A Nyugat fiatal szerzői nehezen viselték Osvát Ernő tagadhatatlan tudását és hatalmát…
Tersánszky Józsi Jenő emlékei szerint Osvát Ernő körül gyakran „áskálódtak, hízelegtek, háta mögött sugdosodtak, szót hordtak”…
„Összezördültünk kissé. Hát micsodán? Azon, hogy helytelenítettem egy költeménynek a közlését, és nem akartam elfogadni az Osvát magyarázatát.
Neki egy kis állandó udvara volt, magamfajta, ifjabb írócskákból. És ezek, akárcsak az udvarponcok, áskálódtak, hízelegtek, háta mögött sugdosodtak, szót hordtak.
Egyikük panaszolta nekem, hogy Osvát a másik tanácsára meghúzatta vele, igaztalan, a művét. Mire azt mondtam vad, ifjúi önérzettel: ha nekem Osvát egy vesszőmet törli, akkor többet nem vagyok a Nyugat munkatársa…!
Huhhh! Boldogan szaladt ifjú kartársam az Osvát kis társaságában közhírré tenni dölyfös kijelentésemet. Egyúttal persze a maga védelmében is. Aztán, amikor tárgyaltak, Osvát legjobb barátja és fönntartástalan talpnyalója csípősen „ravasz ember” néven illetett engem, aki hát belemegyek a háta mögött szerkesztőmnek lecsepülésébe.
De rosszul járt. Osvát hozzá fordult, és jól tagolva, jelentősen mondta:
Ezt ne mondd! Tersánszky minden, csak nem ravasz. Ő szemembe szokta megmondani a kellemetlent is.
A futár gyorsan közvetítette nekem Osvát válaszát. És ezzel valóban alkalmat adott rá, hogy szégyelljem hetvenkedésemet, amivel már föltevésekre is megbántok olyan igaz és jó szándékú lelket, mint Osvát Ernő volt.”
Forrás: Tersánszky Józsi Jenő: Nagy árnyakról bizalmasan. Osvát Ernő, a szerkesztők szerkesztője
