Szabó Dezső, Az elsodort falu kivételes tehetségű írója örömmel dicsekedett Sugár Károlynak, a Nemzeti Színház kivételes tehetségű nagy művészének. Mégis Szabó volt az, aki meglepődött…
– Soha nem voltam ilyen egészséges! Hogy döng a mellem! Mekkora a muszklim! De nem dolgozom. Minek? Leráztam magamról mindent, munkát, felelősséget, lelkiismeretet. Hírt, földi hiúságot. Minek? Valljak? Ezeknek a szamaraknak? Írjak? Az utókornak? Az Akadémiának? Schöpflin tatának? Minek? Soha többé!
Szabó Dezső szóhoz sem engedve Sugár Károlyt, akinek alakját egyik regényében meg is örökítette, hanem mély levegőt vett és így folytatta:
– És az egészség! Élni, sétálni. Inni, enni, amíg lehet. Amíg nem kopogtat az ajtónkon az örök árnyék. Mert jön! Addig úszni a semmittevésben. Mint vitorla a szélben. Hogy ez betegség? Nem az! Soha nem voltam ilyen egészség! És te, Sugár Károly, nem voltál így? Soha nem voltál így?
Sugár végre szóhoz jutva az egészre csak ennyit felelt:
– Dehogynem. Hiszen én játszom a Képzelt beteget.
