Több méltatója által a „kizárólag remekműveket alkotó” írók közé sorolt Joyce maga is osztotta a nagyvilág igen kedvező véleményét alkotásairól. Viszont a saját maga iránti rajongást csak bizonyos határig viselte el.
„Mindössze egy dolgot követelek meg olvasóimtól: hogy életüket műveim olvasásának szenteljék” – hangoztatta James Joyce, az Ulysses írója. Noha egyszer így fordult W. B. Yeats költőhöz: „téged is, engem is hamarosan elfelejtenek”, kevésbé őszintétlen pillanataiban saját magát a modern próza vonatkozásában Isten ajándékának tekintette.
Joyce gyűlölte az emlékműveket. Még azt is kikötötte, hogy róla soha ne készüljön egyetlen szobor se – aminek persze az utókor nem tett eleget. Egyszer taxiban ülve elhaladt a párizsi Diadalív mellett, és mellette ülő barátja megkérdezte tőle, vajon meddig lobog majd az örökmécses lángja.
„Amíg csak az ismeretlen katona fel nem tápászkodik, és dühödt undorral el nem fújja” – riposztozott Joyce.
