Márai Sándor számára a magyar nyelv használata a szabadságot és az elfogadottságot jelentette…
A második világháború után, 1948 augusztusában a fenyegető diktatúra miatt Márai Sándor családjával elhagyta az országot, előbb Olaszországban, majd 1952-ben New Yorkban telepedett le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg. Hazájától és a magyar nyelvtől soha nem volt képes, és nem is akart megválni; az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, az itthoni eseményeket a Szabad Európa Rádióban kommentálta, 1968-ig a rádió levelezője volt Candidus álnéven.
Útlevelében egy gesztenyefa levelet őrzött, amely valószínűleg a Mikó utcai otthona előtti fasorból származhatott.
Ötvenhét című versében még így írt: „Otthon vagy? Hol vagy „otthon”? Csak a nyelvben, / Minden más fonák, zavaros, homályos.”
Évekkel később, 1952-ben így szólal meg kényszeredett emigránsként:
„Magyar író akartam lenni és otthon, magyarul akartam írni, a nép nyelvén, amelyhez tartozom. De az író – ha lelkében ellenállt, – a kommunista társadalomban hamarosan eretnekké változott.”
