Egy író, akit csendben kell olvasni. „Ízlelgetve minden egyes szavát.” Öt éve, életének 76. évében hunyt el Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota Svájcban élő Kossuth-díjas író.
„Vártam valamit. Hogy mit? Azt nem tudom. De azt gondoltam, hogy az élet nem lehet csak ennyi, ennyire semmi. Az életnek lennie kell valaminek, és én arra vártam, hogy ez a valami bekövetkezzen, egyre csak ezt kerestem.” (Agota Kristof: Mindegy- Azt gondolom)
A francia nyelven alkotó Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon. Kilencéves volt, amikor szülei nagymamájához költöztették Szombathelyre, majd internátusba került. Ekkor születtek első versei.
Az érettségi után férjhez ment történelemtanárához, majd közös gyermekükkel 1956-ban Svájcba emigráltak. A háztartás vezetése és a gyermeknevelés mellett egy óragyárban is dolgozott. Kristóf Ágota elmondása szerint a gépek ritmikus zaja beindította lírai kreativitását.
„Iskolás éveimben nagyon szerettem a tanáraimat. Olyan csodálatot és tiszteletet váltottak ki belőlem, hogy kötelességemnek éreztem megvédeni őket osztálytársaim durvaságától.
A tanárok felesleges kínzása felháborított. Még olyankor is, amikor rossz jegyeket adtak. A rossz jegyek semmit nem számítanak, akkor hát miért kell bántani ezeket a gyenge, védtelen lényeket?
Emlékszem egyik osztálytársamra, aki nagyon ügyesen, nesztelenül odalopózott a biológiatanárunk mögé, és a gerincoszlopán keresztül kihúzgálta az idegeit, melyeket aztán szétosztott közöttünk.
Sok mindent lehetett fabrikálni ezekből az idegekből, például hangszereket. Minél elnyűttebb volt egy ideg, annál szebben szólt.
A matematikatanárunk egészen más volt, mint a biológiatanár. Az ő idegei teljesen használhatatlanok voltak. Ellenben a koponyája teljesen kopasz volt, s ez lehetővé tette, hogy egy körzővel tökéletes köröket rajzoljak rá.” (Agota Kristof: Mindegy)
1978-tól kezdett francia nyelven hangjátékokat és színpadi darabokat írni. A Svájci Irodalmi Archívum, amely megkapta hagyatékát, 23 drámáját tartja számon, de csak kilenc került a közönség elé. A nyolcvanas években zajos sikert aratott a Nyugat-Európában, majd később Magyarországon is megjelent A nagy füzet, A bizonyíték, valamint A harmadik hazugság című kisregényekből álló trilógiájával, amely körkép a második világháború éveiről, az azt követő világról egy család történetén keresztül. A trilógia több országban kötelező iskolai olvasmány.
2004-ben elkészült Az analfabéta című rövid önéletrajza. 2005-ben jelent meg Mindegy címmel novellákat és színműveket tartalmazó kötete, s mint akkor elmondta, „most már nincs kedve többet írni”.
„Nem is tudom, mikor írtam a Mindegy című kötetben szereplő novelláimat. Ellenben azt tudom, hogy a korábban, még magyarul írt verseim szolgáltak alapul hozzájuk. Megpróbáltam francia nyelvre lefordítani őket […], de prózában, sok változtatással. Ezek a kis novellák az első franciául írt szövegeim” – mesélte Agota Kristof egyik interjújában. Hozzátette azt is, hogy akkoriban mindez inkább csak játék volt számára. Nos, lehet, hogy a szerző egyszerű „ujjgyakorlatoknak” tekinti e rövid írásokat, ám mások lényegesen többet látnak bennük. Az egyik neves francia társulat, a Compagnie Interligne már a kötet megjelenését követő évben színpadra alkalmazta e novellákat, melyekről a franciaországi kritikusok is nagy elismeréssel szóltak: „Egy könyv, amit csendben kell olvasni. Ízlelgetve minden egyes szavát.”
Takács M. József műfordító szerint az írónő saját fájdalmait, megkeseredettségét oldotta fel az írásban, erre irányult „tömör, szikár stílusa” is. „Mindig magyarnak vallotta magát, noha 1956 óta nem élt Magyarországon. A magánéleti problémái, a Magyarország miatt aggodalma, saját életének nehézségei préselődtek bele stílusába” – jegyezte meg. Az írónő műveinek fordításakor leginkább a mondatok ritmusát, a gondolatok pontosságát volt a legnehezebb visszaadni. „Rendkívül erős, drámai szövegeket írt, mindenféle cicoma nélkül” – tette hozzá a fordító, aki felhívta a figyelmet a jelzők feltűnő hiányára.
„Az egyetlen dolog, ami igazán félelmetes, ami fájdalmas, az az élet, azt pedig már ismered.” (Agota Kristof: Mindegy)
Az írónőt 1988-ban Olaszországban Alberto Moravia-díjjal, Németországban életművéért 2001-ben Gottfried Keller-díjjal, 2005-ben pedig Schiller-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. Tavaly a Neuchateli Intézet díjátadójára nem tudott elmenni megromlott egészségi állapota miatt, viszont 2011-ben a Kossuth-díjat személyesen vette át Budapesten.
Akkor az írónő úgy nyilatkozott, hogy vagy fél évtizede nem írt új művet, mert az egészségi állapota nem teszi lehetővé. „Olvasni sem tudok, mert a napjaimat kórházban töltöm, a kezelések nem engedik” – mondta az írónő, aki élete utolsó éveiben családjában, gyerekeiben, unokáiban lelte örömét. A francia nyelven alkotó írót 2011. július 27-én neuchateli otthonában érte a halál.
