Jazz, blues, pop a legmagasabb hőfokon és a legszélesebb skálán – ez volt Ella Fitzgerald. A swingkorszak egyik legjelentősebb énekesnője húsz éve nincs már közöttünk.
Emlegették a dal nagyasszonyaként, a jazz királynőjeként, volt Lady Scat, de a legemberibb csak így egyszerűen: Ella mama, ahogy már évekkel halála előtt nevezték a közönség és a szakma által csodált művészt. Ella Fitzgerald, akinek népszerűségével a jazz világában aligha vetekedhetett bárki, akit a dal királynője és ki tudja még hány magasztaló címmel illetnek, 20 éve halott. Több mint 250 lemeze, forró hangulatú koncertjei tették halhatatlanná, emellett rendkívül népszerű volt még a zene iránt kevésbé elkötelezettek körében is.
Kivételes hangterjedelme volt, tökéletes intonációval és káprázatos hajlékonysággal énekelt. És mindez jóformán alig változott az évek elteltével élete során. Ella Fitzgerald egyik páratlan képessége az volt, hogy a dallamot mindig a szöveg fölé helyezte – ebből is látszik, hogy igazi zenészként közelített a feladatokhoz. Ez a tulajdonsága egyben fiatalkori stúdiófelvételeinek örökség is, mikor a művészeti vezetők és a menedzserek szabták meg, hogy melyik dalt kellett énekelnie.
Newportban született 1918. – talán 1917? – április 25-én. Szegény családban nőtt fel, nagyon fiatalon az volt az álma, hogy egyszer színpadon énekelhet táncolhat. Az első alkalom táncosként adódott, de 17 éves korában első táncversenyén görcsöt kapott a lába. A zsűri biztatására elénekelt egy dalt, s legközelebb már énekes tehetségkutatón figyelt fel rá a harlemi Apollo színházban Chick Webb, a neves jazzdobos, aki zenekarába fogadta.
Első nagy sikere 1938-ban A Tisket A Tasket – Ella és az együttes hangszerelője a betegeskedő „főnöknek”, Chick Webbnek kedveskedett vele. Amikor Webb 1939-ben meghalt, együttesét Ella vezette tovább.
A negyvenes évektől Oscar Peterson zongorista triójával vált egyre ismertebbé. A ritmusutánzó, szöveg nélküli improvizatív éneklési stílust, a scatet Dizzy Gillespie játéka hatására fejlesztette ki. Az évtized második felében Norman Granz vette pártfogásába Ellát, aki Fletcher Henderson zenekarában vált profivá, és lett Amerika egyik legismertebb énekesnőjévé. Korai éveiben énekelt Chick Webb-bel, Teddy Wilsonnal, Ink Spotsszal, Benny Goodmannel – de korántsem teljes a névsor.
A negyvenes évek sikere volt az It’s Only a Paper Moon, That’s My Desire, My Happiness, It’s Soon To Know, Baby It’s Cold Outside. E popos dalok mellett szívesen énekelt bluest is, például Louis Jordannel. Ekkoriban Ella Fitzgerald tökéletesre csiszolta azt az – improvizációkban gazdag – éneklési stílust, amely „scat singing” néven vonult be a szakmai tudatba. Az ötvenes évektől – Norman Granz impresszárió hatására – fokozatosan eltávolodott a jazzkluboktól, és neves szállodákban, kabarékban, illetve koncerttermekben lépett fel inkább. Ebben az időben a zenei élet résztvevői is kezdték már érezni a változások szelét. John Hammond így írt erről: „A feketék hátrányos megkülönböztetése a zenei életben gyakorlatilag megszűnt. A vegyes jazzegyüttesek többé már nem kivételnek, hanem megszokottnak számítanak.”
