Csiky Gergely író és színi tanár nagysikerű darabjából énekes színművet faragott Újházi Ede. A csillag Blaha Lujza volt.
Újházi Ede, aki amúgy is rajongott Blaháné művészetéért, a bemutatón sírva fakadt a gyönyörűségtől, s akárhányszor csak látta-hallgatta a „Nagymama” előadását, mindig megkönnyezte. És olyankor bizony szégyenkezve kotorászta elő zsebkendőjét.
Visszatérve a bemutatóra. Az első felvonás végén rohant a folyosón, hogy ő gratuláljon először a nagy művésznőnek.
Berontott az öltözőbe és ott állt előtte a művésznő, öregasszonynak maszkírozva, fehér parókában.
Újházi Ede csak nézte, nézte és kicsordult a könnye. Sokáig szólni sem tudott, majd kinyögte:
– Nagymama! Lujza… Lujza… te… te… Istennő!
– Nono, Edus – szólt rá nevetve Blaháné és megpaskolta a Mester arcát. – Csakhogy kinyögted végre! Mert biz’ isten én már csak azt vártam, hogy szokásod szerint azt mondod: – Te… te… marha!
