A nem éppen jó modoráról és előzékenységéről közismert George Bernard Shaw sem tudta megakadályozni, hogy időnként le ne rohanják dilettáns akarnokok és fölolvassanak neki verseikből vagy novelláikból.
Egy erőszakos önszorgalmú költőjelölt is rákényszerítette egy alkalommal művészetét, s fölolvasott néhány verset. Shaw magába roskadtan hallgatta a klapanciákat, majd félbeszakította a lelkendező ifjoncot…
– Világéletében költőnek készült? – kérdezte lehangoltan.
– Voltaképpen orvos szerettem volna lenni…
– És, mégis, mi indította akkor arra a gondolatra, hogy a szikét fölcserélje a töltőtollal? – sóhajtott fel Shaw.
– El is kezdtem az orvosi tanulmányokat, de megszakítottam, mert az az érzésem támadt, hogy verseimmel jobban szolgálhatom az emberiség javát, sorsa jobbrafordulását – válaszolta lelkesen az ifjú.
– Ha csak azért ír verset, hogy az emberiséget szolgálja, akkor nyugodtan abbahagyhatja, mert már azzal elévülhetetlen érdemeket szerzett, hogy nem lett orvos!
