Denis Diderot életének több mint két évtizedét jórészt az Enciklopédia körüli munkák foglalták le, a vállalkozás vezéralakja lett.
Denis Diderot francia filozófus, író és esztéta, a felvilágosodás kiemelkedő alakja, az enciklopédisták vezető egyénisége 305 éve, 1713. október 5-én született Langres-ban.
Apja jómódú késesmester volt, aki legidősebb fiát papnak szánta. Diderot a langres-i jezsuita kollégiumban vallásos nevelésben részesült, majd 16 évesen Párizsba küldték teológiai tanulmányokat folytatni. 1732-ben a Sorbonne-on magiszteri fokozatot szerzett, de nem lépett papi pályára. Szabadfoglalkozásúként az irodalomnak és a filozófiának kívánt élni, óraadásból, fordításból tartotta fenn magát, s a hittől lassan jutott el a deizmusig, majd az ateizmusig.
„Franciaországban tudatformáló főalakjai Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Diderot, d’Alembert. Hatásuk kimutatható minálunk is. A magyar felvilágosodás főleg az irodalomban jelzi az új igények elindulását. Itt fő alakjaik: Bessenyei, Batsányi, Kazinczy, Csokonai. A vérbe fojtott Martinovics-mozgalom ugyanúgy politikai következménye a felvilágosodásnak, mint Franciaországban a nagy forradalom a francia felvilágosodásnak. Ennek a francia felvilágosodásnak tehát döntő szerepe van az egész további világtörténelemben. És a tudatformálásban a három legfőbb író-gondolkodó-filozófus-publicista Voltaire, Rousseau és Diderot. – Voltaire mindenekelőtt az értelem, a hideg józan ész, a gúnyos kritika bölcse. Rousseau az érteni akaró és megértést váró érzelem előharcosa. A legfilozofikusabb elme közöttük Diderot, aki bölcseleti tanulmányaiban is regényeiben és szépirodalmi jellegű dialógusaiban és fő művében, a Nagy Enciklopédia szerkesztésében az értelem és érzelem összhangjára, a méltányosságra, a tudat korlátlan fejlődésére igyekszik utat mutatni. Alakja indokolhatatlanul elhomályosodott Voltaire és Rousseau mindig előtérben maradt emléke mögött. Holott ott kell látni őt egyenrangúként a másik két fő alak mellett.” (Hegedüs Géza)
Első önálló munkáját, az 1746-ban megjelent Filozófiai gondolatokat a benne kifejtett deista gondolatok miatt a Parlament nyilvánosan elégettette. Második alig burkoltan ateista tendenciájú filozófiai művének (Levél a vakokról azokhoz, akik látnak, 1749) a megjelenéséért háromhavi várbörtönnel sújtották.
André Le Breton könyvárus és nyomdász kérésére 1745-ben elvállalta Ephraim Chambers műve, a Cyclopeadia fordítását, de meggyőzte Bretont, hogy a mű lefordítása helyett valami újat találjanak ki. A könyvet Jean d’Alembert-rel teljesen átdolgozták, témakörét kibővítették, és radikális nézeteik fórumává tették. Diderot kiváló tudósokat, irodalmárokat, papokat gyűjtött maga mellé, céljuk a tudás terjesztése, az egyházi és állami reakció visszaszorítása volt. Diderot életének több mint két évtizedét jórészt az Enciklopédia körüli munkák foglalták le, a vállalkozás vezéralakja lett, szervező munkája nélkül aligha jöhetett volna létre a felvilágosodás korának e legátfogóbb szellemi terméke. Az első kötet 1751-ben, az utolsó 1765-ben jelent meg, de 1772-ig eltartott, amíg az előfizetők megkapták az utolsó példányokat.
Ez a húsz év Diderot életében nem pusztán szakadatlan munkával telt, hanem egyúttal a folyamatos üldöztetést és barátai eltűnését is végig kellett szenvednie. Az Enciklopédiát 1559-ben szabályosan elhallgattatták, bár a rendelet nem akadályozhatta meg a munka folytatását titokban. A megfélemlítések miatt D’Alembert és más szerzők vissza is vonultak, s Diderot-ra hárult a feladat, hogy befejezze a vállalkozást, ő maga több száz szócikket írt. A 17 kötet szöveg és 11 kötet metszet a nehézségek ellenére az emberi gondolkodás és ismeretek legnagyobb akkori tárháza lett.
A klerikális és udvari reakció elleni küzdelmekben bontakozott ki a közírói és emberi alkatát annyira jellemtő harmónia, életigenlő derű és sokoldalúság. 1743-ban feleségül vett egy vagyontalan párizsi cukrászlányt, frigyükből négy gyermek származott. 1755-ben kezdődött életre szóló barátsága Sophie Volland-nal, a vele folytatott írói levelezése megragadó életrajzi és kordokumentum. Életének utolsó éveiben fontos szerepet játszott II. Katalin orosz cárnő támogatása: az uralkodó megvásárolta könyvtárát, de Diderot haláláig kezelésében hagyta, és a cárné könyvtárosaként még rendszeres tiszteletdíjban is részesült. 1773-74-ben Katalin Szentpétervárott vendégül is látta az idős filozófust, akit az európai út során számos városban a felvilágosodás szellemi nagyköveteként üdvözöltek és ünnepeltek.
Diderot színdarabjai, filozófiai regényei és esszéi, műkritikái döntő szerepet játszottak a polgári haladás eszméinek áttörésében. Szépirodalmi alkotásai közül drámái bizonyultak a legkevésbé maradandó értékűnek, bár pl. a Törvénytelen fiú és a Családapa drámatörténeti jelentőségúek. Epikai alkotásai fontosabb szerepet játszottak a polgári realizmushoz vezető fejlődésben: a Fecsegő csecsebecsék című szatirikus regénye leleplezi az udvar és az arisztokrácia morális züllöttségét, a Mindenmindegy Jakab meg a gazdája pikareszk regény, filozofikus mese, a Rameau unokaöccse pedig éles társadalmi szatíra, egy élősdi különc kifigurázása. Antiklerikális levélregénye, Az apáca a kolostori aszkézis torzító hatását ábrázolja, a Pótlás Bougainville utazásához című könyvében pedig egy toleráns és szexuálisan szabad világról írt utópiát.
Küzdőtársai, barátai sorra haltak el mellőle. 1784-ben elvesztette Sophie-t is, akit csak hónapokkal élt túl. 1784. július 31-én halt meg Párizsban. Állítólag a halála előtti napon mondta látogatóinak: „Minden filozófia kezdete a hitetlenség.” A francia felvilágosodás utolsó nagy alakját templomban, de jeltelen sírban temették el.
