„Egy vonal egyedül semmit nem jelent. Kell egy második, hogy jelentést adjon neki.” Eugéne Delacroix francia romantikus festő 150 éve halt meg.
Európában a klasszicizmus ülte még diadalát, és az akadémizmus is kialakult, amikor a görög nép szabadságharcáért lelkesedő francia művészek könyörtelen harcot indítottak a klasszicizmus merevsége, hideg szépségideálja és akadémizmus festői dogmatizmusa ellen. Az akadémiával szemben elsőnek hirdették a művészi szabadságot, műveikben nemzeti és egyéni sajátosságokat tükröztettek. Az ember és nemzeti felszabadulásért folytatott harcukban a haladásért emeltek szót. A romantikus festészet első emlékeinek Goya öregkori képeit tekintjük, ám a francia romantika festészetének vitathatatlanul legnagyobb alakja Eugéne Delacroix volt. A francia festő nemcsak tematikában, hanem festői előadásmódjában is szakított a klasszicista, vagy az akadémikus művészet világával. Mondanivalóját laza kontúrokkal, színesen, izgalmasan, mozgásban mutatta be. Történelmi és politikai irányvonalú művein kívül elismerést hoztak az irodalmi és zeneművészeti témákat kedvelő festőnek.
1798. április 26-án született Charenton-Saint-Maurice-ban (Seine megye) és 150 éve, 1863. augusztus 13-án halt meg. Apja diplomata, majd Bordeaux prefektusa volt, anyja az Oeben-Riesener családból származott, melynek tagjai közül a XVI-XVIII. században az udvar bútortervezői kerültek ki. Születésének körülményeit pletykák árnyékolták, a család több ismerőse is úgy vélte, hogy a fiú apja valójában nem Delacroix külügyminiszter, hanem a kor egyik legbefolyásosabb politikusa, diplomatája, Talleyrand.
Az ifjú Eugéne klasszikus tanulmányokat folytatott, rajongott a színházért és a zenéért. 1815-től tanult festészetet Pierre-Narcisse Guérinnél, az akadémikus piktúra mesterénél, de a romantikus Théodore Géricault és Richard Parkes Bonington vásznai nyűgözték le. 1822-ben állított ki először a párizsi Szalonban, ekkor barátkozott össze Louis Adolphe Thiers-rel, a történésszel, aki minisztersége idején épületdekorációs feladatokkal látta el.
A rendkívüli zenei tehetséggel megáldott, művelt ember hírében álló Delacroix első jelentős műve a Dante bárkája, amelyet Géricault A Medúza tutaja című képe nyomán festett, de tragikus hangulata Michelangelo és Rubens képeit idézi. Festésmódja, az oldott formák, a fellazított kontúrok, a szenvedélyek feszültsége a romantikus iskola vezéralakjává avatták. Másik hatalmas vásznát, a Khioszi mészárlást kora eseményei ösztönözték: Khiosz szigetén a törökök húszezer görögöt gyilkoltak meg. Képe Lord Byron emléke előtt is tiszteleg, a költő a görög szabadságért áldozta életét. Sokat tanulmányozta az angol festők közül, a Fielding testvérek és Bonington technikáját, 1824-ben Párizsban megcsodálta Constable tájképeit. 1825-ben Londonban megismerkedett Turnerrel és Constable-lel. Ha éppen nem festett, grafikákkal vagy vázlatkészítéssel foglalatoskodott.
Egymást követték történelmi festményei: A nancyi csata, A poitiers-i csata, Sardanapal halála, A liége-i püspök meggyilkolása. Az 1830-as forradalom hatására festette leghíresebb, A szabadság vezeti a népet című képét, mely később a Szabadság szimbóluma lett. A barikád élő és holt alakjaiban – a trikolórt fedetlen kebellel a magasba tartó allegorikus nőt leszámítva – valós személyeket ábrázolt. Delacroix a nő figuráját világos színekkel emeli ki a sötét háttérből. A földön fekvő holttestek a forradalom kegyetlenségére, az öldöklés embertelenségére utalnak.
1832-ben a marokkói követ, Charles de Mornay kíséretében jutott el Észak-Afrikába, az egzotikus világ, a sivatag, a lovak vadsága megragadta képzeletét: Utca Meknesben, Algíri nők, Marokkói és lova. Jelentős portréfestő is volt, számos önarcképén túl megfestette barátai, szellemi társai, Chopin, George Sand, Paganini portréját.
1833-ban kapott megbízást a Bourbon-palota királyi szalonjának faliképeire, majd a versailles-i történeti múzeumban készítette el A taillebourg-i csata, illetve A keresztesek bevonulása Konstantinápolyba című freskóit. 1851-ben készült el a Louvre Apolló-galériájának mennyezetképeivel. 1849-től dolgozott a párizsi városháza (Hotel de Ville) freskóin, amelyek az 1871-es tűzvészben elpusztultak. A Saint-Sulpice-templomban Mihály arkangyalt, Jákob küzdelmét az angyallal, valamint Héliodóroszt ábrázoló faliképeket festett.
1863-ban halt meg, párizsi lakását később múzeummá alakították. Az angol Turnerrel együtt az impresszionizmus merész újításait előlegezte, de az expresszionizmus előfutárának is joggal tartják.
Delacroix erős képzelettel megáldott, érzékeny művész volt. Műveinek modern kifinomultságát kevesen értették meg, köztük volt Charles Baudelaire, aki elemezte is művészetét. A budapesti Szépművészeti Múzeum A Vihartól megvadult ló, illetve a Marokkói és lova című vásznait őrzi.
