Örök kérdés az irodalmárok számára, hogy vajon Jane Austen magáról mintázta-e a pajkos és intelligens Elizabeth szerepét? Levelezésében az írónő a kapcsolatot soha nem tagadta, de nem is erősítette meg.
Amikor Jane Austen megírta a Büszkeség és balítélet első változatát, még csak húszéves volt, akár Elizabeth Bennet, és épp egy ír fiatalember udvarolt neki. 1813-ban amikor kiadták a regényt, már harminchét: szinte Elizabeth anyjával egyidős. Valószínű, hogy a megírás és a kiadás közt eltelt tizenhét év az egyik leghosszabb késlekedés.
Az Austen család összes tagja jó levélíró volt, és Jane tolla is szépen, könnyedén araszolt; élvezte az írást. Élvezettel vegyes örömmel számolt be nővérének, Cassandrának kis kalandjairól és flörtjeiről, miközben tudta, hogy a hölgyek életét megkoronázó esemény, a házasság felé törekszenek mindannyian.
Ebben az időben ismerkedett meg Thomas Lefroyjal, aki Austen legelső fennmaradt levelének fő témája, Tom Lefroy lett “az ír barátom”, akivel kacérkodott, sőt, botrányosan viselkedett egy táncmulatságon, és ezt nagyon élvezte.
„Mr. H (Heathcote) Elizabethtel kezdett, aztán táncolt vele megint; de nekik aztán fogalmuk sincs róla, hogy legyenek egyéniek. Azzal hízelgek viszont magamnak, hogy tanulhattak abból a három, egymást követő leckénkből, amit ott adtam nekik T-vel (Tom Lefroy).”
A joghallgató fiatalember épp annyi idős volt mint Jane, alig húszéves, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az érzelmeik komolyak, Lefroyt gyorsan elküldték. Jane viccesen emlegette később leveleiben, de mégis fájt neki ez a kaland évek múlva is.
Tom Lefroy egy örökösnőt vett feleségül, és később ő lett Írország a legfelsőbb bíróság elnöke. Idős korában egyszer rákérdeztek, szerelmes volt-e Jane Austenbe, és ő beismerte.
