Ki gondolná, hogy a mindenki által kedves és visszafogott kritikusnak ismert Tóth Árpád elégedetlen volt a saját verseivel? Tersánszky Józsi Jenő például meglepődött…
„Ő maga, a saját verseinek egy jelentős részéről azt vélte, hogy túlmennek azon a határon, amit az egészség megszab. És a szeretetét ezek iránt a művei iránt a szülő görcsös szeretetének tartotta, amely a beteg, béna gyermekét is körülveszi szívével, vagy azt még jobban.
Megmondom, hogy ez a tény miért maradt élesen emlékemben. Semmit sem jegyez meg az ember jobban, mint olyasvalamit, ami a hiúságához ragadt.
Tóth Árpád nekem többször, kihangsúlyozottan mondotta, hogy:
– Józsi Jenő, neked abszolúte nincs okod félni az élettől. Én csak irígyelhetlek téged. Te az egészség fia vagy személyedben is és szellemedben is. Ez a kellő és a helyes út. Te nagy sikerek embere leszel, fiacskám, mert azt csinálod, ami mindenkinek kell. Amit én és nehányan csinálunk, az sohsem lesz csak nehány értő és hozzánk hasonlóan esett lélek gyönyörűsége.
Hát ha az én nagy sikereimben tévedt ugyan Tóth Árpád és ha okvetlen volt is az ő rólam való vélekedésében a delikátoknál tartó ínyenc lenézéséből azokkal szemben, akiket a rendes konyha is kielégít, az biztos, hogy Tóth Árpádnak ez a vélekedése őszinte, becsületes nosztalgiákról tett tanuságot, amely be szeretett volna igenis hangolódni az élet alapját tevő nagy közhelyek ritmusába. De nem tudott, vagy azt hitte legalább is.”
Forrás: Tersánszky J. Jenő: Az ifjú Tóth Árpád, Nyugat, 1931
