Jókai Mór és Vas Gereben közös inasa húsvétkor is számíthatott a két íróra…
1847 első felében Jókai Mór és Vas Gereben közös inast tartott. Húsvétkor mindketten hazautaztak szülői látogatásra, de nem egyszerre hagyták el a fővárost. Jókai Mór már Komáromba érkezhetett, amikor Vas Gereben útnak indult.
Mikor Vas Gerebent Gyuri, az inas elkísérte a gőzhajó állomásig, így szólt gazdájához:
– Teins uram, hozzon ám nekem valamit, mert Jókai úr is megígérte, hogy hoz egy bárányt.
– Bizonyosan meg is hozza, mert ő nagyon jó ember – mondta Vas Gereben.
– Én is azt hiszem – mondta Gyuri teljes megnyugvással. – Az igaz, hogy kálomista ember, hanem azért becsületes ember, húsvétkor sem felejt el.
Forrás: Bisztray Gyula