Ella Fitzgerald pályájának csúcsa az ötvenes és hatvanas évekre esett. 1954-ben Norman Granz vette át Ella személyi menedzselését, és ő az őt megillető tisztelettel bánt vele. Ettől fogva Ella jó ítélőképességgel állította össze repertoárját a különböző műfajok meglepően széles köréből. A különféle divatok jóformán alig befolyásolták. Ella Fitzgerald a könnyűzene világának földrengésszerű változásait élte és dolgozta át; énekelt a híres harlemi fekete zenekarok korában, a szvingkorszak beköszöntésének és bukásának idején, a broadwayi musicalek aranykorában, a bibop, a rhythm and blues, a rock’n’roll és a heavy metal rock korában. George Gershwin, Irving Berlin, Cole Porter és Duke Ellington dalaiból énekelt, szerzeményeikből készült nevezetes Songbook című sorozata. A jazz, a szving, a bebop, a musical egyaránt illett hangjához. Ennek az időszakának emlékezetes száma a Tea for Two, a Smoke Gets In Your Eyes, a How High The Moon, az On The Sunny Side Of The Street, a Lady Be Good, a Basin Street Blues, s énekelt részleteket a Porgy és Bessből.
„Ma már nincsenek Cole Poerterek és George Gershwinek de itt van nekünk Burt Bacharach, Stevie Wonder és olyan emberek, mint Paul Williams. Nagyon csípem a dalszövegeit. És Marvin Gaye-t szeretem. Mikor a What”s Ghoin’ On? című számát énekeltem, néhányan megkérdezték: Miért csinálod? Ez egy protest song! Azt válaszoltam nekik: Én nem úgy látom. Számomra ez nem más, mint jó zene.”
Oldalakat tenne ki leghíresebb dalainak felsorolása, amelyeknek többsége Norman Granz producer irányításával került korongra. Jó néhány közös lemezt készített és koncertezett Louis Armstronggal, fellépett Count Basie-vel. Énekelt Brecht-dalokat, köztük a Bicska Maxit, a hatvanas évektől John Lennon- és Paul McCartney-szerzeményeket is felvett a repertoárjába.
Az 1960-as évek vége felé Ella Fitzgeraldnak nem volt sikerlemeze, ám könnyű volt elfogadni és belátni, hogy miért – írja Sid Colin Ella című életrajzában. „Változnak az idők”, énekelte Bob Dylan, és igaza volt. „Nem tudok kielégülni”, visította a Rolling Stones frontembere, Mick Jagger. A Who együttes pedig az „én generációmról” zenélt. És ezek a fiatalemberek el is adták a lemezeiket. Minden Beatles-album bearanyozódott abban a pillanatban, ahogy a boltokba került. Amikor a Beatles és fantasztikus sikere szóba került, az énekesnő nem volt hajlandó szidni őket. „Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek a Beatlesről. Bebizonyították, hogy igenis értenek egyfajta zenéhez, és én nagyon szeretnék egy albumot csinálni a dalaikból.” Néhány évvel később, Londonban lemezre énekelt egy „daloskönyvet” Lennon és McCartney szerzeményeiből, és mint mindig, saját egyéni stílusában.
A hetvenes években jól bírta az iramot, de a nyolcvanas években romlott egészségi állapota ritkultak fellépései. Utolsó koncertjét 1993-ban adta New Yorkban. Cukorbetegség miatt csaknem megvakult, lábát amputálták, szívműtéte is volt. 1996. június 15-én halt meg Beverly Hillsben.
Több száz lemeze jelent meg. A CD-korszakban öt-hat albuma jelent meg évente. Halálának tizedik évfordulójára is több albumát adták ki újra. Tizenhárom Grammy-díjat kapott, a legutolsót 1993-ban. Az egész világot bejárta, a legrangosabb fesztiválok – köztük Newport és Montreux – ünnepelt előadója volt. Count Basie-vel és Benny Goodmannel együtt került be a Nesuhi Ertegun Jazz Dicsőségcsarnokba. (Nesuhi Ertegun és öccse, Ahmet Atlantic kiadója döntően járult hozzá a jazz és a rhythm and blues fejlődéséhez.) Lemezei, díjai és más, vele kapcsolatos személyes tárgyak az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeum állandó kiállításán láthatók három éve. A BBC múlt évszázad nagy énekeseinek listája szerint Ella Fitzgerald a negyedik helyet érdemelte ki Frank Sinatra, Nat King Cole és Elvis Presley után. A sorrenden persze lehet vitatkozni…
Kétszer is fellépett Magyarországon, bár nyilván nem sokan emlékeznek rá. Lemezei, díjai és más, vele kapcsolatos személyes tárgyak az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeum állandó kiállításán láthatók.
