A júliusi hőség Görgey Artúrt és csapatát is megkínozta…
Midőn Görgeynek utolsó visszavonulásakor a sereg majdnem eltikkadva a júliusi hőségtől s a szomjúságtól, alig bírt keresztülgázolni a tiszántúli puszták homoktengerén.
Földváry, mint rendesen, kedves 3. zászlóalja mellett lovagolván, sokáig nézte az elfáradt bajnokokat, míg végre egy könnyet kitörülvén szemeiből, leszáll lováról:
– Nesze, fiúk – zokog – üljetek föl, én gyalog is mehetek.
A részvét kitörő érzetében egy lovat ajánlott egy egész zászlóaljnak.
Lejegyezte: Szilágyi Sándor
