„Mikor az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna arckifejezésében, s milyen szelíden néz egy tigris. Az állatkert vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott egy ketrecben egy kolléga.” – mondta Molnár Ferenc író, aki A jó tündért is képes volt kihegyezni.
Molnár Ferenc darabjában, A jó tündér-ben Lu, a Tündér, kedvességével, jóságával, segítőkészségével mindenkinek szerencsét hoz, akár tetszik az illetőnek, akár nem. De miért nem érdemli éppen egy tündér, hogy rá is mosolyogjon a jó sors? Egy alkalommal a darab vége után megszólították az írót.
– Mr. Molnár, én önnek nagy tisztelője vagyok. Minden darabját megnéztem, éppen ezért engedje meg, hogy figyelmeztessem „A jó tündér”-nek egy abszurd mondatára.
– Tessék!
– A darab hőse, az ötvenéves ügyvéd nem álmodhatott gyerekkorában ceruzahegyezőgépről, mert ezt a gépezetet sokkal később találták fel, mintegy nyolc-tíz év múlva.
– Honnan tudja ezt ilyen pontosan?
– Én vagyok a feltaláló.
