„…és Benczúr Gyula az érzések minden húrján játszik.” Benczúr Gyula festő, akadémikus, a historizmus legnagyobb magyar mestere 95 éve, 1920. július 16-án halt meg.
Benczúr Gyula 1844. január 28-án született Nyíregyházán, evangélikus családjában vallásos és hazafias nevelést kapott. Kassán végezte a középiskolát, először egy itteni magániskolában tanult festeni és rajzolni. 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke volt, s együtt dolgozott Szinyei Merse Pállal is. Benczúr és barátja, Szinyei Merse Pál is ide törekedett, és Szinyei levelezéséből tudjuk, milyen nehéz volt a túlzsúfolt kurzusra bejutni. A két Sáros megyei ifjú a felkészülés idején életre szóló barátságot kötött, közös társaságuk volt, együtt muzsikáltak, és számos jel bizonyítja, hogy problémáikat megvitatták, hatottak egymásra. Érdekes módon a fiatalabb Szinyei tűnik a kezdeményezőnek, Benczúr munkásságában még évtizedek múlva is fel-felbukkan az együtt töltött idők emléke. Korai alkotásai romantikus életképek (Balatoni halásztragédia) és biedermeier arcképek (Etelka, Gizella) voltak, de plein air képeket is festett (Erdei tájkép, Pihenés az erdőben).
„A század utolsó harmadának festőfejedelme Benczúr Gyula, akit Barabás Miklós után festőtagjául választott a Magyar Tudományos Akadémia, a historizáló akademizmus legváltozatosabb árnyalatait képviselte – olvasható a Magyar művészet 1800-tól napjainkig c. kötetben. – Benczúr, a történeti témák müncheni tanultságú megvalósítója, a realizmust akadémiai stúdiumaiba beépítő mester, a plein air festés első hazai kísérletezőinek egyike. Nem élezte ki soha az ellentmondásokat historizmus és realizmus, plein air és akademizmus között. Alkalmazkodott a műfajhoz, megbízóhoz, a reprezentáció különféle követelményeihez.”
Első nagy sikerét 1866-ban aratta Hunyadi László búcsúja című, a nemzeti romantikába illeszkedő képével. Kivételes ábrázolókészsége és rajztudása korai, a nemzeti érzések inspirálta művein is megmutatkozott, mint a II. Rákóczi Ferenc elfogatása (1869) és a Vajk megkeresztelése (1876). Itáliai és franciaországi tanulmányútján főleg a barokk mesterei, Tiziano, Tiepolo, Tintoretto és Rubens művészetét tanulmányozta. II. Lajos bajor király megrendelésére festette 1874-ben a rokokó témájú XV. Lajos és Dubarry című vásznát, s a bajor uralkodó a müncheni akadémia tanárává neveztette ki. 1876-tól 1883-ig dolgozott itt, ekkor hívták haza az első magyar művészképző, a Mesteriskola igazgatójának.
Benczúr munkássága nyomán a 19-20. század fordulójának kedvelt műfajává vált a reprezentatív portré. Az arisztokrácia és a politikai élet alakjairól készült művei közül nevezetesek az I. Ferenc József, Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös, Tisza Kálmán, Tisza István, Trefort Ágoston, Mikszáth Kálmán és I. Ferdinánd bolgár cár arcmását megörökítő képei.
Utolsó nagy alkotói korszakában, a millenniumra készült a Habsburgok szerepét kiemelő Budavár visszavétele (1896) és az 1944-ben elpusztult Millenniumi hódolat. A Bazilikában látható oltárképe, a Szent István felajánlja a koronát Máriának (1901), a főtemplom mozaikképe pedig A Szentmise allegóriái címet viseli.
„Az ezredéves kiállítás igen gazdag a képzőművészet alkotásaiban is. Jeles művészeink közül alig hiányzik valaki; festő, szobrász, mind elhozta legjobb műveit. A magyar művészet hatalmasan egészíti ki hazánk haladásának azt a fényes képét, mely a városligeti tündérvárosban tárúl föl. Erre a kiállításra tartották fenn Benczúr Gyulának azt a nagy történelmi festményét is, melyet Budapest fővárosa rendelt meg nála Budavár visszavételének emlékezetére.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 43. évf. 20. sz. – 1896. május 17.)
A királyi vár Hunyadi-termébe tervezett nyolc hatalmas kompozíciójából kettő készült el: a Mátyás fogadja a pápa követeit 1915-ben és a Diadalmas Mátyás 1919-ben. Számos önarcképet, mitológiai tárgyú képet is készített: Bacchánsnő, Perseus és Andromeda. Kései korszakában is alkotott néhány realista, plein-airhoz közelítő képet (Nő az erdőben, Olvasó nő az erdőben) és bibliai tárgyú képeket is (Házasságtörő nő, Bűnbánó Magdolna, Jézus az Olajfák hegyén).
Benczúr Gyula a 19. századi magyar történeti, akadémikus festészetének jelentős alakja, a millennium időszakának ünnepelt művésze volt. 1906-ban kinevezték a főrendiház örökös tagjává, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett, elhalmozták megrendelésekkel és kitüntetésekkel. Műveit kiváló rajztudás, teátrális, barokkos kompozíció, látványos alakok, pompás ruhák és tárgyak, olykor naturalista megoldások jellemzik. Stílusát a dualizmus korának uralkodó historizmusa határozta meg.
1920. július 16-án halt meg birtokán, a Nógrád-megyei Dolányban, amelyet később Benczúrfalvának neveztek el. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, valamint számos vidéki és külföldi múzeum őrzi. A nyíregyházi Jósa András Múzeum állandó kiállítással tiszteleg a város szülötte előtt. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették.
„Tanuljanak csak a fiatalok a régi mesterektől, az nem nyomja el az egyéniséget. Aki pusztulásra való, az úgyis elpusztul. S ha az ember tud és nincs is egyénisége, legalább jó középszerű dolgokat csinál, s az is valami” – vallja Benczúr Gyula.
Benczúr Gyula leveleskönyve Tandori Dezső fordításában, aki elragadtatottan állítja: „Igazi regény. Semmi történelmi nagyotmondás, semmi porosság… eleven, élvezetes… A kor megidézése, minden erőltetés nélkül… Ott vagyunk a Felvidéken is – Kassán -, a múlt század, sőt a XIX. század Budapestjén, az értékes Münchenben, ott vagyunk a történelmi magyar festő lelkének színpadát nézve. …és Benczúr Gyula az érzések minden húrján játszik.”
