Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi költője, fiatalon katonának állt. Debreceni esküdt deák volt 1782 tavaszán, amikor valami mellőztetés miatt összezördült a professzoraival, s haragjában felcsapott huszárnak.
A francia háborúban már főhadnagy volt. Ekkor történt, hogy ezrede megszállt egy Rajna-melléki várost. A lakosság ellenállása olyan dühös volt, hogy az óbester büntetésből egy órai zsákmányolást engedett katonáinak.
Fazekas is beállított egy úri házba. A család rémülve nézte az ellenséges tiszt jöttét; de a főhadnagy udvariasan köszönt, s bemenve a könyvtárba, levett a polcról egy jeles munkát s az asztalhoz ülve figyelmesen olvasni kezdett.
Mikor megszólalt a trombita, hogy a zsákmányolás ideje letelt és mindenkit főbe lőnek, aki még tovább sarcol: Fazekas Mihály visszatette a könyvet a helyére, s mint aki a zsákmányból jól kivette a maga részét, meghajtotta magát és elindult kifelé.
A meghatott háziúr szemében a hála könnyeivel sietett utána, s nagy nehezen rátukmált a nemes ellenségre egy értékes arany órát.
– Hát elfogadom és köszönöm – mondta Fazekas Mihály. – De csakis, mint emléket. A zsákmányt itt viszem a fejemben.
