szükségességéről szól. Ezzel a művével ugyanazon a napon jelent meg a hit és az áldozathozatal kérdésével foglalkozó Félelem és reszketés, amely az erkölcsöt és a hitet állította szembe az ótestamentumi Ábrahám történetében.
„Az ember – szintézis; a végtelenség és a végesség, az időbeliség és az örökkévalóság, a szabadság és a szükségszerűség szintézise. A szintézis a kettő közötti viszony… A saját én olyan viszony, amely önmagához viszonyul, vagy a viszonyban az, hogy a viszony önmagához viszonyul.” (Vagy-vagy)
Az Ismétlés a világirodalom egyik legszebb és legszemélyesebb vallomása a szerelemről. Személyes és szenvedélyes. Személyes, amennyire az volt e „koppenhágai Szókratész” élete, és szenvedélyes, mely szenvedély kötötte, mozgatta és el nem engedte halála napjáig. És ez a szenvedély tette végül azzá, ami lett: kora egyik legjelentősebb, legszebben író gondolkodójává, aki nélkül a 19. és 20. század legnagyobb művészeti, irodalmi, teológiai és nem utolsósorban filozófiai kísérletei értelmezhetetlenek maradnának.
A szorongás fogalma (1843) című a félelemmel szembeállított, tárgy nélküli szorongás kérdéskörét járta körül. Úgy vélte, hogy a filozófiának egyszer s mindenkorra le kell mondania az objektivitás általános igényéről, elsődleges feladata az egyéni lét vizsgálata. Az élet értelmetlen, a lét kérdései csak irracionálisan, vallásos megközelítésből vizsgálhatók és oldhatók meg. Nézetei szerint az emberi létezés az esztétikai (spontaneitás és szabadosság), az etikai (jó lelkiismeret) és a vallási („végtelen rezignáció”) stádiumokon halad keresztül.
Az 1840-es évek második felétől Kierkegaardban egyre erősödött a hit, hogy Isten különleges szerepet szánt neki, hogy az ő feladata a kereszténység valós természetének feltárása kortársai előtt. A vallás a lét legfelsőbb állapota – vélekedett – a „kereszténység pedig nem tan, hanem egzisztenciális üzenet”.
„Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. „Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot.” Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: „Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés.” Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint.”
Az egyházat ostorozó írásait a papság és a polgárság felháborodottan utasította vissza. Az állandó feszültséget, a felfokozott lelkiállapotot Kierkegaard szervezete nem bírta elviselni. Alig 42 évesen, 1855 októberében az utcán agyvérzést kapott és kórházba került. Itt halt meg november 11-én, vagyona maradékát volt jegyesére, Regine Olsenre hagyta.
A filozófiatörténet Kierkegaard munkásságát tekinti az egzisztencializmus első megnyilvánulásának. Gondolatai nagy hatással voltak a protestáns teológiára és a realista regényírásra, sokat merített belőle Ibsenen és Strindbergen kívül Kafka, Sartre és Camus. A filozófusok közül főként Heidegger követte. Műveit több mint 30 nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Életművét bemutató kiállítást rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2013-ban.
